A kutatások szerint az emberek jobban gyógyulnak egészséges ápolók mellett.
Az orvosi célokra átalakított légi jármű harminc másodperccel a felszállás után gyulladt ki.
Irgalmatlan erejű jobbegyenesbe nézett bele a vesztes harcos.
Lefőtt a kávé a ciginek?
Szerinte a futás megnehezíti, hogy az orvosok nyugodtak maradjanak az adott szituációban.
„Átmeneti humánerőforrás-hiány” lépett fel az intézményben.
A vizsgálattal feltárt hibák jó része adminisztratív probléma volt.
Álmos Péter kamaraelnök elmonda: a kriminalizáció nem teszi vonzóvá az orvosi pályát.
„A lányom gyakorlatilag négy és fél hónapon keresztül haldoklott” – mondta édesapja.
2023. november 25., 18:02
Dr. Álmos Péter arról is beszélt az Indexnek, hogyan változtatna a hazai egészségügyön.
2023. november 14., 17:04
A 30 ezer hiányzó szakdolgozó közül 15 ezer 60 év feletti, ha egyszerre mennének nyugdíjba, nagy bajban lesz az egészségügy.
2023. szeptember 14., 14:38
Takács Péter az ledolgozott óraszámról és az emelt fizetésekről is beszélt.
2023. szeptember 12., 10:19
Fontos szerepet játszottak Mark Dickey megmentésében.
2023. augusztus 19., 16:19
Orvosok és gyógytornászok terén sem áll jól a szénánk.
2023. augusztus 18., 16:35
Németország a csúcson van.
2023. augusztus 6., 07:27
Képesek lehetnek pótolni vele az elvesztett fogakat.
A nyolcórás munkaidőről és az inflációkövető bérezésről is tárgyaltak.
A rendőrök vízágyúval lőtték a tüntetőket.
Számítani kell a fennakadásra, ennek tudatában kell orvost keresni a nyáron.
A CT-vizsgálat egy szupersűrű tömeget mutatott ki.
Figyelmeztetett a Nemzeti Védelmi Szolgálat.
Még mindig a szakdolgozók hiánya a legégetőbb probléma.
„Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát” – magyarázta a helyettes államtitkár.
Kitört a pánik a Kremlben a híresztelések szerint.
Egyikük az Indexnek úgy fogalmazott, örökre nyomot hagy bennük, amit Törökországban átéltek.
Mindent megtesz a Kreml, hogy halhatatlannak tűnjön az orosz vezető?
Takács Péter elmondta: nem az orvosokkal van konfliktusuk.
Azt mondják, hogy az orvosok méltatlan támadást indítottak ellenük és a betegek ellen.
A MOK alelnöke szerint a magyar egészségügy már összeomlott és nem működik.
Országos Küldöttközgyűlést tart a Magyar Orvosi Kamara.
A korábbi elfogásokkal együtt már 26 gyanúsított van.
Rossz eredményekkel zárultak a vizsgálatok.
Az orvosai azt jósolták, ha így folytatja, decemberre meghal.
Körülbelül 20-30 ezer szakdolgozó hiányozhat a rendszerből.
2022. december 30., 08:28
Tömeges pályaelhagyástól tartanak.
2022. december 28., 21:09
Januárban és júliusban számíthatnak a bérek emelkedésére.
2022. december 23., 20:57
A szakszervezetek szeretnének beleszólni az egészségügy megújításába és átalakításába.
Az orvosok titokban kezelik a sérülteket.
Ezzel reagálnának az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomagra.
Magyar orvosok beszéltek a kialakult helyzetről.
2022. november 17., 19:43
Több ezer orvos már felmondott, Pozsonyban tüntetnek.
2022. november 15., 10:37
Jelentős kockázatokra hívták fel a figyelmet.
2022. augusztus 13., 05:51
Pintér Sándor elfogadta a kamara érvelését.
A betegek nagy része 15–34 év közötti.
Ha a vád beigazolódik, az érintettek hosszú börtönbüntetésre számíthatnak.
Azonnali intézkedéseket javasolnak.
2021. december 20., 12:50
Drámai videót tett közzé a Magyar Orvosi Kamara.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt kell felelnie.
Az egészségügyi minisztérium gyors megoldást ígér.
Összeesküvéselmélet-szagú tartalmak több nyelven.
2021. augusztus 26., 20:12
Az egyeztetések még zajlanak, de a kormány nyitott arra, hogy emelje az összeget.
2021. augusztus 11., 20:23
A pályaelhagyók miatt.
Helyénvaló és jogos, hogy kötelező a vakcina az egészségügyi dolgozók számára? Pro és kontra érvek.
Romániában, évente.
A Szent Rafael Kórház Traumatológiai Osztályán nem bírják a megnövekedett terhet az orvosok, ezért a műtéteket Nagykanizsára szervezik át.
Egyikük elájult a kapott ütések és rúgások miatt.
Ősszel ismét Erdélyben gyógyítanának a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai.
Az egyik ápolót a mélypontról a családja rángatta ki.
Egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben.
Állítólag több, koronavírussal fertőzött helybéli pedagógus sem kapta meg a juttatást.