Már 100 milliárd dollárja van az Amazon tulajdonosának
Ebből majdnem 200 budapesti vizes világbajnokságot rendezhetne.
Ebből majdnem 200 budapesti vizes világbajnokságot rendezhetne.
A milliárdos egyik befektetőcége 21 milliárd forintért vett földet Arizona államban.
A Microsoft alapítója azt azért hozzátette, hogy a mobilja tele van a saját szoftvereikkel.
Lánya versenyére érkezett a világ leggazdagabb embere.
4,6 milliárd dollárt adott a saját alapítványának.
A csütörtöki kereskedési nap végére helyreállt a világ megszokott rendje, Gates a leggazdagabb.
Jól állnak a cég részvényei, így Jeff Bezos letaszította a trónról Bill Gatest.
Nem a munkánk fog hiányozni, azt már most sem szeretjük. De három dologra figyelnünk kell, hogy a Star Trek és ne a Star Wars világa valósuljon meg. Árvai Péter írása.
Ha elveszik a munkát, fizessenek közterheket is.
Bill Gates szerint ideje komolyan venniük a kormányoknak a szakértők figyelmeztetéseit.
Egymilliárd dollárt szánnak tiszta energiára. Zuckerberg, Soros György és Jeff Bezos is támogatja.
A magyarok közül Soros György, Thomas Peterffy, Steven Udvar-Hazy és Charles Simonyi fért fel a Forbes listájára.
Egyetlen dózis elég belőle, egereken már sikerrel tesztelték. Évi félmillióan halnak bele a betegségbe.
Alapítványa 1400 milliárd forintot költ a következő öt évben, főleg Afrikára.
Százezer szárnyast adományoz szegény parasztcsaládoknak.
Bill Gates szerint is hülyeség volt, de az IBM billentyűzettervezőjét nem tudta meggyőzni.
Egyiküket sem kell féltenie: összesített vagyonuk még így is több mint 6480 milliárd dollár.
Még a láthatáron sincs az olcsó zöldenergia, de a kutatásfejlesztésre költő milliárdos azért optimista.
Az internet új slágere az összeesküvés-elmélet, ami játszi könnyedséggel fejti meg a zikavírus titkát.
Ezt állítja Bill Gates és az ENSZ is. 11 millió embert menthetnek meg a betegség kiűzésével.
Bill Gates megmentette az Apple-t, de eladta a részvényeit, mielőtt iszonyú sokat kaszált volna rajtuk.
Évente több százezer gyerek hal meg maláriában, de most jóváhagyták az első malária elleni oltást.
A visszaeső bankkártyacsaló a Microsoft exfőnökének bankszámláját is fosztogatta.
A jótékonyság egyre népszerűbb a gazdagok körében, még akkor is, ha az erre fordítható pénzt nem mindig tudják a leghatékonyabban elkölteni. Adakozni is tudni kell.
Mark Russinovich technológiai igazgató megunta, hogy minden programozónak Linux van a gépén.
A Forbes-listán továbbra sem szerepel magyar, a dollármilliárdosok száma azonban egyre növekszik.
Mielőtt a világ fellélegezhetne, hozzátesszük: ez csak Bill Gates prognózisa. Ettől még igaz is lehet.
A Microsoft-alapító székletből készült ivóvízzel itatta meg Jimmy Fallont a Tonight Show-ban.
A Microsoft alapítója így népszerűsít egy hulladékból vizet és energiát előállító gépet.
Bill Gates támogatta, már 2018-ban piacra kerülhet, ráadásul nem lesz drága.
Százezer dollárral olyan óvszer kifejlesztését támogatja, ami jobban hasonlít a bőrre.
Miután eladott 4,6 millió részvényt, Ballmer leelőzte.
Annyit segítünk, hogy nem az ember. Bill Gates meglepő infografikája arról, hogy hány embert ölnek meg évente a legveszélyesebb állatfajok.
Gates szerint sokaknak fogalmuk sincs róla, hogy a gépesítés az állásukat veszélyezteti.
A milliárdos és felesége eléggé optimista. Szerintük csak 2035-ig kell várni erre.
Lionel Messi csak a tizenötödik helyen végzett a Times listáján. De hányadik lett Putyin és Obama?
Egyik vezérigazgató-jelölt sem szeretné, ha a régiek állandóan ellenőriznék döntéseiket.
Warren Buffet ennyivel tollasodott 2013 minden egyes órájában. És nem ő a leggazdagabb amerikai.
Nincs több szakadás, grafénnel forradalmasítják a biztonságos szexet.
Nagy befektetők lázonganak, mert a főnök meg tudja akadályozni az alapvető változtatásokat.
Belátja, hogy ez nem jó billentyűkombináció, de szerinte az IBM tehet róla, hogy így alakult.
A Microsoftnak élt, de nem ismerte fel időben a trendeket és a cég végzetesen lemaradt a mobilpiac robbanásáról. Vajon ki lesz az utód?
Milliárdokat bukott egy nap alatt a Microsoft, az átszervezések nem segítenek, a termékek nem mennek.
Bill Gates és Paul Allen alapítók harmincéves számítógépek társaságában pózolnak ismét.
A Microsoft volt vezetője százezer dollárt adna annak az ötletgazdának, aki továbbfejleszti az óvszert.
A fejlődő országokba szánt vécé napelemmel működik, gázt termel és a vizet is újrahasznosítja.
A vakcina ötvenhat százalékos védettséget nyújt a betegség ellen.
A TBC világszerte 1,4 millió ember haláláért felelős évente az Egészségügyi Világszervezet szerint.
A Microsoft keynote-ja a kütyüexpók fontos eleme volt szép és kínos pillanatokkal.
A Microsoft alapítója olcsó, biztonságos és a mostaniaknál jelentősen kevesebb hulladékot termelő reaktorról álmodik.
Mára rég elfelejtett szövegszerkesztő és táblázatkezelő programok miatt kell felelnie.
A Microsoft alapítója 500 millióval jobban áll, mint tavaly. Buffet 6 milliárdot veszített. Soros is a tízben.
Ugyan már évekkel ezelőtt visszavonult, még mindig súlyos szava van a Microsoft döntéseiben.
Bill Gates kezdeményezésére ígéretet tett a nyilvános jótékonykodásra.
A Microsoft-alapító felesége nem engedi, hogy bármilyen Apple terméket vegyenek gyerekei.
Ray Ozzie meghatározatlan ideig még a cégnél marad, de új feladatkört kap.
Megtalálták az első Microsoftos oprendszer sajtóanyagát szövegestül, videóstul.
Kiderül, hogy nem érdemes iskolába járni, mert a milliárdosok nem fejezték be az egyetemet.
Vicces kedvű microsoftos fejlesztők az alapító képét rejtették el egy sziluettben.