Hiába akarják távol tartani a hatalomtól Orbán Viktor szövetségesét
Egymást szorítják sarokba a koalíciós tárgyalások során a pártok Ausztriában.
Egymást szorítják sarokba a koalíciós tárgyalások során a pártok Ausztriában.
A Zöldek bevétele „már nem opció” a kancellár szerint.
Keményen kinyilvánították véleményüket.
A magyar miniszterelnök Herbert Kickllel is találkozik.
A néppárt és a szociáldemokraták optimistán állnak a kormányalakításhoz.
Senki sem hajlandó szövetkezni az Osztrák Szabadságpárttal.
Az elnök ehelyett arra kérte a pártelnököket, tárgyaljanak egymással, hogy feloldják a patthelyzetet.
Egyetlen lehetséges koalíciós partnere ugyanis nem kér a pártelnökből.
Paradox módon a győzelem vereséget jelent.
Ausztriában minden párt azért küzd, hogy ne előzzék be az ÖVP-t, hiszen a jobbközép párt dönt arról, ki kormányozzon.
Akiknek alacsony a jövedelmük, azoknak a McDonald’sban kellene enniük a szövetségi kancellár szerint.
Karl Pachner lemondása az egyetlen út, amivel rendezni lehet a kialakult helyzetet, vélik az osztrák politikusok.
Azt mondta, örül, hogy egyáltalán él még.
A liberálisoktól a szociáldemokratákon át a radikális jobboldalig együttműködés van az ügyben.
Bécs vörös marad, az Ibiza-botrányba belebukott Strache sorsa a rengeteg levélszavazaton múlik.
Tartományi választások vannak Bécsben. Az egyik legizgalmasabb negyedben jártunk, ahol a bevándorlósimogató bal és a bevándorlásellenes jobb is erős.
A szélsőjobb ibizai botránya után a Zöldekkel lépett koalícióra Sebastian Kurz Ausztriában. Kormánya elszántan küzdene a klímaváltozás és a migráció ellen is. Bécs példáját pedig nemsokára Németország is átveheti.
Hiába derülnek ki a volt osztrák kancellárról egyre meredekebb dolgok, eszébe sincs visszavonulni.
A Strache ellen zajló nyomozás adatai szerint a korábbi alkancellár havi 2-3 ezer eurót költött egy stratégiai játékra.
Megbuktatták, pártjából kizárták, de nem adja fel Ausztria egykori alkancellárja, Heinz-Christian Strache. Az ügyészség is nyomoz ellene: visszaélhetett a pártvagyonnal, amiből aranyat és benzint vett, és figyeltethette párttársait. De ennél is meglepőbb dolgokat feltételeznek róla osztrák lapokban.
Az Ibiza-videós botrányba belebukott egykori alkancellárról épp a napokban derült ki, hogy sámánt alkalmazott életmód-tanácsadóként.
Az exalkancellár Strache a felesége kizárása miatt támadja az Osztrák Szabadságpártot.
Hiába győzött az Osztrák Néppárt, nehéz lesz a koalíciókötés. Talán a Zöldekkel sikerülhet.
Tavasszal a botrányos Ibiza-videó miatt bukott meg a néppárti-bevándorlásellenes kormány. A lemondatott Sebastian Kurz ÖVP-je a vártnál is jobban erősödött.
Volt benne szó kereszténységről és migrációról is.
Az ibizai videókba belebukott Heinz-Christian Strachét váltja.
Az idén megbukott Heinz-Christian Strachéval és családjával 2018-ban akart végezni egy bűnöző.
Előbb Kurz szakított velük, aztán a Szabadságpárt Kurzcal.
A parlament megszavazta a bizalmatlansági indítványt. Sebastian Kurz kormányát megbuktatták. Szeptemberben előrehozott választások lesznek.
Három embert jelentett fel. Szerinte csak gondolatkísérleteket fogalmazott meg egy manipulatív céllal megrendezett beszélgetésben.
Nem olyan drága, és nem olyan exkluzív, mint ahol egy orosz oligarchát elképzel. Olcsó anyagok, pecsétes ágynemű, és teljesen be van kamerázva.
Huszonnégy óra alatt megsemmisült a bécsi kormánykoalíció egy 2017-ben titokban felvett beszélgetés miatt. Ki állhat a háttérben és miért most tették ezt közzé? Lehet, hogy a politikai csodagyereknek tartott kancellár is elszámolta magát?
A szabadságpárt korábban azt mondta, ha Kicklnek mennie kell, minden miniszterüket visszahívják.
Kurz egyelőre nem meneszti Kicklt, de bírálja a pártot az ibizai botrány miatt.
Sebastian Kurz szerint az osztrák szociáldemokratáknak dolgozó Tal Silberstein jellegzetes módszere a megrendezett kompromittáló videók készítése.
Az osztrák alkancellár, Orbán Viktor szövetségesének botrányos bukása és annak hazai, közszolgálati tálalása mutatja meg újra, hogy valami nagyon nem stimmel itthon.
Ezt kérték Strachééktől, teljesítették is, hogy bizonyítsák elszántságukat. Arról is hazudtak a szélsőjobboldali pártban, hogy a hírhedtté vált találkozó után már nem volt kapcsolat.
Hungarian Prime Minister toughens up on his party's Spitzenkandidat at presser with Heinz-Christian Strache, chairman of Austrian populist party ÖFP.
Heinz-Christian Strache szerint csak akkor szélsőséges dolog a migrációval riogatni, ha a szavakat erőszak követi.
A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt vezetője korábban azt mondta, csak kampányfogás a vers kipécézése.
A kormányfő elítéli a bevándorlásozós verset, FPÖ-s partnere szerint viszont csak az igazság fáj.
A szövetség céljai között van az Európa eliszlámosodása és a terrorizmus elleni harc.
Ezt várná el a sajtótól a szélsőjobboldali belügyminiszter. Az osztrák kancellár szerint elfogadhatatlan a sajtószabadság korlátozása.
Heinz-Christian Strache túl baloldalinak tartja az ORF-et, és pártatlanná akarja alakítani.
Ami érdekes, hogy a kormányon lévő Szabadságpárt egyik politikusa is tagja a szervezetnek.
A radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt miatt.
A szabadságpárti Herbert Kickl azt mondta: a hatóságok belenézhetnek a menedékkérők mobiljaiba is.
A 31 éves osztrák kancellár és populista jobboldali-populista partnere már 2015-ben sem volt ellene a kerítésnek. Szigorú menekültpolitika jön, amiben az érkezők mobiltelefonjait is ellenőriznék.
Az államfő azt kérte a kormány tagjaitól, hogy tartsák tiszteletben a kisebbségek és a másként gondolkodók jogait.
Megkötötte a megállapodást az FPÖ és az ÖVP, a kormány valószínűleg hétfőn alakul meg.
Ez a kormányra kerülő szélsőjobbos Szabadságpárt első nagy eredménye.
Nem mondják meg a tanácskozás helyszínét, mert szélsőbaloldali tiltakozásra számítanak.
Kevesebb mint egy százalékkal maradtak csak le a szociáldemokraták mögött, akik nem lesznek kormánypárt.
Vagy megkapják a belügyet, vagy nem mennek be a kormányba, üzenték Kurznak.
Ki nyert és ki veszített? Kinek a személyisége számított, és mit várhat Orbán Viktor kormánya Ausztria új vezetésétől?
Magyar szempontból egyáltalán nem mindegy a mai eredmény. Ha az előrejelzések igazak, Orbán Viktor barátai lehetnek a befutók.
A rózsák háborúját idéző intrikákkal próbálják kicsinálni egymás az osztrák szocdemek és a néppártiak, amin a szélsőjobbos FPÖ a fotelben hátradőlve szórakozik.
Hogy még izgalmasabb legyen a dolog, az egészet egy izraeli kampánytanácsadó szervezte.
Mondja Burgenland tartományfőnöke, a szociáldemokrata Hans Niessl. Arról is beszélt, hogy meg kell erősíteni a belső határvédelmet az EU-ban, különben 60 millió afrikai befogadására készülhetünk fel.
És ki lesz benne Gollam? Bedurvult az elnökválasztási kampány Ausztriában, Trump győzelme olaj a tűzre. Ezerrel megy a nácizás és a fenyegetőzés.