Jelentős adóemelésekre készül több város és önkormányzat is
Van olyan tétel is, amely 57 százalékkal nő.
Van olyan tétel is, amely 57 százalékkal nő.
A főpolgármester szerint az önkormányzatoknak sokkal kevesebb forrásuk lesz jövőre.
Honnan hova kerül a pénz?
Volt olyan kerület, ahol akkorát tévedtünk, hogy a fal adja a másikat.
Bejöhet a jóslat, miszerint rekord lesz.
Ilyen rangsor még nem készült a magyar településekről.
Vona Gábor új pártja online népszavazást indít december 11-én ennek feltérképezésére.
Régi-új rendszerhez nyúlhatnak a fővárosban.
Karácsony Gergely elmondta, mit tegyen a kormány.
A főpolgármester szerint nincs több idő.
Elindult a pozíciójáték az ellenzéki oldalon.
Négyen közülük inkább csak a váltással egybekötött béremelésnek örülnek.
Szigorú ellenőrzések jönnek, nem sokkal a választások előtt.
A balatonmáriafürdői polgármester örül neki.
Többek között a jövő évi költségvetésről konzultáltak.
A héten állami fenntartás alá kerül a védőnői hálózat, de az eddigi béren kívüli juttatásaikra nincs fedezet.
A kormányzat politikájával nem szimpatizáló polgármesterek szerint vannak kivételezett települések. Ott rendben lesz minden.
Ez lesz az év végi parlamenti választás főpróbája.
Egységesítik a rendszert.
Fókuszban az önkormányzatok.
Az ellenzéki párt szerint végveszélyben a színházi élet Magyarországon.
Állami, önkormányzati és egyházi intézmények, alapítványi egyetemek a kedvezményezettek.
Jó hír érkezett az Energiaügyi Minisztériumtól, a gáz után az áram is olcsóbb lesz.
40 százalékra nő a szerződéseikben legfeljebb 25 százalékos szinten rögzített alsó toleranciasáv.
A szerb elnök a parlamentben válaszol minden felmerülő kérdésre.
2024-ben önkormányzati és európai parlamenti választások jönnek.
A frakcióvezető korszerű hozzáállásról, innovációról beszélt.
A DK azt kéri, az MVM engedje el a kiszabott kötbért, az ISZOM szerint büntetés helyett jutalom járna a spórolásért.
Több település egy fillért sem kapott.
Egy hajszálnyival jobb a helyzet, de így is baj van.
Az év első hétvégéjén rögtön beindul az időközi választási szezon.
Amerikai filmhez hasonlította az Orbán-kormányt a DK elnöke.
A párt elítéli a mártírkodás politikáját.
Nagymértékben csökkennek a települések és intézményeik energiaköltségei.
A magyar kormány által nyújtott támogatásról egyelőre nem sokat tudni.
A Gazdasági Kabinet ülésén született meg a döntés.
Az állami támogatásuk nem sokáig halogatható.
Testületi feloszlás, valamint lemondások miatt kellett kiírni a voksolásokat.
Az önkormányzatok többsége megtartja a karácsonyi vásárokat, de takarékosabb módon.
Néhány szempontot azért figyelembe kell venni.
Eddig senki nem kérdezte meg az önkormányzatokat, mit szólnak egészségügyi intézményeik átadásához.
Megvolt az árnyékkormány második ülése.
A főpolgármester szerint felháborító, ami történik.
Az alapvető szolgáltatásokat biztosítják, de egyes intézmények zárva lesznek a téli hónapokban.
Energetikai korszerűsítésre, napelemre, hőszigetelésre kell a pénz, mondja a XII. kerület polgármestere.
Molnár Csaba és Kálmán Olga ismertette az árnyékkormány javaslatait.
Mutatjuk a helyszíneket és a jelölteket.
Úgy vélik, az energiaárak miatt veszélybe kerültek az önkormányzatok, ezért ársapkára lenne szükség.
Többmilliárdos pluszköltségek a rezsicsökkentés módosítása miatt.
Az elgondolás szerint a helyhatóságok ezt a kedvezményt április 15-ig vehetnék igénybe.
Több olyan önkormányzat is van, amely nem kap ajánlatot sem a gázra.
A minimálisan 30 százalékos díjemelés nélkül nem tartható fenn a közétkeztetés eddigi színvonala.
Raisz Anikó államtitkár a szolgáltatás környezetvédelmi korszerűsítésére tett javaslatot.
A nagy előny az szja-mentesség.
Az egyesült ellenzék ezúttal alulmaradt Dunaújvárosban.
Szépségtapaszok jutottak az ellenzéknek.
A főpolgármester szerint az önkormányzatok a vesztesei a kormány politikájának.
Kormánypárti és ellenzéki polgármestert is kérdeztünk.
Június közepén egyeztetnek a költségvetésről.
A DK és a Momentum dűlőre jutott.