Bíróság elé állították a filmrendezőt, aki állítólag gyerekszínészét zaklatta szexuálisan
Christophe Ruggia tagadja a vádakat.
Christophe Ruggia tagadja a vádakat.
A vérvizsgálata nem ígér semmi jót.
Betegségének híre nem előzmény nélküli, a #metoo alakját jelenleg egy börtönszigeten őrzik.
Államellenes felforgatás vádjával ítélték el.
Kalapács, sav és leves is szerepel a műtárgyak ellen fordított fegyverek között.
Ügyvédje szerint romokban van az egészsége.
Újratárgyalhatják az ügyet.
Olyan fiatal nők az áldozatok, akik most kezdték karrierjüket a film- és televíziós szakmában.
A világ legtökösebbnek tűnő rockzenészei meg lettek félemlítve.
Már több mint hatvanan vádolták meg a showmant szexuális zaklatással.
A Szerelmes Shakespeare sztárja nem bánja, hogy elutasította az ajánlatokat.
A tényleges liberálisok azt remélik, hogy a nyugati társadalmakban megszületik végre az immunválasz a woke-elmevírusra.
Néhány héttel ezelőtt mentették fel a szexuális zaklatási vádak alól.
Ez az ügy indította el a Me Too-mozgalmat.
Mindössze 16 éves volt az abúzus idején.
Réz Andrással beszélgettünk a filmipar jelenéről, a verhetetlen streamingről és az egyre kevésbé szabad véleményekről.
Egy intelligens németnek nem illik Wagner zenéjét, Nietzsche filozófiáját kedvelnie. Borbándi Dániel írása.
Egy nő akkor még csak 14 éves volt.
Hiába nyújtott be fellebbezést.
Londonban ennél súlyosabb bűncselekmény miatt fogták perbe.
A vád szerint Cosby belenyúlt a lány alsóneműjébe, majd a lány kezét a saját nadrágjába tette.
„Szörnyű és undorító volt” – emlékezett vissza.
A metoo női bántalmazók, hazudozók, rágalmazók, leszámolók és előítéletesen pletykálkodók mozgalma lett.
A színésznőnek a metoo-kampányról és a férfiak kasztrálásáról is megvan a véleménye.
Elég ütős is lett.
Valami olyasmi a viszonya a nőkhöz, mint Orbán Viktornak a magyarokhoz.
A színművész a színház egykori direktorából doktorált.
Egykor Hollywood legkeresettebb producere volt, mára mindent elveszített.
Megszólal a Budapesti Operettszínház #metoo-ügyének egyik sértettje, aki azóta is megbélyegzettként éli életét.
Ha nem megszoksz vagy megszöksz, hanem megküzdesz a jogaidért, annak ára van. Hogy mi ez pontosan, az holnap az Indexen kiderül.
Egy színész állítja, hogy 14 éves korában molesztálta, azonban Dimitrisz Lignadisz tagad.
A Thelma és Louise vagy a Micsoda csapat! sztárja évtizedekig azt gondolta, a dolgok nyilván változni fognak Hollywoodban, de úgy érzi, a szakma mégis cserben hagyta. Úgyhogy munkához látott. Portré Geena Davisről.
A nyíltan leszbikus Ellen DeGenerest, a The Ellen DeGeneres Show műsorvezetőjét több tucatnyian vádolják megalázó bánásmóddal, szexizmussal, rasszizmussal. Mi zajlott a kulisszák mögött? Túlélheti ezt az egyenlőség szószólójának tartott műsorvezető karrierje?
Megszólalt a nő, aki feljelentést tett, ami után Pak Vonszun öngyilkos lett.
Pak Vonszun csütörtökön tűnt el, holttestét fél nappal később a domboldalban találták meg. A férfi a nők jogaiért tett erőfeszítéseivel vált ismertté, de egy nappal halála előtt zaklatásért jelenthették fel. Vitát váltott ki, mekkora gyászszertartást rendezzenek neki.
Warren Ellis, aki a Netflixnek is dolgozott, elnézést kért, amiért állítása szerint tudtán kívül visszaélt a hatalmával.
Egy német újságírónő szerint két éve, 92 éves korában egy interjú közben többször rámarkolt a fenekére.
Jimmy Carter beszédírójának műsora 23 év után ér véget.
A szexuális felszabadulásban szívesen elmerült volna, de ma már látja, milyen károkat okozott, mondja a részben magyar hátterű Olivier Assayas, a Wasp Network című kémsztori rendezője. Interjú.
Az egykori mogul az ítélethirdetés után kórházba került, onnan szállítják majd át az USA egyik legkeményebb börtönébe. Járókeretét elvették, mert fegyverként használhatná.
A filmmogult egy #metoo-ellenes, buldog becenevű nő védi, aki eddig csak egy hasonló ügyet veszített el. Szájbarágó a világ talán leghíresebb szexuális ragadozójának peréról.
A magánvagyonából több mint 300 millió dollárt reklámokba öntő Bloomberg kezd megérkezni az esélyesek közé a demokrata előválasztáson. Előkerültek régi kijelentései is, amikor Trumpnál is lekezelőbben beszélt a nőkről.
Volt akihez az erőszak során ért először férfi.
Folytatódott a Weinsten-per esküdtjeinek kiválasztása. Gigi Hadid is megjelent a bíróságon.
Egy cég folyamatosan tanuló #metoo-bottal ellenőrzi a munkahelyi levelezést és csetelést.
A bukott hollywoodi producer a kórházból adott interjút.
Minden áldozat közel fél millió dollárt kap.
Kristen Stewart sem segít a Charlie angyalain, ami úgy akar feminista lenni, hogy közben pont olyan szexista ostobaság maradt, mint az előzményei.
Egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színészről érkezett panasz. Áldozatát állítólag leszorította, fogdosta és a ruhája alá nyúlt.
Pénteken megjelent egy meghallgatáson, nem nézett ki túl jól, és úgy kellett támogatni.
Negyvennégy év után állt elő történetével egy francia fotós, akit erőszakkal kényszeríthetett a rendező. Polanski tagad.
Christophe Ruggia a vád szerint a kétezres évek elején többször zaklatott egy akkor tizenkét éves színésznőt.
A 78 éves tenor lemondott a Los Angeles Opera vezetői tisztségéről.
Egy nő azt állítja, vacsorázni ment Rob Cohennel, majd meztelenül ébredt egy hotelszobában.
A férfi elővette a farkát egy magazinos fotózáson, a tulajdonos pedig nem értette, hogy mi ezzel a baj.
A perköltséggel együtt 20 ezer eurós bírságot kell a nőnek fizetnie. Az újságíró fellebbez.
Én pontosan azt tettem, amit a #metoo-mozgalom mindenki számára célként jelöl meg, mondta a rendező.
Többször nyíltan beszéltek arról, hogy a rendezőt molesztálással vádolja a nevelt lánya.
Ha bárkinek is fájdalmat okozott és kényelmetlen helyzetbe hozta, azt rettenetesen sajnálja.