A britek is felülvizsgálják a török fegyverszállításokat
Az egyik legfontosabb beszállító, Németország már jegelte az exportot a kurd háború miatt.
Az egyik legfontosabb beszállító, Németország már jegelte az exportot a kurd háború miatt.
A brexittel új törvény lép életbe, ami kitiltja az elítélteket az Egyesült Királyságból. Adócsalók.
Több mint 50 tonna drogot vihettek be az országba milliárd fontos értékben.
Ráadásul pont a legjobbkor: szinte mindegyik utas akkor indulhatott haza, amikor amúgy is véget ért volna a vakációja.
Erről tweetelt a holland miniszterelnök.
Közleményt adott ki a brit kormány a maorik 250 évvel ezelőtti mészárlása miatt.
Nemrég a legreménytelenebb rákfajtának tartották, az immunterápia azonban csodát tett a negyedik stádiumú, áttétes betegekkel.
Érdekes dolgok derülnek ki egy új műsorból, amelyet a második világháború kitörésének 80. évfordulója alkalmából vetítenek.
Londoni polgármestersége alatt juthatott pénzhez egy cég, melynek tulajával kapcsolatban állt.
A reptér környékét ellepték a felfegyverzett rendőrök. Egy embert a helyszínen elfogtak.
Eddig 1,5 millió EU-s állampolgár kért tartós letelepedési engedélyt.
Egy nagyobb fogolycsere bábjai lehetnek.
Ma is vannak gyarmatországok, amelyek függenek egy-egy anyaországtól.
Hétfőn megkapta a királynő jóváhagyását a törvény, ami halasztásra kötelezi a kormányfőt. Johnson azonban többször is kijelentette, nem hosszabbít. Az alsóház másodszor utasította el az előrehozott választást. Távozik a brexitvitákban fontos szerepet játszó házelnök.
Boris Johnson helyett Borisz Jelcint mondott.
Összesen 1700 járatot töröltek, 300 ezer utas járt pórul. Ez a légitársaság történetének legnagyobb sztrájkja.
Gibraltár különlegesen szép hely Európában, tele látnivalóval.
Jogi úton kényszerítenék a brit miniszterelnököt a megállapodás nélküli brexitet tiltó törvény betartására.
A héten iszonyatosan felgyorsultak az események a brit politikában. A történtek két percben.
Ha egyszer kilépnek, kienged majd a levegő a brexitlufiból a budapesti brit nagykövet szerint.
A kormányfő hétfőn szavaztatna újból előrehozott választásról az alsóházban, az ellenzék viszont összefogott vele szemben. A brit felsőbíróságon is elutasították a parlament felfüggesztését támadó keresetet.
A bűnszervezet öt tagját fogták el brit, német és holland segítséggel.
Hatodik hónapja esnek az újautó-eladások a briteknél.
A brit miniszterelnök kihirdette, mikor szeretne új parlamenti választást.
Úgy érezte, feloldhatatlan ellentmondásba került a családja iránti lojalitása és a nemzet érdeke. Boris Johnson hétfőn újból megpróbálja elfogadtatni az előrehozott választást.
A kormányfő azután állt elő az erről szóló indítványával, hogy a képviselők többsége az akaratával szemben megszavazta a rendezetlen brexit elkerülését célzó törvényjavaslatot. Ez a a Lordok Házába került. Johnson 24 órán belül négy fontos szavazást bukott el.
Az ügy politikai természetű, nem jogi, a bíróságnak semmi keresnivalója benne.
Miközben hétfőn már elindultak egy előrehozott választásról is a találgatások, a brit kormányfő ellenfeleinek üzent. Kedden a parlamentben megpróbálhatják megkötni a kezét, de Johnsonék is készülnek válaszlépésekkel.
A Munkáspárt törvényjavaslattal kötné meg Boris Johnson kezét a héten.
Több nagyvárosban, és európai fővárosban is tüntettek, jövő hétre újabb megmozdulásokat ígértek.
A francia költségvetési miniszter használta ezt a hasonlatot, mikor bejelentette, hogy főpróbát tartanak Calais-nál.
75 brexitellenes képviselő folyamodott a skót legfelső bírósághoz, hogy az ideiglenesen tiltsa meg a parlament felfüggesztését.
Azt akarják, hogy a kormány tegyen többet a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért.
Walesnél elfogtak egy yachtot, amin csak idáig 250 kiló kokaint találtak, de azt feltételezik, hogy további 500 kiló fog előkerülni a rejtekhelyekről.
A légitársaságok és építőipari cégek részvényárfolyama is esett a londoni tőzsdén, de vannak cégek, amelyek jól járnak a gyenge fonttal.
A kormányfő a parlament öthetes felfüggesztését kérte október 14-ig. Toryk és az ellenzék is háborog. Szeptember első hete mozgalmas lehet a brit politikában.
Egy részük Angliából tette át a székhelyét, a többi pedig Nagy Britannia helyett költözött egy holland városba.
Ismerjék meg az embert, aki három évvel az általa sikerre vezetett brexitnépszavazás után újabb kihívás előtt áll: végre kellene hajtania a brexitet, és hivatalban kellene tartania az egyfős parlamenti többséggel gazdálkodó Johnsont.
2015-2016-ban 29 ezerrel tévedtek az EU-n belülről érkező nettó bevándorlás kiszámításánál.
Elvonulnál a világ elől, teljes nyugalomra vágysz? Olyan rejtett szigeteket mutatunk be, ahol még izgalmas történelmi helyekkel is lehet találkozni!
Az erőszakvád után előkerült egy kellemetlen videó is a királynő fiáról. Mit tudott András a ragadozó barátjáról?
Boris Johnson belengette a megállapodás nélküli kilépést, recesszió küszöbére került a brit gazdaság. Elemzők szerint ha nem blöfföl, annak súlyos következményei lesznek, bár a konzervatívok még bíznak a Kánaánban
Válogatott módszerekkel, hosszú napokig kínozták otthonukban kutyájukat.
A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. A támadót elfogták, a környéket lezárták. Egyelőre nem merült fel terrortámadás gyanúja.
A beteg tinédzser 6-7 napig kóborolhatott a dzsungelben, miközben több száz ember kereste.
A Volkswagen és a Philadelphia krémsajt az első két reklám, amit betiltottak az új szabályok miatt.
A brexitellenes Liberális Demokraták népszerűsége az elmúlt néhány hónapban aratott komoly sikerekkel kilőtt. Boris Johnsontól elvettek egy képviselői helyet, ezzel csökkent egy főre a többsége a parlamentben.
Szüleivel nyaralt, amikor egyszer csak eltűnt a szobájából. Az agyi rendellenességgel született lányt több százan keresték.
A javaslattevő szerint a nők kevésbé törzsi gondolkodásúak, könnyebben és gyorsabban szereznek bizalmat.
A brexitnek hála 2019 második negyedévében 0,2 százalékot zsugorodott a brit gazdaság. Recessziótól tartanak az elemzők.
Egykori gondozója szerint félelmetesen okos, az egyik legproblémásabb beteg, akivel találkozott.
A skót miniszterelnök jövőre tartaná meg a Nagy-Britanniától való elszakadásról szóló újabb népszavazást.
A rendőrség szerint egyelőre semmi bizonyíték nincs arra, hogy a 17 éves kamasz ismerte volna áldozatát, ezért tovább vizsgálják az esetet.
A Fort Williams az ötödosztályban győzött 5-2-re. A kölcsönjátékosok segíthettek rajtuk.
Még nehezebb helyzetbe került az eleve kisebbségben kormányzó, nemrég megválasztott brit miniszterelnök.
Már így is kisebbségben kormányoz, de péntek reggelre még nehezebb helyzetbe kerülhet a nemrég megválasztott miniszterelnök.
Rontott a növekedési kilátásain a Bank of England, amelynek elnöke szerint még tovább gyengülhet a font, ha nem lesz megállapodás.
Azért még így is majdnem 600 millió zacsi lapul valahol a brit háztartásokban, aminek egy része a tengerben köthet ki.
38,7 fokot mértek a Cambridge-i Egyetem botanikus kertjében.
Erre eddig nem sok esély volt, de az új kormányfő bizakodik.