410 találat az Indexről, és 393 a környékéről.
Magyar gimnazista nyerte az ENSZ modellkonferenciáját New Yorkban
A „legjobb delegált” kitüntetést vihette haza.
Szegeden rendezik a hőlégballon világbajnokságot
A magyar egységeknek is szurkolhat majd a közönség.
Nagy Márton elárulta, hogy mi a terve a magyar gazdasággal
Szerinte a nemzeti bajnokaink számának el kell érnie a negyvenet.
Túl van a válogatók felén a HELL Boxing Kings, a fődíj több ezer bokszolót mozgatott meg
Rengeteg emberi történetet is megismerhetünk a válogatókon.
Világdöntőben képviselhetik Magyarországot az ELTE programozói
Komoly eredményt értek el.
Várják a jelentkezőket a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat hackerversenyére
Április 21. éjfél a határidő.
Világbajnok lehet Frank, a pingvin
Hétvégén kiderül az eredmény.
Az RTL és a TV2 is azt állítja: csatornájuk nézettebb, mint a másik
Megjelentek az első negyedév adatai.
Halálos baleset történt egy hockenheimi futamon: 21 éves versenyző az áldozat
A versenyt félbeszakították.
Öt helyszínen várják az érdeklődőket Cziffra György-emlékkoncertekre
Még bárzongora versenyre is jelentkezhetnek a tehetséges zenészek.
Soha nem látott lehetőség hullik a győztesek ölébe
Nemcsak az élet színpadán.
A tragédiával végződő rali szervezőjét egyszer már elítélték egy versenybaleset miatt
Nem tiltották el a versenyszervezéstől, pedig annak a futamnak is volt halálos áldozata.
Óriási kihívást kapott a kormány
Időre van szükség, mégpedig most azonnal.
Jön a tavasz, de az ismert e-robogó-megosztó ezt már nem érte meg
Hat év után befejezi a magyar Blinkee.
Még Gombóc Artúr is megnyalná a száját: ezek lehetnek Magyarország tortái 2024-ben
Hat torta került be a döntőbe.
Programozói versenyt hirdettek az egyetemistáknak
A nyertes csapat milliós díjazásban részesülhet.
Drasztikus változást hoz a lakáspiacon a kormány
Magasabb szolgáltatás érhető el alacsonyabb díjért.
Kollár Árpád lett a magyar széppróza napi novellaíró verseny győztese
Három induló közül.
Magyarországra kellett utaznia a brit győztesnek élete legjobb pályájához
A legfiatalabb résztvevő hét-, míg a legidősebb 56 éves volt.
Itt a friss adat: jelentős meglepetés az élelmiszerek inflációjában
Több éve láttunk ilyet utoljára.
Kim Dzsongun nagyobb fokozatra kapcsol, újabb rakétákat tesztelt
Az atomfegyverekkel felszerelt haditengerészet kiépítésére törekszik.
Egymillió dolláros összdíjazású nemzetközi bokszverseny indul
A döntőt Magyarországon decemberben rendezik meg.
Kihirdették a Virtuózok győzteseit, egy magyar fiatal is nyert
Magyarországot három tehetség képviselte a döntőben.
Nemzetközi sakknagymesterekkel játszhatunk Szegeden a jövő hétvégén
Jótékonysági sakkversenyt szerveznek az alföldi városban.
Az EU vizsgálatot indított a Szegedre települő kínai autógyárral szemben
Versenypiaci aggályok miatt.
Lerántották a leplet: részletesen összemérte az erejét a magyar és a román gazdaság
A román költségvetés hiánya tetemes, és nagyobb kilengéseket mutat, mint a magyar.
Itt vannak az első nevek: ők gátolhatják meg Orbán Viktor brüsszeli expanzióját
Kiderült, kik pályázhatnak Charles Michel, az Európai Tanács távozó elnökének tisztségére.
Hitelboommal indult az év, de nem árt résen lenni
Megszólalt a versenyhatóság, erre mindenképp figyeljünk oda.
Ott kopogtatott a GVH, ahol senki sem várta
Igazi nagyvadakra lőttek 2023-ban a nemzeti versenyhatóság szakemberei.
Gyorsulási versenyen dőlt el az új Tesla valódi ereje
A Magyarországra érkező kínai gyár autójával mérték össze a teljesítményét.
Jó eredményt ért el a BDPST Group három egysége egy szakmai versenyen
A díjazott egységek a Verno House, a Flava Kitchen&More és az Andrássy Kúria&Spa voltak.
Megvan az Év bejglije verseny győztese
Külön díjazták a mákos, a diós és az ínyenc bejgliket is.
Visszatér Hosszú Katinka, és azt is elmondta, mikor áll újra rajtkőre
A szülés után komoly tervei vannak a háromszoros olimpiai bajnoknak.
Itthon taroltak a magyarok a nemzetközi versenyen
Véget ért az első Budapest Ballet Grand Prix.
Történelmet írtak a Corvinus hallgatói New Yorkban
Első helyezést értek el egy olyan versenyen, ahol még soha nem nyert európai csapat.
Akár már november végén versenyezhet Vas Kata Blanka
Öt részre tört a kulcscsontja, de sikeres volt az operáció.
Hatalmas elismerést kaptak a magyar közlekedésrendészek
Egy nemzetközi versenyen.
Ő főzött le mindenkit a Bocuse d'Or magyar döntőjén
A következő állomás az európai válogató Norvégiában.
A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak
Már csak egy hónapot kell várni.
Azahriah és a Budapest Park is ringbe száll a hazai zeneipar legjobbja címért
Díjazzák a zeneipar kiemelkedő tehetségeit és szakembereit.
Kerékpárversenyen okozott balesetet Pannonhalmán, vádat emeltek ellene
Lehet, hogy búcsút kell intenie a jogosítványának.
Újra kiírták a csillagászati versenyt!
Izgalmas és mulatságos feladatok várják az iskolásokat.
Közbeszerzések sorát vizsgálják szabálytalanságok miatt
Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács.
Kihirdették a világ legizgalmasabb, fiatal séfeknek szóló verseny győztesét
Különleges ételt készített a végső befutó.
Elmaradtak a transzneműeknek meghirdetett úszóversenyek, mert senki nem nevezett
A World Aquatics továbbra is vizsgálja a nyílt kategóriájú versenyszámok indításának lehetőségét.
A világ legjobbjai közé került két magyar cukrászda
Nagy dicséretet kaptak a süteményeik.
A TV2-t nézték a legtöbben esténként az utóbbi egy évben
A csatorna saját gyártású műsorai rendkívül népszerűek voltak.
Számára „különösen kedves rendezvényen” vett részt Novák Katalin
A fogyatékkal élő gyerekek lovasterápiás versenyén vett részt.
Fiatalkorú magyar zsenik hoztak haza érmeket a nemzetközi robotikai versenyről
Egyenesen Dániából.
Előrébb lépett Magyarország a leggazdagabb országok között
A háztartások vagyoni és adóssághelyzetét vizsgálták.
Leleplezték a magyar fotóst, aki csalással szerzett elismerést egy nemzetközi versenyen
Csak utólag derült ki az igazság.