Riadót fújtak a Telegram miatt, szélsőségesnek és veszélyesnek titulálták
A vádakra reagált a platform, és azt állítja, hogy naponta több millió káros tartalmat távolít el.
A vádakra reagált a platform, és azt állítja, hogy naponta több millió káros tartalmat távolít el.
Több közösségimédia-platform is érintett az orosznak tulajdonított akcióban.
A tiszakécskei szépség és a milliárdos azonban már nem alkotnak egy párt.
A vezérigazgató elfogását követően változtattak a platformon.
A vezetőjüket nemrég le is tartóztatták.
Folyamatban lévő nyomozásra hivatkoznak a francia hatóságok.
Az orosz–ukrán háború miatt is van jelentősége, hogy ki lát bele a Telegram titkosított üzeneteibe.
Szerintük a szólásszabadság halála felé tartunk.
Az elkövetők a parlament felett akarták átvenni a hatalmat.
A hatóságok választás elé állították őt.
A mobiltelefon-szolgáltatók felelőssége lesz a blokkolás.
Csak egy hibaüzenet maradt.
Nemzetbiztonsági okokra hivatkoztak.
Sokasodnak a megdöbbentő beszámolók.
Moszkva új stratégiát dolgozott ki arra, hogy dezinformációt terjesszen több millió embernek.
A politikus azt ígéri, mindent megtesz, hogy „eltüntesse őket”.
Az orosz parlament elrettentő jellegű intézkedésekről szavazott a légióval szemben.
Olyan címmel levelezett a bíróság, amit senki sem olvasott.
Idén már 180 millió rubelnyi bírságot róttak ki a techcégekre.
Vannak, akik már most egyenesen a darkwebhez kezdik hasonlítani az üzenetküldő platformot.
„Az Európai Unió arra vár, hogy a menedékkérők száma elérje a 10 ezret, aztán szétosztja őket a tagállamok között" – húzzák el a mézesmadzagot.
Minden, amit a Telegramról tudni kell.
Az utasszállítón tartózkodott a szélsőségesnek tartott NEXTA korábbi főszerkesztője, akit őrizetbe vettek.
A Coalition for Safer követeli, hogy az Apple távolítsa el a Telegram nevű közösségi média-alkalmazást az Apple Store-ból.
Bele kell egyezni, hogy a Facebookhoz kerülnek az adatok.
A hongkongi tüntetők egyre szervezettebbek és óvatosabbak, de az állami megfigyelő gépezet sem hagyja magát. Titkosított appok, hekkertámadások és álhírek – egy 21. századi tüntetés frontjai.
A Telegram titkosított csetalkalmazást próbálták ellehetetleníteni, kevés sikerrel.
Az orosz kormány kérése ellenére nem tiltották le a Telegramot, az új verziót is engedélyezték.
Az ajatollah szerint tüntetésszervezésre és álhírterjesztésére használják. De az irániakat nem kell félteni, biztos meg fogják találni a kiskapukat.
Az eredetileg orosz fejlesztésű üzenetküldő app készítői nem adták át a megadott határidőre a titkosítókulcsokat.
A legfelsőbb bíróság az üzenetek feltöréséhez szükséges kulcsokat követeli tőlük. A Telegram fellebbez, a platform betiltását kockáztatva.
Nem tudni, mi volt "nem megfelelő tartalom" az új üzenetküldő appban, de a régivel együtt törölték.
Legalábbis a távközlési hatóság, állítólag nemzetbiztonsági okokból.
Pavel Durov napi egymillió dollárt bukik a Telegramon, ami csetprogramnak indult, aztán egy Twitter-Facebook hibrid nőtt ki belőle. 150 millió felhasználó után megint az orosz titkosszolgálat célkeresztjébe került.
Mindenhol bevezették az elpárolgó üzeneteket.
Túl lassan számolta fel a terrorista propagandákat nyomó fórumukat a szolgáltató.
Betartják a törvényeket, de csak addig a pontig, amíg azok nem sértik a magánszférát és a cég adatvédelmi irányelveit.
Azt mondják azért, mert a szentpétervári terroristák ezen kommunikáltak.
És ki ezért a hibás? A hatóságok szerint a techcégek a felelősek Párizsért. Az Anonymous többet árt, mint használ.
A Twitter helyett a Telegramot használnák, bár várhatóan innen is ki lesznek tiltva.