Lecsaptak a modern rabszolgatartókra, kelet-magyarországi lányokat hurcoltak Ausztriába
Többhetes előkészítést követően sikerült felszámolni a nemzetközi bűnszervezetet.
Többhetes előkészítést követően sikerült felszámolni a nemzetközi bűnszervezetet.
A kormányfő törvénytelennek minősítette leváltását.
Mára a világ minden részére kiterjesztették a működésüket.
Ismert kórházak dolgozói is érintettek.
Ez nagy fogás volt.
Olaszországban csaptak le a hatóságok.
A svéd kormányfő a helyszínre sietett.
A szerb határtól az osztrákig szállítottak csoportokat.
Az ügyben nyolc embert állítottak elő.
Három év fegyházbüntetésre ítélték az egyik személyt, és kiutasították Magyarországról.
Még egy várandós nőre is rátámadtak.
A prostituáltakat várandósan is dolgoztatták.
Robbantásban és lövöldözésben haltak meg újabb civilek.
A hatóságok most visszafoglalták.
A zavargásokat a bűnbandák készíthették elő a börtönbe csempészett fegyverekkel.
Parkolókban megpihenő utasokra vadásztak.
A nyílt utcán támadt rá egy símaszkos banda.
A 31 éves budapesti férfi egy évig bujkált a hatóságok elől.
Attól tartanak, hogy a bűnbandák megpróbálhatják ellopni.
Nagy mennyiségű étolajat és kristálycukrot juttattak be az országba.
Egy időben csaptak le a bűnbanda tagjaira harmincnyolc helyszínen.
Több térség is kikerült a központi kormány irányítása alól.
Tizenhárom ember ellen emeltek vádat.
A nyomozás az egyház szociális tevékenységére nincsen hatással.
Kritikusan alacsony a közbiztonság.
Két éve nyomoznak utánuk.
Több mint ezer gyermeket molesztáltak, évtizedekig megúszták.
Vége a bulinak.
Nászúton volt a várandós feleségével.
Félmilliárdos kárt okoztak, a festmények között Munkácsy, Picasso és Caravaggio alkotásai is vannak.
Olaszokat buktattak le Svájcból hazafelé.
Százmilliós kárt okoztak az államnak.
Három dílert fogott el a rendőrség.
Az okozott kár mindeddig meghaladja a 7 millió forintot.
Több mint ötven napi fogság után lettek szabadok a túszok, akik közül 17 éhen halt a fogságban.
Egy bűnszervezettől foglalták le a járműveket.
Hatan akár 20 évet is kaphatnak.
Az ügyészség emberkereskedelem miatt emelt vádat a bűnbanda ellen.
Marihuánát és metamfetamint terjesztettek.
A városvezető túlzó és lejáratásszagú firkálmánynak nevezte a képviselő bejegyzését.
A trombitás nem ült fel az átverésnek.
A bandák külföldről behozott elektronikai cikkekkel „ügyeskedtek”, miközben áfát nem fizettek.
Fülest kaptak a hatóságok, hogy a drogkereskedő bandák gyerekkatonákat toboroznak.
Tíz gyilkosság elkövetését tudták rájuk bizonyítani.
Őrizetbe vették őket.
Az ukrán biztonsági szolgálat alezredese vezette az emberrablásokra és rablótámadásokra szakosodott társaságot.
A 6,6 millió lakosú Salvador a világ egyik legveszélyesebb országa a fegyveres konfliktusok sújtotta térségeket leszámítva.
A kétszáz milliós drogügyben a bandavezér 71 éves anyját is megvádolták.
Hét megyében összesen 10 milliónyi zsákmányt loptak össze a bűnbanda tagjai.
Kempingek, panziók, apartmanok vendégeit fosztották ki, de Nyúlon lefülelték őket.
A főnökök külföldről irányították a többieket.
A nő a Cracovia focicsapat volt ultráiból szervezte meg a bűnbandáját, több tonnányi marihuánát adtak el a gyanú szerint. Filmbe illő üldözés után kapták el magyar nyomozók segítségével.
Válasz a kérdésre, hogy mennyit lehet keresni fiktív számlákkal.
A vendég a borravalót adni szokáta nem elvenni, ezek a nők azonban másként gondolták.
Tizenkét nőt szerveztek be, majdnem 70 milliót kerestek rajtuk.
Egyesek közülük vígan élnek az EU-tagországokban az albán miniszterelnök szerint.
A bandának 2011 és 2014 között legalább 278 áldozata volt.
A spanyol, a belga és az olasz rendőrök közösen kapták el a nemzetközi autótolvaj bandát.
New York legnagyobb razziájában tartóztatták le őket.
A bűnbanda összes tagja meghalt a rajtaütés során, ami után megtalálták a megkínzott olasz diák táskáját.