2586 találat az Indexről, és a környékéről.
Korallzátonyokat találtak az Adriában
Nem Ausztráliánál, nem a Karib-tengeren: itt, tőlünk egy köpésre.
Megint nem engednek kikötni egy menekülthajót az olaszok
A Mediterranea olasz civilszervezet hajóján 49 menekült van, köztük 12 gyerek.
Megállt a tömeges migráció Olaszországban
Az olasz belügyminisztérium szerint 94 százalékkal kevesebben jöttek idén a tavalyihoz képest.
Amit nem tudtál a Colosseumról: miért engedték fel vízzel az arénát?
Egy ritkán emlegetett tény az emblematikus római építményről: olykor vízzel engedték fel.
Igazi tündérvilág rejtőzik Dél-Tirolban: türkizszínű tavat rejtenek a fenséges hegycsúcsok
A Dolomitok legszebb vidéke az Alpokban, Olaszország igazi kis ékszerdoboza.
Azért ejtették a nemi erőszak vádját, mert a bíróság szerint túl férfias volt az áldozat
A pár éves olasz ügy részleteire most derült fény, hétfőn több százan tüntettek miatta.
Védőoltás nélkül nem járhatnak óvodába az olasz gyerekek
Az iskolások szüleit pedig 600 euróra büntetik, ha nem kapták meg a törvény által előírt oltásokat.
Hamisítják a balzsamecetet Olaszországban
9 ezer tonna szőlőt foglalt le a helyi rendőrség.
A 67 éves Cicciolinát a vetkőzős műsaora teszi kortalanná
És ezzel még mindig az ujja köré tudja csavarni a férfiakat.
Egész Európában hiánycikk lehet az olívaolaj
Katasztrofális volt az idei termés, az olaszok is importra szorulnak.
Nem lesz több strandpapucsos turista Cinque Terrén
A nem megfelelő lábbelit viselők akár 2500 eurós büntetést is kaphatnak.
14 év után, spagettizés közben kapták el az olasz maffiafőnököt
"F4" két macskával volt a búvóhelyén, fegyverek nem voltak nála. 150 rendőr kellett az elfogásához.
Ez a bárány körbeutazta a világot: mutatjuk a legcukibb fotóit Burmától Chiléig
A Ram On The Run állatkája, Montone Perutól Sydney-ig sok mindent látott már.
Kétszázezren tüntettek Milánóban a kirekesztés ellen
Az olasz kormány migrációellenes kampányára is reagáltak.
Istenek partjának nevezik a vidéket: a napfényben fürdőző olasz kisvárost alig ismerik a turisták
Kristálytiszta tenger, mediterrán klíma és buja növényzet: ez Tropea, az istenek partja.
Március elején ingyen lehet menni minden olasz múzeumba
Március 5. és 10. között turistáknak sem kell fizetni belépőt, bármilyen múzeumról is van szó.
Folyamatosan egyre nagyobb pofonokat kap az Öt Csillag Mozgalom
Az olasz kormánypárt népszerűsége zuhan, ma már Luigi Di Maio pártja a kisebbik pár a koalícióban, és egyelőre nem találják a népszerűségvesztés ellenszerét.
Többen meghaltak az olaszországi szélviharban
Rómában a szelek miatt lezárták az ókori amfiteátrumot is. A horvátoknál 191 kilométeres szél fúj.
Kikapott a kosárválogatott, elúszott a vb
Egy jó negyed volt a magyar csapatban az olaszok ellen, 75-41-es kiütés lett a vége.
Olasz lap szerint orosz olajcég pénzeli Salvinit
A Rosznyefty helyreigazítást követel, alaptalannak mondva az Északi Liga finanszírozásának hírét.
Kigyulladt a római Ciampino reptér egyik boltja, leállították a forgalmat
A repülőtér épületei előtti téren több ezer utas várakozik reggel 8 óra óta.
Egy 360 fős európai ország, ami nem is létezik: a Seborga Hercegség különleges hely Olaszországban
A Seborga Hercegség egy európai mikroállam, amit egy választott herceg vezet.
Télen még gyönyörűbb Velence, mint nyáron: ilyenkor érvényesül a szépsége
Tévedés azt hinni, hogy télen nem érdemes Velencében városnézésre indulni.
Tűzben halt meg egy szenegáli idénymunkás egy olasz menekülttáborban
Salvini elrendelte a rögtönzött tábor felszámolását.
Francia-olasz viszony: utoljára a második világháborúban léptek hasonlót
Miután a legnagyobb olasz kormánypárt vezetője a francia sárgamellényesekkel találkozott, hazahívták egy hétre a nagykövetet. Nem a semmiből jött a mostani olasz-francia összeugrás, de az EP-választás felerősítette. Már Leonardo kiállítását féltik.
Törpeállam 600 alattvalóval és óriási hatalommal
Egy európai állam, ahol nincsenek adók, még abszolút uralkodó regnál, és egy holt nyelv a hivatalos. 90 éve jött létre a Vatikán, a nemzetközi jog fura képződménye, aminek banktitkát Mussolini alapozta meg.
Több százezerezren tüntettek a kormány ellen Rómában
A szakszervezetek által szervezett tüntetésen gazdasági élénkítést követeltek és a tervezett alapjövedelem ellen tiltakoztak.
Elmérgesedett a vita: Franciaország hazarendelte római nagykövetét
Sok volt a francia külügynek az Öt Csillag-vezető találkozója a sárgamellényesekkel. Sorozatos „rágalmazó kijelentésekre" hivatkoznak.
Az Öt Csillag vezetője Párizsban találkozott a sárgamellényesekkel
Az EP-választásra készülve egyeztettek.
Olasz miniszterelnök: áprilisban bevezetjük az alapjövedelmet
Valójában nem is alapjövedelem, hanem segély lesz, és csak annak jár, aki aktívan munkát keres.
Nyolc osztályt végzett olasz parkolóőr műtött román magánkórházakban
Matteo Politi plasztikai sebésznek adta ki magát, de a kesztyűt sem tudta felvenni rendesen.
Senki sem él az olasz kisvárosban, mégis imádják a turisták: Craco romjai megérik az utazást
Az olasz kisváros a turisták kedvence lett, pedig már évtizedek óta teljesen lakatlan.
Törvények vannak, de nem azért, hogy megvédjék az embert
Nem a vérben tocsogás, hanem az emberi érzések érdekelték, amikor filmre vitte az elmúlt évtizedek legdurvább olasz bűncselekményét. Interjú Matteo Garronéval, a Dogman rendezőjével.
Az elmúlt évtizedek legnagyobb kokainfogása Olaszországban
500 millió eurónyi áru lapult egy konténerben.
Hatszázötven kiló kokaint foglaltak le Olaszországban
Értéke közel 41 milliárd forint.
Az egyik legsúlyosabb olasz bűntény a vásznon is kemény
A Dogman azt mutatja be, hogyan lett egy gyámoltalan lakótelepi kutyafodrászból Olaszország leghírhedtebb gyilkosa. Igaz történet alapján.
Salvini engedi kikötni a mentőhajót, ha a menekültek egyből Németországba mennek
Ismét kezdődik a huzavona a tengerből kimentettekkel. A Sea-Watch perelne.
Bíróság elé állíthatják Salvinit, mert nem engedett kikötni egy migránsokkal teli hajót
Az olasz belügyminiszter úgy reagált, akár 15 év börtönre is ítélhetik, akkor se hagy fel a határok védelmével.
Katonákkal számoltak fel egy olaszországi menekülttábort
2016-ban még Ferenc pápa mosta meg a lakók lábát.
Pompejinél turistásabb rom nincs, mégse lehet otthagyni
A világ egyik legnépszerűbb turistalátványossága az ókorból, de érthető, hogy miért. Nézze meg fotóinkat!
Berlusconi felelősséget érez, ezért indul az EP-választáson
A 82 éves elítélt adócsaló, volt miniszterelnök és playboy nagy bajokat lát a kormánypártban.
1981 óta szökésben volt az életfogytiglanira ítélt olasz terrorista
Cesare Battistit Bolíviában fogták el, az új brazil elnök megígérte, kiadják Olaszországnak.
Ilyen volt egy bordélyház az ókorban
Pompeiiben az ágyak kőből voltak, és 18+-os képekkel volt a falra felfestve, hogy milyen pózok közül lehet válogatni.
Olasz miniszterelnök: Ha nem szállhatnak partra a menekültek, repülővel megyek értük és elhozom őket.
Partra engedték a 49, Málta előtt hánykolódó menedékkérőt, 8 uniós ország fogadja be őket.
Lassan szeméttelep lesz Rómából
Az elszállíthatatlan háztartási hulladék ellepi az utcákat.
A pápa a menekülthajókon rekedt emberek érdekében szólt
Vízkereszt alkalmából felszólította az európai vezetőket, hogy fogadják be a menekülteket.
Az olasz kormányban vitát szült, hogy befogadják-e a menekült nőket, gyerekeket
Az egyik kormányfőhelyettes hallani sem akar róla, a másik szerint nem méltó Európához, hogy gyerekek szenvednek a tengeren.
Olaszország befogadja a nőket és a gyerekeket a két hete sodródó mentőhajóról
Luigi Di Maio olasz kormányfő-helyettes azt mondta, ismét készek leckét adni emberségből Európának.
Akciófilmbe illő pénzszállítórablást hajtottak végre Olaszországban
600 millió forintnyi eurót zsákmányoltak markológépek és égő kamionok segítségével.
Bulgária és Olaszország adja idén Európa két kulturális fővárosát
De jövőre Temesvár és Újvidék is sorra kerül.
Megnéztük, hol nyaralnak gazdagék olaszban
Felkerestük szezonon kívül az Amalfi-partot, ahol szezonon belül focisták, színészek, hírességek és milliomosok üdülnek. Felkerestük és le is fotóztuk!
Észak-Korea olaszországi nagykövete meglépett, menedékjogot kért
Kivételes helyzetben van, mert a családja is vele van. 2016-ban már történt egy hasonló eset.
Hallotta, hogy egy olasz ikerpár két tagja különböző években született? Akkor felejtse is el
A kórház szerint álhír volt a rendhagyó történet.
Két hete sodródik a tengeren egy mentőhajó, mert nem engedik kikötni
32 menekült van a fedélzeten, fogy az élelem, jön a vihar. Olaszország, Németország, Anglia sem válaszol.
Az Etna kitörése előtt pár héttel: kénszagú csodavilág a felhők fölött
Ott voltunk a helyszínen, és persze, hogy felmentünk Európa legaktívabb vulkánjára.
Már jövőre fizetős lehet a velencei óváros
Túl sok a turista, levámolhatják őket.
Elfogadták Olaszország 2019-es költségvetését
Az első tervezetet visszadobta az EB.
400 ember vált hajléktalanná az Etna kitörése miatt
Szükségállapotot hirdetett az olasz kormány.