Mégsem zárták ki a DK-ból a párt alapítóját, aki Gyurcsány Ferenc lemondását követelte
Leel-Őssy Gábor korábban Gyurcsány Ferenc Waterloojának nevezte a júniusi „vereséget”.
Leel-Őssy Gábor korábban Gyurcsány Ferenc Waterloojának nevezte a júniusi „vereséget”.
A németországi és a balti adatokat is ismertette a külügyminiszter.
Tiltott kommunikációs eszköz használata miatt vették el a bronzérmet egy evezőstől.
A helyiek értetlenül állnak az eset előtt.
Így nem volt maradása.
Még a párizsi játékok vége előtt döntés születhet az ügyben.
Több tucat iszlamista és radikális van közöttük.
Korrupt politikusokat rúgtak ki az állampártból.
Klaus Iohannis azt mondta, semmiféle kizárásról nem esett szó.
Kedden tárgyalnak a döntésről.
Sőt, élvonalbeli tagságát is bukhatja.
Nem sikerült rendezni a vitát, irány a bíróság.
Tovább gyűrűzik a botrány a verseny körül.
Napokon belül megszülethet a döntés.
Az uniós tisztviselők a „béka segge alatti” bizalomról beszélnek.
Az eltérő politikai többségű szövetségi államok teljesen másként szabályoznák a volt elnök indulását az előválasztáson.
„S mi van most? Csend. De nem az advent miatt.”
A korábbi elnök nem hagyja annyiban a döntést.
A rendkívül komoly pénzügyi nehézségekkel küzdő csapatot már az UEFA is sújtotta.
Jogosulatlan szerepeltetés miatt.
Ebben az esetben Bulgáriát kizárnák a selejtezősorozat küzdelmeiből.
Megsértette az etikai kódexet.
Csak utólag derült ki az igazság.
Az ellenzékiek kijelentették, nem akarnak közösködni a kormánypárttal.
Miután a júliusi puccs utáni felszólításoknak nem tett eleget a junta és nem állította vissza az eredeti állapotokat, az Afrikai Unió kizárta Nigert.
A világbajnokságon nem volt hajlandó kezet fogni orosz ellenfelével.
Másik csapat veheti át a helyét.
Nem szolgálnák a demokratikus alkotmány szabad működését.
A klub fellebbezést nyújt be az ítélet ellen.
Ferenc pápa ellenjegyezte a döntést.
Ördögi átverés állhat a GrillAngyal nevű cég mögött.
Állítólag most többet ártunk a szövetségnek, mint használunk.
A nyomozásnak súlyos következményei lehetnek.
Berendelte alkalmazottakat, kevesen tarthatják meg az állásukat.
Az ellenzéki párt etikai eljárást kezdeményez a volt pártelnök bizalmasa ellen, aminek kizárás lehet a vége.
Sokan bírálják Gerhard Schrődert orosz olaj- és gázipari cégeknél betöltött zsíros állásai és feltétel nélküli Putyin-barátsága miatt.
Akik szoros kapcsolatban vannak a két állammal, azokat el kell távolítani a fontos beosztásokból.
A szövetség elnöke úgy látja, ettől függetlenül nem lenne szabad az orosz játékosokat büntetni.
Fontos a párbeszéd Oroszországgal, a világ egyik legnagyobb búzatermelőjével a válság enyhítése érdekében.
A német teniszezőt botrányos viselkedése miatt zárták ki a tornáról.
A kormány az utolsó pillanatban mondta le a mai sztrájktárgyalást, ám az érdekvédők ennek ellenére is megpróbáltak bejutni a minisztériumba.
A kínai kommentelők a magyar sportoló mellett.
Nem csak a rövidpályás gyorskorcsolyában hoztak véleményes ítéleteket a bírák.
Az olimpiai döntőn történtekről megkérdeztünk egy versenybírót is.
Tíz napjuk maradt, hogy rendezzék a tulajdonosi hátteret.
A Ferencváros El-csoportellenfele is aggódhat.
Fekete Miklós november 15-ig még fellebezhet.
Minek is az a demokrácia?
Süle Zsolt kijelentéseit vállalhatatlannak tartja a szocialista párt.
Fizetésről mint fegyelmező eszközről, minősíthetetlen hangnemről és szexuális zaklatásról nyilatkoznak Perjés János volt munkatársai.
Hiába vették jegyzőkönyvbe a panaszokat, nem repült a vasszék, nem volt abúzus és mindenkit kifizetnek – állítja Perjés János.
A pártigazgató szerint talán sosem volt még olyan erős az egység az MSZP-ben, mint most.
Három másik politikus távozhat a pártból, és tucatnyinál több megyei szervezet tervezi a szakítást.
A 2019-es önkormányzati választáson az MPE jelöltjei - a polgármesteri cím elnyerése mellett - 16 egyéni és 1 listás mandátumot szereztek meg.
Hosszú kapcsolat végére tettek pontot a kizárással.
Az egyetem rektora szerint a jogi kar hallgatói csaltak az online vizsgán.
Bár a konzervatív pártcsalád a magyar miniszterelnök több követelésének sem engedett, egy fontos részlet megváltozott.
Márciusban lehet döntés arról, hogy egész delegációkat lehessen kizárni az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából.