Palkovics László távozik a győri egyetem kuratóriumi elnöki posztjáról
Mindezek ellenére továbbra is támogatni kívánja az egyetem fejlődését.
Mindezek ellenére továbbra is támogatni kívánja az egyetem fejlődését.
Komoly változásokon esik át a teátrum.
Vele együtt a másodedző, Csizmadia Csaba is elhagyja a klubot.
Rossz hírek rossz hírek hátán – lehet, hogy semmi nem lesz belőle?
Szakács István nem érti, „hogy jött ki ilyen belőle”.
Négy évre 100 millió eurós ajánlatot kapott.
A kulturális és innovációs miniszter széke hosszú hónapok óta ingott, távozása mégis gyors volt.
Korábban is kétséges volt, de a Monacói Nagydíj után napi szintű témává vált.
Dárdai Pál jobbkeze sem marad a német klubnál.
Dejan Sztankovics távozását sem hagyta szó nélkül.
A pihenés helyett a riválist választhatja.
Fájó szívvel búcsúzott az MTVA-tól.
Minden jel arra mutat, hogy a Ferrarinál folytathatja karrierjét.
Nincs vége a történetnek. A képviselő azt ígéri, hogy végére jár mindennek.
Megelégelte a csapaton belüli hatalmi harcokat, és a Ferrarihoz igazolhat.
Közleményben jelentette be a portál a változásokat.
A szezonnak gyakorlatilag vége, ideje megtalálni a bűnbakot.
Úgy látják, mindannyiukat megfosztották a tisztségüktől.
16 év után hagyja ott a produkciót.
Az eddig mellette álló thaiföldi tulajdonosnak is megremegett a bizalma.
A párt igazgatója szerint nagyon nehéz két napon vannak túl, és a folytatás sem lesz egyszerű.
A színész 30 évig játszott az intézmény színpadán.
A költő nem szeretné tovább állni a gyűlöletvihart.
Tehetséges fiatalokkal tölti fel a keretet a szakmai stáb.
A tréner szerint a játékosoknak szükségük van a változtatásra, ezért elkerülhetetlen a lépés.
Jürgen Klopp irányításával Bajnokok Ligáját és Premier League-et is nyert a Liverpool.
Minden tisztségéről lemondott.
Sandberg az abortusztilalom mellett is kiáll.
Tizennégy év után int búcsút.
Érzelmes szavakkal fordult a szurkolókhoz a csapatkapitány.
A szakmai stábnak a felkészülés alatt sok minden szemet szúrt.
Kiderült, kik pályázhatnak Charles Michel, az Európai Tanács távozó elnökének tisztségére.
Jövőbeni terveikről is nyilatkoztak.
Két év után érkezett el a váltás.
Ő az iPhone-képernyő, valamint a Touch ID feltalálója is.
Egyelőre nem tudni, ki veszi át a helyét.
Izrael az elmúlt 50 év legsúlyosabb válságát éli át.
Nyolcadik idényét tölti jelenleg a Tisza-partiaknál.
A tréner saját kérésére bontották fel a szerződést a felek.
A Belügyminisztérium szerint nincs szó tömeges távozásról.
Utódját később nevezik meg.
Végletes döntést hozott a produkció vezetősége.
A Facebookon közölte, hogy hat év után ott kell hagynia a csatornát.
Tóth Ágnes más területen folytatja tovább szakmai tevékenységét.
A „valós okokra” kíváncsiak.
Rúgtak már ki valakit ilyen gyorsan a tévéből? – tette fel a kérdést.
Alig néhány hónap alatt széthullhat az álomtrió a francia bajnoknál.
Nem tudni, hogy a kancellár miért hagyja ott az egyetemet.
Ruszin-Szendi Romulusz is áldozatul esett a fiatalítási hullámnak.
Fiatal fiúként érkezett, 12 év után búcsúzik.