Egyre több Magyarországon a koronavírusos megbetegedés, de nem áll rendelkezésre oltóanyag
A háziorvosok szerint későn kezdték el a vakcinák beszerzését.
A háziorvosok szerint későn kezdték el a vakcinák beszerzését.
Méghozzá azért, hogy vakcinákat szerezzenek tőlük.
A vakcina levadássza a rákos sejteket, és megakadályozza újbóli megjelenésüket.
A vakcina jóváhagyása azt mutatja, készek az innovációra.
Járványszerűen kezdett terjedni a betegség Magyarországon.
Azt is tudjuk, hogyan fertőz.
Nagy az érdeklődés az oltóanyag iránt, mióta megemelkedett a megbetegedések száma.
Az általa is kidolgozott oltóanyagot már tesztelik.
Súlyos szabálytalanságokat találtak az Európai Bizottság dokumentumaiban.
Elsősorban a baromfifarmokon dolgozóknak és állatorvosoknak szánják az oltóanyagot.
Együtt fertőznek a variánsok, már a kutatóknak sem világos, hogy melyiket célozzák meg.
A vakcina gyártását és eladását is leállították.
A szakértők most új, személyre szabott oltásokat tesztelnek.
Széles körben elterjedt az állítás, hogy szívleállást okozhatnak.
A vállalat megtévesztő módon reklámozta az ellenanyagát.
Már az Európai Ügyészség vizsgálja az ügyet.
Fontos lépést tett a tudomány az emberek gyógyítása szempontjából.
A LungVax névre keresztelt vakcina úgy erősíti az immunrendszert, hogy megöli a rákos sejteket.
Nagyszabású tanulmány eredményéről rántották le a leplet.
A veszettség miatt vakcináznak.
Így küzdenek a madárinfluenza ellen.
Nem csak Magyarországot perli az amerikai vállalat.
Enélkül veszélyben az újszülöttek élete.
Főleg a nőkre veszélyes.
Rusvai Miklós elmondta, hogy minek köszönhetőek az új tünetek.
Kiugróan megnőtt a megbetegedések száma.
Már tesztelési fázisban van az oltóanyag.
Moderna-vakcinával frissítenék a lakosság védelmét.
Kiderült, hogy már hónapok óta zajlik a per egy belga bíróságon.
Korábbi és jelenlegi diáktársak, tanárok gyűltek össze a világhírű kutató egykori iskolájában.
75 százalékban is hatékony lehet a betegség megelőzésében.
Amikor hívták Stockholmból, először azt hitte, valaki csak viccel vele.
Boldog, de szorgos gyerekkor és kitűnő tanárok vezettek a Nobel-díj felé.
Arról is beszélt korábban, hogy több magyar embernek is nagy érdeme volt a vakcina sikerében.
A fiataloknak is üzent a friss Nobel-díjas.
A betegség behurcolása természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén történt.
Nem megerősíti az immunrendszert, hanem lebontja.
Törölné a téves adatot az immunrendszerben.
Végre megfékezhetik a haszonállatok millióit veszélyeztető járványt.
A tüneteit is ismertették.
Több mint 730 millió forint értékben érkezett Janssen-oltóanyag.
Jelenleg 120 millió adag oltás áll felhasználatlanul a raktárakban.
Megvan az egyetlen dolog, amiben Trump és Biden egyetértett.
A megerősítő oltás felvételét továbbra is mindenkinek ajánlják.
A megerősítő oltás felvételét mindenkinek ajánlják.
Jó okuk volt rá, hogy így döntsenek.
Egymillió adag vakcinát adunk egy latin-amerikai országnak.
Több millió ember élete menekülhet meg.
Hat hónapos kortól kaphatják meg a koronavírus-oltást.
Jelenleg 375 beteget ápolnak kórházban.
Továbbra sem sikerült elérni, hogy Novak Djokovics mentességet kapjon a szabályok alól.
Mérsékeltnek minősítették a járványt.
Két másik oltóanyagot is tesztelnek.
A 48 éves férfit a moszkvai lakásában fojtották meg.
Jelenleg 337 beteget ápolnak kórházban.
Ráadásul nem is egy, hanem tíz adagot.
A kínai vakcina hatékonyságáról osztott meg információkat a magyar kormánnyal.
Az amerikai járványügyi hivatal szerint a vakcina növelheti a sztrók kockázatát.
Megköszönte a kérdéseket, és szép napot kívánt.
Jelenleg 523 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.