Saját unokájával erőszakoskodott egy tatabányai férfi
A gyermek súlyosan traumatizálódott.
A gyermek súlyosan traumatizálódott.
Állítólag egy egész vezetői struktúra volt kialakítva arra, hogy az emberek ne beszéljenek.
A gyulai férfi évtizedeken keresztül abuzálta a tanítványait.
Egy hangfelvétel buktatta le az idős férfit.
Natalie Fleet szerint nemi erőszak történt.
Az elmeállapota miatt nem ismerte fel, hogy nem helyesen cselekszik.
Sírva vonult ki a tárgyalásról a férfi családja, amikor meghallották az ítéletet.
Korábban nem érkezett panasz a pedagógiai asszisztensre az óvodához semmilyen csatornán.
Kisgyermekek szeme láttára erőszakoskodott.
Teljes hírzárlatot rendelhettek el az ügyben.
A 37 éves sportoló azt állítja, hogy Csipes Ferenc hetek óta „idegeli” a versenyzőket, beleértve a saját lányát is.
Azonosították az elkövetőt, letartóztatják.
Követte, és tapogatni kezdte.
A polgármester ígéretet tett.
A 14 éves fiút albérletében zaklatta a gyanúsított.
Többször is molesztálta a férfi a lányt.
Ráadásul az úszónőnek rágalmazás miatt vádlottként kell a bíróságra mennie.
A volt szlovák elnök is megerősítette, hogy megtörtént az eset.
A rendőrség tart tőle, hogy a férfi ördögűzést akar végrehajtani a lányon.
„Alázatos és folyamatos megtisztulásra hívja” az egyházi szereplőket.
Az ügyészség súlyosabb ítéletet szeretne az ügyben.
A válogatott játékosnak nyolcévesen kábítószert kellett árusítania.
Közben meghívták egy áldozatsegítő csoportba is.
Gyerekkorában történt az eset.
Rosszul sikerült a rutinműtét.
Rács mögött a kispesti szexuális ragadozó.
A kisfiú érzelmileg és értelmileg súlyosan elmaradott, tavaly augusztusban szakértői vélemény alapján intézetben kellett elhelyezni.
Marihuánafesztiválon járt az exbunyós.
Minősített szexuális erőszakkal vádolják.
Az egyik legnagyobb amerikai felsőoktatási intézmény lezárta botrányát.
Egy harmincfős banda tagjait keresi a rendőrség.
Wahorn András túltolta az inkorrektség biciklijét, de itt az újabb botrány: ismert vlogger molesztált élő adásban egy kislányt.
A zenész elárulta, hogy nem csak egy zaklatásnak volt kitéve gyerekkorában.
Fiatal lányokat molesztált, egyikőjüket kis híján meg is erőszakolta egy férfi.
Volt, aki öngyilkos lett. Az önkormányzat nagyon sajnálja.
A férfi ittasan rendszeresen zaklatta 12 éves leánygyermekét.
Rárúgta a családjára az ajtót. Az anya tartóztatta fel a rendőrök megérkezéséig.
Woody Allen még ezt is megúszta, de arra még az HBO GO sem kapott választ, hogyan történhetett mindez.
Az esztergom-budapesti érsek szerint a papot elbocsátották, a férfinak köszönettel tartoznak.
Hirdetésben keresett magának áldozatot
A férfi, akit tavaly vettek őrizetbe, évekig használta ki a gyerekek iránta kialakult bizalmát.
Több száz serdülő lányt molesztált az tornászszövetség orvosa, volt, akit az anyja jelenlétében. Az amerikai tornászvilág legsúlyosabb botrányából dokumentumfilm készült.
A botrányok és a felháborodás ellenére megjelent Woody Allen önéletrajza, amelyben leplezetlen gyűlölettel ír az őt gyermekmolesztálással megvádoló Mia Farrow-ról. A szexi nőkről pedig szó szerint nyálcsorgatással.
A lány megkérdezte, hogyan javíthatna, mire a tanár közölte, hogy "gondolt pár dologra". Az eltiltás mellett felfüggesztett börtön is jár neki.
A Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm 25 évvel ezelőtti eseményeket dolgoz fel az akkori áldozatok segítségével.
Bernard Preynat két évtized alatt 75 gyereket molesztálhatott egy cserkészszövetség vezetőjeként.
A főpolgármester szerint a bicskei gyermekotthon volt vezetője méltatlanná vált bárminemű budapesti elismerésre.
Az egyik Komárom-Esztergom megyei iskolában történtek az esetek 2014 és 2018 között.
A milliárdos halála körül rengeteg összeesküvés-elmélet terjeng.
A Szívek királynője egy megszokott minőségű skandináv dráma: megdöbbentő, dühítő, kiismerhetetlen, jó.
John Tolkient később egy férfi azzal gyanúsította meg, hogy papként zaklatta őt.
Hamarosan nevek is nyilvánosságra kerülhetnek.
A filmfesztivál gyorsan ki is adott egy közleményt, amelyben tisztázzák, Sterling Van Wagenennek már 26 éve nincs hozzájuk semmi köze.
Instagramon kért bocsánatot a korábbi kijelentései miatt
Tagadják, hogy a világsztár gyerekeket molesztált volna, és hazugnak nevezik a filmben megszólaló áldozatokat.
Az iskola vezetése azonnal feljelentette, a beszámolók szerint valószínűleg részeg volt.
Aztán a Fülöp-szigeti elnök ismét a papokat szidta.
2016-ban leitatott egy akkor 18 éves fiút, majd a nadrágjába nyúlt, állítja a fiú anyja. Január 7-én lesz a tárgyalása.
A szökés és a bűnismétlés veszélye is fennáll nála, közölték a hatóságok.