![Fradi-szerelésben elmélkedik a gyűlöletről Gáspár Győző](https://kep.index.hu/1/0/5197/51975/519754/51975429_3961167_09c51dff6c7ea8cfe216cd6c0badd757_wm.jpg)
Fradi-szerelésben elmélkedik a gyűlöletről Gáspár Győző
Ő tudja, mit tesz a gyűlölet az emberrel.
Ő tudja, mit tesz a gyűlölet az emberrel.
Jön a Fidesz tisztújító kongresszusa.
A showman sajátos módon hívta fel magára a figyelmet a Fradi–Újpest-mérkőzésen.
„Olyan jó lenne, ha a főpolgármester felhagyna az állandó facebookozással”– írta.
Nem kellett sokat várni a főpolgármester riposztjára.
Polgármesterként is megméretné magát, de most tudta meg, hogy az öt év, és nem négy.
A rapper szerint Győzike egy „előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett Fradi-szurkoló”.
A klub elnöke is a védelmére kelt.
A Ferencváros csapatát erősíti.
Bravúr kell a Ferencvárostól az Ekl-csoport második helyéhez.
Tompos Márton szerint itt az ideje, hogy a kormány és a Fidesz végre kihátráljon Putyin mögül.
Mindezt nem sokkal azután mondta, hogy az orosz tankönyvekben fasisztának nevezték a magyar forradalmárokat.
A Fidesz pártigazgatója szerint Budapestet meg lehet és meg is kell nyernie a kormányoldalnak.
A kötcsei Orbán-beszédre érkező fideszeseket arról kérdeztük, mit szólnak az egykori győri polgármester visszatéréséhez.
Kubatov Gábor filmszerepet adna a főpolgármesternek.
Menesztése óta nem beszélt Kubatov Gáborral.
A klubelnök a megfelelő konzekvenciák levonását ígérte.
A csúfos Bajnokok Ligája-búcsú volt az utolsó csepp a pohárban.
Fideszes politikusok is részt vettek az eseményen.
Új arc tűnik fel a Groupama Aréna hazai öltözőjében.
15 év után közös megegyezéssel távozik.
Az FTC elnöke szerint most kell kiállni Csercseszov mellett.
Kubatov: Jövőre újra ott leszünk a legjobbak között, de addig is keményen kell dolgoznunk.
Reagált a Ferencváros leverkuseni mérkőzésére a klubelnök.
A Ferencváros elnöke is reagált a nagy vihart kavart szurkolói molinóra.
Megvannak a bűnbakok, tart a kötélhúzás.
Szerinte nem pénzügyi okokból döntöttek Kína mellett az olimpikon testvérek.
2011 februárja óta vezeti a népligeti egyesületet.
Keresik a legjobb sztorit, amikor egy nagypapa vitte le az unokát az első FTC-meccsére.
A Ferencváros elnöke elfogadja az Európai Labdarúgó-szövetség büntetését.
A Ferencváros elnöke igazat ad az UEFA-nak, hogy megbüntette a klubot.
A Fidesz alelnökében azonban így is maradt hiányérzet.
A Ferencváros a leggazdagabb magyar futballklub, a szurkolókat kérdeztük a kormánytól érkező támogatásokról, és Kubatov Gáborról.
Kubatov Gábor pártigazgató Facebookon jelentette ezt be.
Jó évet zárt a Fidesz pártigazgatója, a korrupcióbotrányba keveredett egykori államtitkár viszont szegényebb lett.
A Ferencváros elnöke szerint férfias feladat vár a csapatra az Európa-ligában.
A Fradi elnöke előléptetést fog javasolni Hajnal Tamásnak.
Kubatov Gábor a többi klubvezetőt is erre kéri.
Nem olyan vagyok, aki azonnal rohan, ha valahol jobb lehetőségeket lát.
A fideszes képviselőt sokáig ápolták kórházban koronavírussal.
A Ferencvárostól távozó vezetőedző Dzsudzsák Balázs korábbi csapatát irányíthatja.
„Zsoltra kifejezetten nyomultak a lányok” – emlékezett vissza a szex előtti történésekre János.
Ezt a klub elnöke, Kubatov Gábor jelentette be egy interjúban.
Szerinte a B középben nem fog menni a távolságtartás, a fiatalok beoltása nélkül pedig nyájimmunitás sem lesz.
A Fidesz pártigazgatója elutasítja, hogy köze lenne a Dunaferr-botrányhoz.
A Fidesz pártigazgatójának, az FTC elnökének megtetszett, amit egy kollégája a klub nevében írt.
Tóth Potya István zsidókat mentett a holokauszt idején, ezért 1945-ben kivégezték.
A Ferencváros elnöke reagált az MLSZ első emberének FTC-t érintő megjegyzésére.
A Fidesz alelnöke szerint a baloldal mindvégig a koronavírusnak szurkolt, miközben a kormány mindent megtesz az emberéletek védelme érdekében.
A jobbikos Gyöngyösi Márton reméli, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter magyarázatot kér a kínai nagykövettől.
A Ferencváros elnöke közzétette, így lehet belépőkhöz jutni a BL-meccsekre.
A helyszínen néztük meg a Ferencváros futballcsapatának szombat esti bajnokavatóját és rájöttünk, hogy ez már inkább egy áramvonalasított brand, mint sima magyar focicsapat. Riport.
A vízilabdában és a kézilabdában még nagyobb bércsökkentés várható, ezt Kubatov Gábor klubelnök mondta.
Ezt Borkai Zsolt a rendőrségen árulta el. Kubatov azt gondolta, a videó nem árthat a pártnak, de egy hozzá köthető társaság próbálta kideríteni, kiknél lehet az eredeti felvétel.
Egyre több hazai klubvezető panaszkodik arra, hogy horribilis összegeket kérnek egy-egy tehetséges magyar labdarúgóért.
Kubatov Gábor klubelnök közben arra panaszkodik, hogy itthon túl sokat kérnek a magyar labdarúgókért.
Sajnálják az Európa Ligában "elbukott" 380 ezer eurót. A vezetés szerint nem biztos, hogy az a cél, hogy magyar játékosokkal legyen tele a klub.
Mint mondta, Lázár csak Hódmezővásárhely pozicíóját védi azzal, hogy egy alkalmatlan jelöltet dicsér.
A Tarlós Magazinban Tarlós István salátát eszik, megeteti Bömbit, a kis cápát, és Igor, a Fradi Sas megsimogatja Tarlós Istvánt.