Komáromi György 15 gólt és gólpasszt vár magától Szlovéniában
A ballábas szélső utolsó két meccsét játszhatja a magyar U21-es válogatottban.
A ballábas szélső utolsó két meccsét játszhatja a magyar U21-es válogatottban.
Máté Csaba a harmadik bajnokiján is pont nélkül maradt a DVSC kispadján.
A Miss Universe Hungary győztese és udvarhölgyei kilátogattak az NB I vasárnapi rangadójára.
Matheus Saldanha csereként beállva szórta meg a felcsútiakat.
A tehetséges támadó Felcsúton nem érezte azt a bizalmat, amit új csapatánál egyelőre megkap.
Több szerzett góljával előzte meg a címvédő Ferencvárost. A sereghajtó Győr hazai pályán legyőzte a Paks együttesét.
„Az, hogy Eb-n tudtunk szerepelni már önmagában is nagy dolog.”
Óriási hibát vétett a kapus.
A magyar futballal megint szembejött a valóság.
A felcsútiak a 97. percben harcolták ki a ráadást, abban azonban nem tudtak élni a nagy eséllyel.
A holland élvonalból érkezik a felcsútiak legújabb szerzeménye.
Az első félidőben hamar kétgólos előnybe került a felcsúti csapat.
A külügyminiszter telefonszámokat is közölt.
Az már biztos, hogy egy NB I-es csapat érdekelt lesz az ősszel is a nemzetközi kupákban.
A nagy nyomás hatására sem hajlottak meg a felcsútiak.
A felcsúti csapatra a következő körben az előző két kiírás döntőse, a Fiorentina vár.
A felcsútiak így továbbra is százszázalékosak a szezonban.
Az előző kiírás döntőse a Fradi és a Honvéd pályáján is játszott az előző idényben.
A győztes hazai találat mindkét meccsen a ráadásban született.
Örmény ellenfele lesz a Puskás Akadémiának.
Döntetlen Kecskeméten és Miskolcon.
A Midtjyllanddal szemben akadna törlesztenivaló is.
Mindkét magyar csapat első felkészülési mérkőzését játszotta Ausztriában.
Ukrán sajtóhírek szerint az újjáalapított klub elődje sorsára jut.
Az első derbire csak a negyedik fordulóig kell várni.
A Rijeka várhat a Paksra az El, a Fehérvárra azeri, a Puskás Akadémiára ukrán ellenfél a Kl második körében.
A magyar rekordbajnok sorozatban a hatodik csoportköréért küzdhet.
Tóth Balázsra opciós joga volt a Vidinek, élt is vele az előző idény negyedik helyezettje.
„Hogy mitől magyar a mi futballunk, arra most még nehéz válaszolni” – fejtette ki a véleményét.
Kétszer is mattolták Dejan Sztankovics csapatát.
Feczkó Tamás csapata akár már szombaton búcsúzhat az élvonaltól.
Fellélegezhetnek a zalaiak.
A Tolna vármegyei együttes sorozatban ötödik vereségét szenvedte el.
A Paks és a Fehérvár csatája kiemelkedik a forduló programjából.
Szóba került Orbán Viktor, Lázár János, Magyar Péter, Pesty László, sőt még Simicska Lajos is.
Hátrányból fordított, öt meccs után nyert a felcsúti focicsapat.
Feledhető meccset hozott az NB I-es bronzcsata.
De mi köze az egészhez a Puskás Akadémiának és az első királynak?
Dzsudzsák Balázs 40. gólját szerezte, a Loki ötöt rámolt be.
A térség csapatai hasonló vagy rosszabb gazdasági lehetőségeikből a pályán többet hoznak ki.
Radenkovics irányításával először hullajtottak pontokat a miskolciak.
Győzelmével a Debrecen két pontra megközelítette a negyedik Puskás Akadémiát.
A debrecenieken a kapus és a kapufa is kifogott.
A 22 éves játékos már a női felnőttválogatottban is bemutatkozott.
Az egyre mélyebb gödörbe kerülő hazaiak a szépítésig sem tudtak eljutni.
Majd azonnal kölcsön is adta egy harmadik csapatnak.
A vendégeknél Sigér jó teljesítménnyel, Gradisar és Stefanelli góllal mutatkozott be.
A Kecskemét magabiztos sikerrel menekül a kiesés elől.
Ha nagyon bajnokok akarnának lenni, még több külföldit tudnának hozni a kerethez – jelentette ki.
Rajtol a magyar bajnokság.
A labdarúgónak 2022 februárja és márciusa között volt viszonya a nővel.
A miniszterelnök belátta: a legnagyobb hibát mégis a labdarúgás terén követte el.
Háromgólos sikerével harmadik helyre ugrott a PAFC.
A PAFC elleni győzelmével a tabella harmadik helyére lépett a Fehérvár.
Dejan Sztankovics csapata nem vette vissza a vezetést a tabellán.
A Magyar Labdarúgó-szövetség kiadta az őszi szezon hajrájának pontos időbeosztását.
„A klub komolyan vette, hogy Puskás Ferenc örökébe akar lépni” – mondta.
Nagy becsben tartja.
A videóbíró volt a legfontosabb szereplő.
Több meglepetéseredmény született a korai mérkőzéseken.