Újabb változatát azonosították a HIV-nek
Utoljára közel 20 éve azonosítottak új törzset. A szakértők szerint nincs ok aggodalomra.
Utoljára közel 20 éve azonosítottak új törzset. A szakértők szerint nincs ok aggodalomra.
Bár a tudomány még vitatkozik a CRISPR emberi használatán, Kínában sokkal több ilyen beavatkozást szeretnének.
Félelem nélküli szexet ígér, akár hónapokon át, még ha HIV-pozitív is a partner.
Ha minden jól megy, az év végére akár embereken is kipróbálhatják az új terápiát.
Észak-Koreában járványszerű méreteket ölt a HIV-fertőzés és az AIDS, már a rezsim sem tagadhat tovább.
Emmanuel Macron francia elnök az AIDS elleni küzdelemben játszott szerepéért adományozta az énekesnek az elismerést.
Michel Sidibét szexuális zaklatással vádolták meg, idő előtt távozik tisztségéből.
A gyógyszer annyira jó, hogy ha minden beteg megkapná, megszűnne a fertőzés.
A kezelés során vérplazmát fecskendeztek a páciensek arcbőrébe.
Már három beteget sikerült kigyógyítani a HIV-fertőzöttségből – ehhez azonban csontvelő-átültetésre van szükség, így valószínűtlen, hogy a kezelést tömegesen alkalmazhatnák a jövőben. Viszont a fejlődés egyértelmű, így a milliók számára gyógyulást jelentő terápia is elérhető közelségbe kerülhet.
Felgyorsultak az események, már a módszer génsebészeti alkalmazásáról egyeztetnek.
Ugyanaz a kezelés gyógyította meg, mint egy évtizede az elsőt, a berlini pácienst.
Az ENSZ AIDS-ellenes szervezete a szexuális zaklatás és a patriarchális kultúra miatt van válságban.
Már az anyaméhben módosították a génjeiket, hogy ellenállók legyenek a HIV-vel szemben. A tudományos közösség elítélte a beavatkozást.
Tavaly 9,4 millió ember élt a világban úgy, hogy nem tudta, halálos kór vírusát hordozza.
Ha még a HIV-fertőzés előtt szedik, jelentősen csökken a megbetegedések száma egy új kutatás szerint.
A programban a Szaharától délre fekvő országokban akarják rábírni a fiatal férfiakat arra, hogy védjék meg önmagukat és partnerüket is szex közben.
Nem fertőzött meg senkit, de két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
Nem ez az első ilyen eset Oroszországban.
Betegségét elhallgatta partnerei elől, 24 év börtönre ítélték.
Jövőre kezdődnek az első klinikai tesztek, de majmokon végzett kísérletekben nagyon jól vizsgázott a szer.
A HIV-fertőzött dohányosok gyakrabban halnak meg tüdőrákban, mint AIDS-ben.
Úgy tűnik, Rami Malek a lehető legjobb választás volt a Queen-filmhez, zseniálisan utánozza Mercuryt.
A rákkezelésben alkalmazott immunterápiával kifüstölhető a rejtőzködő HIV vírus.
Egyre jobbak az antiretrovirális kezelések, az egészségesekéhez közelítenek a fiatal HIV-fertőzöttek életkilátásai.
Az exelnök a mostaninak: 12 millió megmentett élet a bizonyíték, hogy folytatni kell.
15 millió volt elkülönítve civileknek, de a kormány idén úgy döntött, ne ők költsék el óvszerekre a melegeknek és szexmunkásoknak.
Ez hasonló a tavalyelőtti adathoz. A fertőzés veszélye Kelet-Európában a legnagyobb.
A legtöbb HIV-fertőzött még ma is arra kényszerül, hogy titokban tartsa állapotát. Az Abcúg írása.
Genetikai vizsgálat tisztázta, hogy nem egy stewardess hurcolta be az AIDS-et Amerikába.
Az immunrendszerük nem foglalkozik a vírussal.
Alapítványa 1400 milliárd forintot költ a következő öt évben, főleg Afrikára.
Az antiretrovirális gyógyszerek csodát tettek.
Vigyenek. Magukkal. Kotont.
Nemzetközi HIV-konferencia volt Budapesten, de a dél-afrikai, kenyai és ruandai kutatók nem kaptak vízumot. Magyarázatot követelnek.
Máris megdőlhet egy olimpiai rekord.
Sokáig államfőknek és miniszterelnököknek tolmácsolt Bereczky Tamás, aki 12 éve HIV-fertőzött. Ma aktivista is, mert az időben felismert HIV mellett teljes életet lehetne élni, csak nagyon rossz a betegség imidzse.
A szervert egy másik HIV-es kapta, szervezete befogadta. Svájcban 2007 óta szabad ezt.
Hát a KGB. Kellett hozzá egy szovjetbarát lap, pár kommunista tudós és sok hiszékeny ember.
Nemzetközi viszonylatban még így is jól állunk az évi háromszáz új beteggel, de lankad a figyelem.
Heteroszexuálisok közt terjed a legjobban a vírus. A menekültek nem behozzák, hanem itt kapják el a fertőzést.
Kevesebb káros mellékhatás, jobb hatékonyság.
1983-ban az AIDS terjedése miatt foglalták törvénybe. A diszkrimináció azonban nem ér véget.
600 emberen tesztelték a szert, az alanyok száz százaléka egészséges maradt a kísérlet végén.
A németeknél már működött a modell. Az oroszok veszésre állnak a HIV elleni harcban, a fertőzöttek száma továbbra is nő.
A vérellátó szerint ez nem diszkrimináció, hanem a kockázatok kiszűrése. Más rizikócsoporttól sem fogadnak vért.
Egyre kevesebb a megbetegedés és a haláleset is. A cél, hogy 2030-ra teljesen eltűnjön az AIDS.
Az egyik tartomány vezetői szerint a fiatalok nem szexelnek majd, ha nem tudnak védekezni.
Bejelentették, hogy van ellenszerük az ebola, az AIDS, a MERS és a SARS vírus ellen is.
Napi egy tablettával 86 százalékkal csökkent a fertőzés kockázata a kísérletben részt vevő férfiaknál.
A fehérjével a legjobban fertőző vírustörzseket is blokkolni tudták. Egy év múlva embereken is kipróbálják.
Sőt, az AIDS-et is, csak egy olcsó kütyü kell hozzá. Amerikai és ruandai kutatók fejlesztették ki.
Mielőtt a világ fellélegezhetne, hozzátesszük: ez csak Bill Gates prognózisa. Ettől még igaz is lehet.
Fertőzésük átadásával fenyegetőztek, a falakra piros színű „AIDS-bontócsapat” feliratot fújtak.
És már egyre kevésbé képes AIDS-et okozni. Viszont a veszélyt így sem szabad alábecsülni.
Közép-Európában emelkedik a leggyorsabban az új HIV-fertőzések száma.
A szexmunkások egyesülete szerint közben a HIV/AIDS Munkacsoport utoljára tavaly ülésezett.
Áttörést hozhat az új terápia, amit kis dózisban kell adagolni, és kevesebb a mellékhatása.
Többféle és jobban terjed, úgyhogy figyeljenek a tünetekre! De ne aggódjanak, a gyógyszerek is egyre jobbak.
Egy friss kutatás kiderítette, pontosan hogy és mikor indult világ körüli turnéra a HIV-vírus.