
Orbán Viktor: Ma egy kiemelkedően szoros együttműködésünk van Franciaországgal
Franciaország továbbra is komoly befektetőként lesz jelen Magyarországon.
Franciaország továbbra is komoly befektetőként lesz jelen Magyarországon.
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
László András már pénteken elkezdheti a munkáját.
Kövesse velünk a miniszterelnök évértékelőjét.
Nagy János már nagyon régóta Orbán Viktor egyik legközelebbi munkatársa.
Először 140 millió dolláros minimáláron hirdették meg, már a harmadik kísérlet fulladt kudarcba.
Ezért kell Orbán Viktor szerint kisöpörni a Soros-hálózatot Európából.
Állítólag szervezett bűnözői csoportban tevékenykedett.
A miniszterelnök vallott saját vagyonáról, itt vannak a részletek.
Az oroszok mindenáron csatlakoztatni szeretnék Vietnámot a BRICS-országokhoz.
Angela Merkel túrázásai például nem okoztak politikai gondot.
A magyar kormányfő szerint a meló soha nem érhet véget.
Nem akárkivel egyeztetett.
De Mordorról és Magyar Péterről is beszélt.
A magyar miniszterelnök ígéretet tett az EU Nyugat-Balkán felé történő bővítését.
Soha senki sem kormányzott a magyar történelemben egyhuzamban ilyen sokáig.
A DK elnöke megígérte: Strasbourgig viszi az ügyet.
Szombaton már Kötcsén szólal fel.
Gyurcsány Ferencet pedig berobbantotta ezzel a politikába.
Kisida Fumio nem indul újra a kormányfői tisztségért.
A rendőrök könnygázt, gumilövedékeket, sokkológránátokat vetettek be a tömeg ellen.
Az újdonsült miniszterelnök Kaja Kallast váltja, aki az EU külügyi főképviselője lesz.
A miniszterelnök Magyarország kilátásait is felvázolhatja.
A szerdai ülést már ismét a miniszterelnök vezeti.
A Fidesz több tízezer aktivistával készül, ahogy ők fogalmaznak, a valaha volt legnagyobb kampányhajrára.
A kormányváltás családon belül maradt, de az illiberális demokráciának is változnia kell. Hogyan tovább az ázsiai mintaállamban?
Megbeszélés és találkozó is szerepelt a miniszterelnök programjában.
A testület megállapította, hogy az államfő az alkotmánnyal ellentétes magatartást tanúsított.
A szlovák miniszterelnök szerint a „legérzékenyebb kérdésekben” hoztak önkényes döntéseket.
Politikai fordulatot hozhat a szorosabb együttműködés.
Közölte, hogy nincs esélye erre.
A magyar és a lengyel nemzet ettől még testvérek a miniszter szerint.
Személyesen Recep Tayyip Erdogan hívta meg a magyar kormányfőt.
A magyar soros EU-elnökségre történő felkészülés is a találkozó témái között lesz.
A Facebookon jelentkezett a miniszterelnök.
Magyarország Európa-pártibb, mint gondolnánk – mondta Luc Frieden.
A miniszterelnök méltatta a néhai politikust.
A miniszterelnök szerint nem játszanak a kezünkre a körülmények.
Ugyanakkor jó esély van rá, hogy kegyelmet kap a királytól.
Több ellene folyó eljárásban még nem született jogerős ítélet.
A kormányfő nyakát is megragadták, miközben ököllel ütötték egymást a politikusok.
Jön a hatodik unoka.
A közelmúlt olasz történelmének egyértelmű átformálója volt a Lovag, de hogy ki viheti tovább politikai örökségét, az még kérdéses.
Már az utódja is megvan.
Még képeket is posztolt.
A politikus ellen száznál is több esetet regisztráltak.
A thai miniszterelnök-jelölt 36 éves, korábban pedig a pakisztáni és az új-zélandi kormányfő 37 évesen szült.
Egy kongresszuson beszélt terveiről.
A Sándor-palotában fogadta a menekülteket.
Az El Mundo szerint teljességgel ki van zárva, hogy Pedro Sánchez Budapestre látogasson.
A nemzeti konzultáció egy hungarikum.
Az egykor nagyon népszerű Jacinda Ardern pártja szempontjából a legrosszabbkor döntött a távozásról, alig fél évvel az új-zélandi választások előtt.
A csalássorozat útján felépített tornyos villa Orbán Viktor egyik otthona mellett található.
Komoly kavarodás után végül érvényben maradhat a megállapodás a magyar helyreállítási terv elfogadásáról.
A csehek és a lengyelek néhány napja még elzárkóztak a találkozótól.
Középpontban az orosz–ukrán konfliktus és a háborús szankciók.
A szerb kormányfő ígérete beteljesült.
A magyar kormányfő georgiai kollégájával tárgyalt és írt alá megállapodást.
Napirenden az energiaválság és a szankciós infláció.