56 találat az Indexről, és a környékéről.
Ismét egy nő került a brit Konzervatív Párt élére.
A Harry Potter-könyvsorozat írója nem fogadja el a megtiszteltetést.
Mindenki egyesítést és nyugalmat ígér, ám ezt teljesen másképp képzelik el.
14 év után nem elég azzal kampányolni, hogy folytatjuk.
A hatalmas vereség után ezt látta helyes lépésnek.
Több miniszter és évtizedek óta a brit politikát meghatározó politikus maradt alul a választáson.
Erre vállalkozik a brit kormánypárt legnagyobb kihívója.
A brit miniszterelnök még nem adta fel a kampányt.
Szavazóik egyre inkább elfordulnak tőlük.
A nemrég berobbant párt miatt még nehezebb helyzetbe kerültek a brit konzervatívok.
Minden brit fiatal számára kötelezővé tennék a sorkatonai szolgálatot.
Rishi Sunak miniszterelnök ismertette a brit Konzervatív Párt tervezetét.
Egy közel tízéves tervet leporolva próbálnák menteni a menthetőt.
A történelmi eredmények után még a toryknak is újra kell gondolniuk magukat.
A csütörtöki helyhatósági választás alkalmas lehet a brit miniszterelnök megbuktatására.
Nigel Farage kezében Rishi Sunak sorsa.
Szerintük vele biztos lenne a vereség.
A kormányzó konzervatívok és az őket Skócia hanyatlásáért okoló skót nacionalisták találtak egy közös pontot.
Az időközi választáson két konzervatív bástya dőlt le.
A helyzet nagyon hasonló, de a választókat foglalkoztató témák teljesen mások most, mint negyedszázada.
Pártjában egyre többen elégedetlenek a brit miniszterelnök munkájával.
Korábban sokkal jobb eredményeket produkált.
2023. november 16., 17:08
Mivel sok esélye nem volt, 19-re húzott lapot a brit miniszterelnök.
2023. november 13., 11:09
Még párttársait is megosztotta, amikor a rendőrséget elfogultsággal vádolta meg.
A genderideológia és a woke-izmus elleni harc lett a brit konzervatívok új hívószava.
Rishi Sunak lehet az új Edward király, aki léptet fakó lován.
Cserébe csak hetente kell tollat ragadnia.
Ha rosszul lavíroznak a brit konzervatívok, akkor simán jöhet megint egy előrehozott választás.
A rossz állapotban lévő brit pártban többen is megkezdték csendes kampányukat.
Fontos helyeken veszíti el többségét a Konzervatív Párt.
Élete egyik legfontosabb szakasza zárult le.
A bukott miniszterelnök úgy fogalmazott, neki nehéz lenne megszavaznia azt.
Többek között ez is kiderült abból a közel százezer üzenetből, ami kiszivárgott tőle.
Rendkívül meglepő eredmény született.
Szerinte az amerikai elnöknek is szerepe volt ebben.
Régre visszanyúl az adóvita.
Elemzők szerint kérdés az is, hogy az új brit kormányfő kihúzza-e a következő választásokig, vagyis 2024-ig.
Néhány régi minisztert is megtartott.
Két hónapon belül már a harmadik kormányfő kerül a szigetország élére.
Úgy érzi, nem tudna hatékonyan kormányozni.
Összeszedtük, kik most az esélyesek a brit miniszterelnöki posztra.
Beindult a mémáradat.
Gyülekeznek a jelentkezők.
Egy héten belül új vezetőt választhatnak a toryk.
2022. szeptember 5., 13:38
Liz Truss lett a brit Konzervatív Párt új elnöke, egyben az új miniszterelnök.
2022. szeptember 4., 08:39
Már most eltávolítanák a még meg sem választott új miniszterelnököt.
2022. augusztus 1., 19:36
A csatorna évek óta támogatta őt, de most valami megváltozott.
Mindenki aggódott a stúdióban.
A Konzervatív Párt vezetői tisztségéért nyolc jelölt indult, négy maradt versenyben.
Nyolc jelölt versenyzik a tisztségért.
A legtöbb frakciószavazatot Rishi Sunak volt pénzügyminiszter kapta.
Lemondott pártelnöki posztjáról, ezzel megszűnik miniszterelnöki tisztsége is.
2021. december 17., 16:53
Észak-Shropshire elmúlt 189 éve alatt eddig mindössze egyszer fordult elő, hogy nem tory politikus képviselte a parlamentben.
A Scotland Yard szerint a merénylő egyedül cselekedett, de még tart a nyomozás az ügyben.
2021. szeptember 14., 06:38
Magyarországon egészen elképzelhetetlen módon még méltatták is egymást az ellenfelek az értékelő beszédükben.
Az ellenzéki Munkáspárt jelölje a szavazatok 55.2 százalékát szerezte meg.