
Kiderült, miért lesznek sorozatgyilkosok a nők
Többségük az egészségügyben dolgozik.
Többségük az egészségügyben dolgozik.
Takács Péter szerint van elég orvos idehaza.
Az ápolók idén júliusban és jövő márciusban kapnak béremelést.
Van, aki a lakhatást sem tudja fizetni.
A gyanú szerint egy idős, magatehetetlen beteg halálát okozta tavaly decemberben.
Munkaerőhiányra, alacsony fizetésre és rossz munkakörülményekre panaszkodnak New Yorkban.
A Magyar Orvosi Kamarának öt napja van megtenni a szakmai észrevételeit.
Pál Blanka ápolóversenyző a WorldSkills Competition 2022 Special Edition világversenyen vett részt.
Kórházban fekvő édesanyjához érkezett.
A telefont is kiütötte a kezéből, hogy ne tudjon segítséget kérni.
Botra tekert szögesdróttal és késsel fenyegetőzött a támadó.
Országhatárokon átívelő problémáról van szó.
Többek között kutyaeledellel etette meg a brit nő.
Átmeneti tudatzavara volt.
Úgy gondolja, hogy ennek lehet előnye is.
Szerinte az ápolói bérnek az orvosi bér felét kéne elérnie.
Magas ösztöndíj jár a képzést végzőknek is.
Súlyos vádakat fogalmazott meg a színésznő.
Az érdekképviseletek szerint megalázóan alacsonyak a bérek, érdemi beavatkozást sürgetnek.
Hét év hét hónapra ítélték, az ítélet nem jogerős.
Az Emmi szerint álhír, hogy nem kapják meg az ígért emelést.
Huszonöt éven át dolgozott az egészségügyi intézmányben.
Június 15-én hatályát veszti a tilalom.
A miniszterelnök köszönetet mondott a hétköznapok hőseinek.
Az első elveszített beteg után hónapokig tart feldolgozni a történteket.
Megköszönte az érdeklődést.
Hosszú várólisták már vannak.
Ne most legyen beteg! Az egészségügyi szakdolgozók ötöde elhagyná a pályát.
A múlt héten még csupán 41 főről lehetett tudni.
Néhány óra leforgása alatt a második tragikus hírt közölte a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége.
A körmendi állomás mentőápolója jövőre lett volna 40 éves.
Arctalan Hősök névvel indult kezdeményezés, amely célja, hogy lelki segítséget nyújtsanak a kórházban dolgozóknak.
Gyógyszer helyett injekciót adott be.
A következő lépcsőben bruttó 30-55 ezer forinttal nő az ápolók átlagfizetése – sokak szerint megalázó a helyzet.
A legmagasabb kategóriában ez majdnem félmillió forint lehet.
Egyeseknek akár 100 ezer forintos időszakos kieséssel is számolniuk kell.
A miniszter arra kérte az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókat, hogy őrizzék meg hitüket ebben a rendkívüli időszakban.
A szakképzett ápolók felét át kell adniuk, ezért az intenzív osztályra alig jut már személyzet az Uzsoki Utcai Kórházban.
A hivatalos adatok szerint 230 ezren pedig megfertőződtek, de az Ápolók Nemzetközi Egyesülete szerint dupla ennyien is lehetnek.
Négyen vannak kórházban, többségük meggyógyult.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint több pénzt kell fordítania a kormányoknak az ápolószemélyzet bővítésére és továbbképzésére.
Németh Franciska most gyermekével otthon van, de tartja a kapcsolatot a frontvonalban dolgozó kollégáival.
Benne van a pakliban, hogy megtiltják a külföldre utazást az orvosoknak és kormánytisztviselőknek, csak közben nem ártana, ha tájékoztatnák őket, és biztosítanák a rendes munkakörülményeket, mondják az érintettek.
Szerintük a hatalom csak a választásokig áltatta az ápolókat, orvosokat.
Nem akart honvédelmi alkalmazott lenni, így foglalkoztatása megszűnt, végkielégítést nem kapott.
A szakdolgozói kamara szerint háromszor ennyien hiányoznak az ágazatból.
Július 1-jével emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére.
Niels Högel halálos gyógyszeradagot adott be pácienseinek, hogy kollégái előtt újraéleszthesse őket.
Németh Franciska volt színész a Barátok köztben, modell, majd kommunikációs igazgató. Végül mégis úgy döntött, hogy ápolóként akar dolgozni, még akkor is, ha a korábbi életszínvonalából sokat fel kellett adnia.
Megverték az ápolót a balassagyarmati kórházban.
A leginkább a középfokú végzettségű, közvetlenül a betegágy mellett dolgozókból van hiány, ilyen álláshely 3800 van üresen.
Ez lehet az utóbbi évtizedek legdurvább német sorozatgyilkossági ügye.
Egy éve folyamatosan kértek segítséget a sürgősségi osztályról. A botrány után kétszer annyiba került a helyzet rendezése, írja a Hvg.hu.
A 24.hu szerint a sürgősségi osztály főnővérének is elege van abból, hogy a túlélésre játsszon.
Külföldre mennek, elhagyják a pályát. Nem is a pénz a fő gond a Kórházszövetség elnöke szerint.
Becsapva érzik magukat a mentőkocsi-vezetők.
Áldozatainál gyógyszerekkel szívhalált idézett elő, hogy az újraélesztéseknél bizonyíthasson. De sokszor nem sikerült újraéleszteni a betegeket.
Február közepéig adtak haladékot a kormánynak, hogy rendezze a béreket az egészségügyben.