Gazdag Dániel Leo Messi és Luis Suárez kihívója lett Amerikában
29 mérkőzésen lépett pályára, 17-szer volt eredményes.
29 mérkőzésen lépett pályára, 17-szer volt eredményes.
A magyar játékos négyes holtversenyben a második az MLS góllövőlistáján.
Két hónap kihagyás után tért vissza a pályára a 37 éves világbajnok sztár.
Egyik gól szebb volt, mint a másik.
Amint betölti a 18. életévét, viszi a Manchester City.
Továbbra is komoly hullámvölgyben a Philadelphia.
Már a 61. találatát jegyezte az együttes színeiben.
A kis argentin beérte Luis Suárezt.
Massachusetts államban vált csúcstartóvá a nyíregyházi fiatalember.
Gazdag Dániel és Sallói Dániel is betalált, mindketten az 51. alkalommal tették az MLS-ben.
Az öröm nem felhőtlen: vereséggel lett meg a csúcs.
Gazdag Dániel gólt szerzett, de csapata kikapott.
Már 832 gólnál tart életében.
Ígéretes gólhelyzetben fújták le a meccset.
Sallói Dániel végig a pályán volt.
Az idényben az ötödik bajnokiját játszotta, negyedszer volt ezeken eredményes.
Korábbi klubtársai közül Jordi Alba és Sergio Busquets is Beckhaméket erősíti már…
Csapata 3–2-re kikapott.
„Ezt nem lehet tanítani, ezt nem lehet tanulni, erre születni kell” – írták róla.
Gazdagék összecsapását később pótolják.
Kiszakadt a gólzsák, Luis Suárez is parádézott.
A magyar válogatott középpályás három meccsen négy kanadai pontnál jár.
Tele volt a pálya egykori Barca-sztárokkal.
A szezon első fordulójában.
Együttese 3–2-es sikerrel rajtolt.
David Beckham és Lionel Messi elkezdte a csodát, de messze még a cél.
A 21 éves szűrő szerződése az idény végén lejár klubjánál.
Az előző idényben 22 gólban vállalt főszerepet, ezzel kiérdemelve a dicsőséget.
Négy angol csapat, köztük egy Premier League-együttes is érdeklődött iránta.
Az argentin nem tud nem bekerülni az év All Star-tizenegyébe.
Az uruguayi támadó hivatalosan is az Inter Miami játékosa.
Jövőre lehet újra próbálkozni.
A New England Revolution a második meccsen sem tudta szorossá tenni a párharcot.
A nyugati konferenciát megnyerő St. Louis Citynek esélye sem volt a fordításra.
A házi borbély 500 dollárért vállal egy hajvágást.
Csapata bravúros győzelmet aratott idegenben.
33 bajnokin 15 találatnál jár az MLS jelenlegi szezonjában.
Gazdag Dániel klubja automatikusan került a legjobb 16 közé.
Az Inter Miami nem jutott rájátszásba az MLS-ben, így jövő márciusig már csak egy tétmeccs vár rá.
Ez már az idénybeli 14. találata volt.
Újabb keserédes magyar gólpassz az Egyesült Államokban.
A 20-szoros magyar válogatott játékos a 97. percben mentett pontot.
Amikor lecserélték, a nézők is hazamentek.
Az amerikai játékossal szerződést bontott a profi liga.
Lassan mesterkurzust hirdethetne az Egyesült Államok új rekordere!
Más kérdés, hogy az Inter Miami végül nem fizetett rá a potyára.
A magyar válogatott támadója ezúttal a New York Red Bulls ellen talált be – aztán megsérült…
A Philadelphia ezzel a vereséggel a negyedik helyre csúszott vissza a keleti csoportban.
Győztes gólra most három kanadai pont érkezett.
A magyar játékos a 21. percben büntetőből volt eredményes, klubja ezzel szerzett vezetést.
A Premier League-nek ugyanakkor nem szólt be a portugál klasszis.
Még egy meglehetősen furcsa dalt is írtak neki.
A Philadelphia a magyar válogatott középpályás duplájával nyert a Nashville ellen.
A magyar válogatott középpályás csapata jelenleg negyedik nyugaton.
A hétszeres aranylabdás az argentin válogatottnál is dolgozhatott már a szakemberrel.
Mennyit tud a Major League Soccerről?
Gazdag Dániel csapata is ikszelt.
Kiderültek a részletek, David Beckham csapata nem aprópénzért csábította Amerikába a világbajnokot.
A 90. perc döntött.
Már jóval David Beckham előtt is igazi klasszisok próbálkoztak az Újvilágban.