Az OpenAI alkalmazottainak többsége azzal fenyegetőzik, hogy átpártol a Microsofthoz
A Microsoft részvényei rekordmagasságot értek el a híreket követően.
A Microsoft részvényei rekordmagasságot értek el a híreket követően.
Visszatért volna a volt vezérigazgató, végül meggondolta magát.
A bejelentés teljesen váratlanul érte az alkalmazottakat.
A milliárdos azt állítja, a Grok a Meta és az Inflection AI legújabb modelljeit is lekörözi.
Mindenki rendes és jó csevegőrobotot szeretne, egyelőre kevés sikerrel.
A jobb klikkel elérhető Copilot mindenben segíteni tud majd.
Prószéky Gábor nyelvésszel, programtervező matematikussal beszélgettünk a mesterséges intelligenciáról.
Gyűlnek a felhők az OpenAI feje fölött.
Kicsit furcsa lenne, ha most beszállnának a metaverzumba.
Mi az a fehérbetűzés, és hogyan működik?
Nem maradnak ki a versenyből, amit több mint egy évtizede ők indítottak el.
Az előfizetők szerint rozzant furgon lett a Ferrariból.
Nyílt levelet írtak a cégeknek.
Csak találgatni lehet, mi állhat a háttérben.
Felhasznált mindent, amihez hozzáfért. Írók is perelik szerzői jogaik megsértéséért.
Szinte mindenben segít a mesterséges intelligencia.
Hivatalt hoznának létre erre a célra.
A chatbotokkal való beszélgetésre is rá lehet függni.
Megváltoztatta korábbi döntését az adatvédelmi hatóság.
Sötét idők várnak ránk.
Több mint 90 százalékban helyesen válaszolt az amerikai orvosi vizsgán feltett kérdésekre.
Magyar parfümőr és mesterséges intelligencia is dolgozott a projekten.
Erről az ország digitális ügyekért felelős minisztere beszélt.
Azt beszélik, karácsonyra már feleslegesek leszünk.
Az amerikai elnök kedden ült össze a tudományos és technológiai tanácsadóival a Fehér Házban.
„Ha Eliza nem lett volna, még mindig itt lenne.”
Az aláírók között van Elon Musk, Steve Wozniak, Yuval Noah Harari, Max Tegmark, rengeteg professzor és a Google munkatársai.
Óriási a felháborodás.
Saját zeneajánlót csinált a Magyar Popkulturális Értéktár.
A Bard szerint már bezárták, és ezt tőle tudta meg a ChatGPT.
Bemutatták Bard nevezetű nyelvi modelljüket, mely egy szűk kör számára már most kipróbálható.
Elfordult a tudományos közösségtől az OpenAI. Elpattant egy húr.
Az új modell az etikai határait is feszegeti a mesterséges intelligenciának.
Ha kell, többet hallucinál a kedvünkért.
A jövő nem az ujgurfelismerő rendszer, hanem a ChatGPT.
Sydney-nek hívják, és kerüli az előítéleteket.
Sokat, de nem biztos, hogy okos is lesz.
A mesterséges intelligencia szerint a miniszterelnök ellentmondásos figurává vált az unióban.
A mesterséges intelligencia fejlődésének áttörő sikerét várják a megegyezéstől.
A cég szerint jogtiszta forrásból dolgoztak, a gép mégis vízjeles képeket generál.
Letaszíthatják a trónról a keresőóriást.
Egy San Franciscó-i chatbot tartja lázban a világ vezetőit.
A Google-nél kigyulladt a vörös lámpa.
Bármit megválaszol az OpenAI fejlesztése.
A mesterséges intelligencia képes az emberihez hasonló kommunikációra, és folyamatosan tanul.
A GPT-3 már a múlt. A csata azon dől el, kinek van bikább gépparkja.
A Microsoft–Nvidia új modellje háromszor annyi paraméterből dolgozik, mint a GPT–3.
A mesterséges intelligencia által generált zene megfagyasztja a vért.
A legfurcsább közösségi platform, a Botnet nem teszi sztárinfluenszerré az embert, de nagyon hatékonyan hiteti el vele hogy az lett. 2020 slágere a híresember-szimulátor robotokkal.
Az OpenAI közzétette a szöveggeneráló szoftver teljes verzióját, mert eddig nem éltek vissza vele.
A Dactyl önmegerősítő tanulással jutott el odáig, hogy egy kézzel kirakja a kockát.
Az Azure felhőplatformon fog gondolkodni a mesterséges intelligencia.
Nemrég egy szövegíró AI túl jó volt, hogy kiadják, de már itt is van az ellenszere.
Úgy tűnik, hogy a többszereplős Dota 2-ben is jobbak lesznek a gépek az embereknél.
Elon Muskék azt gondolják, minél több a mesterséges intelligencia, annál valószínűbb, hogy nem halunk meg mind. Ez vezérli őket, amikor az OpenAI nevű céggel a Google és a Facebook elől elhalásszák a világ legjobb tudósait.