Ide menekültek a világ legvéreskezűbb diktátorai
Sokan éltek fényűző életet bukásuk után.
Sokan éltek fényűző életet bukásuk után.
Az orosz főváros leglátványosabb felhőkarcolójában vásároltak be lakásokból.
Áll a bál Lengyelországban.
Portugália gazdasági élete komolyan függ a vendégmunkásoktól.
A miniszterelnök szerint teljes felügyelet alá kell venniük azt, hogy ki utazhat be az országba.
A spanyol pártok nem egységesek Edmundo González támogatásában.
A spanyol külügyminisztérium belső csatornákon keresztül adott utasítást a minisztereknek.
Korábban bocsánatot kért az ukrán néptől, és azt mondta: honfitársai a háborús propaganda áldozatai.
Túlterhelt a határőrség.
Nemzetközi jogsértéssel vádolják a szigetországot.
A brit kormány messzire küldené vissza az érintetteket.
Elmagyarázzuk, mi a különbség.
A miniszterelnök honlapján jelent meg az írása.
Szerepel az FBI legkeresettebb bűnözőket felsoroló listáján.
Az olimpikont arra kötelezték, hogy hazatérjen, még csak rajthoz sem állhatott.
A sportolót a belarusz kormány akarta elrabolni a tokiói olimpiáról.
Úgy tűnik, megkapja a politikai menedékjogot.
Harminc éve, a rendszerváltás óta Rafał Gaweł az első lengyel, akinek kedvezően bírálták el a kérelmét.
A biztonságos tranzitországra vonatkozó kitételt bírálta véleményében.
Egy mexikói kormányzati repülőgéppel Mexikóba ment, ahol menedékjogot kap. Közben lemondott Bolívia védelmi minisztere is.
A volt bolíviai elnök lemondása után zavargások törtek ki, Mexikó szerint veszélyben volt az élete.
Kivételes helyzetben van, mert a családja is vele van. 2016-ban már történt egy hasonló eset.
Neki nemzetbiztonsági okokból megtagadták a menekültkérelmét, pedig a diktatúrában nem sok jó várt rá.
Egy nappal azután, hogy egy perui bíróság másfél évre megtiltotta neki az ország elhagyását.
Követelik, hogy Magyarország adja ki az elítélt volt miniszterelnököt.
Csak a magyar állam segítségével juthatott be útlevél nélkül az országba nem illegálisan az exkormányfő. De akkor ez nem jogi ügy.
Sőt, ha esetleg gyorsított eljárásban vizsgálják a volt macedón kormányfő ügyét, akkor hamarabb.
Nikola Gruevszkinek öt napja kellett volna börtönbe vonulni, Budapesten bujkál.
A Bild megszerezte a német menekültügyi hivatal belső levelezését: gyilkosságért, drogkereskedelemért, nemi erőszakért elítélt emberek is kértek védelmet.
Az igazságügyminiszter személyesen tagadta meg egy bántalmazott El Salvador-i nő menedékjogát.
A kormány letett a civilek direkt szívatásáról, helyette egy olyan új büntetőjogi tényállást vezet be, ami börtönnel fenyegeti őket. Igaz, nagyon nehéz lesz a gyakorlatban alkalmazni.
Az Ukrajnából kitoloncolt egykori grúz elnök nem kér politikai menedékjogot Lengyelországban.
Menedékjogot kért Svédországban a provokatív fellépéseiről és Putyin-ellenes tiltakozásairól ismert Pussy Riot orosz feminista punkzenekar két tagja.
A thai kormány az Interpollal körözteti.
Erdoganra szabnák a rendszert. Közben török katonák kértek menedékjogot Németországban.
A júliusi puccskísérlet óta már 35-en. A török kormány nyomást gyakorol, hogy ne kapják meg.
Ilyen korábban még nem volt. NATO-tagállam katonája kér menedéket egy NATO-tagállamban.
A magyar–szerb határon uralkodó állapotok miatt az ENSZ bírálta Budapestet.
A bíróság szerint nem tudták bizonyítani, hogy Szerbia az ő egyedi esetükben nem biztonságos.
Olyan terv is felmerült, hogy a gazdasági bevándorlókat azonnal vissza kéne fordítani a határról.
Aki nem fér be, azt visszaküldenék biztonságos, de távoli országokba.
Leállított vonatok, autópályán gyalogló menekültek, arab nyelvű elrettentő hirdetés. Dánia nem örül a menekülteknek, és ez káoszhoz vezet.
Akik nem kérnek menedékjogot illegálisan vannak az országban, ezért kitoloncolják őket.
Werner Faymann szerint az nem járja, hogy azok az országok, ahová nem érkezik sok menekült csak elfordítják a fejüket.
A menedékjogra nem jogosultakat viszont mielőbb hazatoloncolná.
Egy németországi menedékkérő juttatásai elérik egy albániai vagy koszovói rendőr jövedelmét.
A 26 éves afgán tolmácsot üldözik a tálibok, mert a briteknek dolgozott. Nagy-Britannia mégsem fogadja be.
Tettek még az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságára is.
A kérvényezők töredéke kap státuszt, tavaly összesen 78 millió forint ment el segélyre.