Ötvenszer megszúrták, majd felgyújtottak egy 15 éves fiút Marseille-ben
A tett a drogbandák gerjesztette erőszakkal hozható összefüggésbe.
A tett a drogbandák gerjesztette erőszakkal hozható összefüggésbe.
Az eset hajnali háromkor történt, az edzőközpont közelében.
A Ferencvárost kiejtő Olympiakosz és a magyar bajnok csoportellenfele játssza az Ekl-finálét.
Az 1993-as BL-finálét eldöntő futballista indította el.
A harmadik számú kupasorozatban a Fradi-ölő végezte ki az utolsó talpon maradt PL-csapatot.
Az újabb győzelem ellenére sem volt felhőtlen a hangulat a PSG öltözőjében.
A győztes a Benfica–Marseille-párharc továbbjutóját kapja.
Hónapok óta körözte az Interpol.
Kinyomja a 145 kilót a francia erőművész.
Kamionsofőrként dolgozni hősünk számára álommeló.
„Akár tragédia is lehetett volna.”
A futballistaként világbajnok tréner arcát elborította a vér.
Ki emlékszik már Párizsban Messire és Neymarra?!
Rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe a városban Ferenc pápa miatt.
Bár Messi már a múlté, Mbappé jövője kérdéses, Neymar is menne, csak az arany elfogadható.
Az egyházfőt Emmanuel Macron fogadja.
A 2021-ben az év játékosának megválasztott klasszis ráadásul nem is egyedül utazik.
A támadás helyszínétől nem messze egy kiégett járművet is találtak.
A francia válogatottra hiába várt az elmúlt két évben.
Továbbra is gőzerővel folynak a mentési munkálatok.
A hatóságok szerint robbanás történhetett az épületben.
Kylian Mbappé beérte a PSG örökranglistáját vezető Edinson Cavanit.
A Porto olyat tett, mint eddig soha senki, Kloppnál csak Guardiola kezdett jobban.
Egy pirotechnikai eszköz találta el a német szurkolót, aki nem tudja mozgatni a karját.
Már ötvenezren írták alá a petíciót.
Húsz embert állítottak elő a rendőrök az események után.
Vizsgálják, hogy terrorizmus miatt indítsanak-e nyomozást.
A francia államfő fellépne a Marseille-t sújtó drogkereskedelem és erőszak ellen.
Itt tervezték meg I. Sándor jugoszláv király meggyilkolását, a kisantantországok elleni terror- és szabotázsakciókat. Most replikaként visszaépül.
Megvan, hol folytatja a korábbi Roma-középpályás.
A tengerparti sziklák között kénhidrogént bocsát ki.
A menet végén erővel oszlatták szét az embereket.
A sajtóból szerzett tudomást a játékos érkezéséről.
Összesen 30 francia és monacói étteremnek van már három csillaga.
Ez már a hetedik alfaj – a kutatók szerint gyorsabban fertőz, de kevésbé veszélyes.
Elszabadultak az indulatok: az utolsó két percben öt piros lapot osztott ki a játékvezető!
A koronavírus miatt elnéptelenedő helyszíneken világszerte megjelennek az állatok.
A kapus és peches védője tönkretette egymás munkáját a Marseille-Bordeaux futballmeccsen.
14-11-re verték a Marseille-t.
Bepakoltak négy gólt. A 2. félidőt lelazsálták.
"Mindenkinek hazudott. Hogy lehet két nő szívét és agyát így irányítani? Ő egy szörnyeteg" - festette le a Playboy-sztár a kapcsolatának megromlását Adil Ramival.
3-1-re nyerték a legnagyobb francia rangadót.
Zseniálisan húzta a kapuba a labdát, aztán ment az Instagramra.
Az argentin Lucas Ocampos meglőtte a szezon egyik legnagyszerűbb gólját.
A Nice-csatárt hírbe hozták a West Hammel is.
Röhejes öngólokkal szívatta magát a francia csapat.
Három épület roskadt össze hétfőn, a tűzoltók továbbra is folytatják a kutatást a romok között.
Antoine Griezmann duplázott, az Atlético Madrid 8 éven belül a harmadik EL-döntőjét is megnyerte.
Griezmann duplájával, majd Gabi találatával 3-0-ra verték a Marseille-t. A franciák 20 percig bírták az iramot, majd a legjobbjukat, Payetet is elvesztették sérülés miatt, innen pedig nem tudtak felállni.
Gulácsi Péter kapus csalódott, mert ötöt kapott a Lipcse az EL-ben. Nagy esély hagytak elúszni.
Óriásit harcolva jutott tovább a Marseille és a Salzburg.
A következő európai meccsükön, majd ősszel lép életbe a büntetés. A Marseille-szurkolók utazási tilalmat kaptak.
A partjelző gólt intett.
A kettős gyilkosság elkövetője, Ahmed Hanadzsi testvérét többször kiutasították Európából.
A parlament pedig megszavazta a terrorellenes törvény szigorítását: jön az indoklás nélküli házkutatás és házi őrizet.
Tunéziából jött. Munkanélküli volt, drogfüggő. Két 20 éves nőt gyilkolt meg.
4 perc és 2 gól volt, de mintha jövőbe látott volna.
A két embert megölő Ahmed H. néven bemutatkozó férfi útlevelét még vizsgálják.