
72 találat az Indexről, és 7 a környékéről.


Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén
Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.

Feledhetetlen élményt adtak kosarasaink, pedig nem is pattogott a labda
Látogatás nehéz sorsú gyerekek otthonában.

Politico: Európának fel kell készülnie arra, hogy Amerika hátrahagyja
A nagy dolgok már nem Európában dőlnek el.

Sorra állnak be Navracsics Tibor programja mögé az önkormányzati szövetségek
Január elsején indul a kormány új területfejlesztési programja.

Gyurcsány Ferenc: Új szövetség – Nemzet és stratégia
Adósai vagyunk az embereknek új, szerethető, támogatható, mozgósító álmokkal. A DK elnökének írása.

Terjeszkedhet-e valaha Ázsiában a NATO?
Ismét fellángoltak azok a hangok, amelyek hivatalossá tennék a szövetség együttműködését az ázsiai partnerországokkal.

Szijjártó Péter: Nem válhatunk egy támadási szövetséggé
A kormány nem támogatja, hogy a NATO egy Kína-ellenes blokk legyen.

Szét is esett a DK–MSZP–Párbeszéd-szövetség?
Könnyen jött, könnyen ment.

Kiderült, hogy mire készül a német szélsőjobboldal
A tervhez a Mi Hazánk Mozgalom is csatlakozhat.

Így cselezi ki a Nyugatot a két rosszfiú, Putyin és Kim Dzsongun
Régi szövetség, hidegháborús barátság, lőszerekért orosz élelmiszer. Ezek a témák uralják az orosz–észak-koreai csúcsot.

Összeállt az Orbán–Fico-tandem, de még nem biztos, hogy ugyanabba az irányba tekernek
A jövő heti EU-csúcson ennek látszata is lehet.

Egyedüli magyarként indul a Szövetség jelöltje a szlovák államfőválasztáson
Forró Krisztián szeretne minél több embert megszólítani.

Forró Krisztián marad a felvidéki magyar párt elnöke
A Szövetség névváltoztatásáról is döntés született.

Kell-e konzervatív politika Magyarországon?
A Jobbik – Konzervatívok szövetséget köt a kisgazdákkal. Brenner Koloman írása.

Szijjártó Péter: A Szövetség győzelmével világossá vált, kik képviselik a magyarokat
A közvélemény-kutató cégek megbuktak a vizsgán a miniszter szerint.

Szijjártó Péter: Hidat kell képezni Kelet és Nyugat között
Ennek a Türk Államok Szövetsége a bajnoka szerinte.

Az Egyesült Államok B–52-es stratégiai bombázót küld Dél-Koreába
A nemzetközi helyzet fokozódik.

A gyermekorvosok szövetsége véleményezte a Fidesz–KDNP legújabb törvényjavaslatát
A Magyar Energiaital Szövetség szerint kettős mércéről van szó.

MÚOSZ: a kibercenzúra ellen központi fellépésre van szükség
Negyven médiumot ért az utóbbi hónapokban túlterheléses támadás.

Orbán Viktor szövetségese kétszer nyert a választáson
Nemcsak pártja jó szereplésének, hanem a kormányalakítást megkönnyítő parlamenti összetételnek is örülhet.

Exit poll: Szlovákiában nyugatos kormány jöhet, nem lesz magyar párt a parlamentben
Ha a végleges adatok hasonlók lesznek, 2023-ban sem alakul Fico-kormány.

Visszatér-e a hatalomba a szlovák Orbán Viktor?
Sorsdöntő választás előtt Szlovákia.

A szlovákiai magyar párt vezetője élő adásban tagadta meg a Fideszt
Forró Krisztián szerint a magyar kormánypárt nem stratégiai partner.

A szlovák elnök rágalmazási pert indított Orbán Viktor szövetségese ellen
Caputová tavasszal már jelezte, hogy jogi keresetet fog benyújtani Fico ellen.

Az orosz invázió óta nagy a tülekedés, de továbbra is norvég politikus áll a NATO élén
Az utód személyéről nagy viták alakultak ki a szövetségen belül.

A NATO nyomásgyakorlására olyan döntést hozhat a Fehér Ház, ami mindent átírhat a háborúban
A szövetség egy csoportja berúgta a lobbigépezetet.

Szétesett a szlovákiai magyarok összefogása
Veszélyben a képviselet.

Gyimesi érkezése a szlovákiai magyarok összefogásának a végét jelentheti
Az egyik platform nem tudja elfogadni a pártlistát, kilépéssel fenyegetnek.

Egyik legnagyobb szövetségesének fordíthat hátat Orbán Viktor
Florida kormányzóját rendszeresen hasonlítják a magyar miniszterelnökhöz.

Mégsem valósul meg a magyar összefogás Szlovákiában?
Az egyik párt a jövőben inkább kisebb szlovákiai mozgalmakkal működne együtt.

Megvalósulhat végre a teljes szlovákiai magyar összefogás?
A tét nem kicsi: lesz-e képviseletük a magyaroknak a pozsonyi parlamentben ősszel.

2025-ben újra magyar Gripenek védik a balti államok légterét
Szijjártó Péter Lengyelországban tett bejelentést.

Az Egyesült Államok létrehozza a „végzet légióját”?
A Kína–Oroszország–Irán-szövetség kellemetlen helyzetbe hozza Amerikát.

NATO-tisztségviselő: A szövetség készen áll a közvetlen konfrontációra Moszkvával
A Katonai Bizottság elnöke válaszolt újságírói kérdésekre.

Csatlakozott a 4iG az O-RAN Szövetséghez
A rádiós távközlési hálózat új piaca nyílik meg a vállalatcsoport számára.

Nagyot ment a felvidéki magyar párt a szlovák megyei választásokon
A Szövetség 330 településen indított polgármesterjelöltet.

Újraegyesülhet az Egyesült Királyság az európai országokkal
Szabadabb mozgástér és biztonság a cél.

Esőerdő-szövetséget hoznának létre a természeti kincsek védelmében
Erősebb környezetvédelemért küzdenek.

Moszkva érdekházassága enyhítheti a szankciók okozta károkat
A két ország egymásra van utalva.

Újabb ország támogatja Finnország és Svédország NATO-csatlakozását
Megváltoztak a politikai számítások.

Simicskó István lett az öttusaszövetség elnöke, erősítené a sportág katonai jellegét
Eddig az alelnöki posztot töltötte be.

Ha az EU fájdalmat akar okozni, le kell csapnia Indiára
Az Európai Unió számára ez most egy jó lehetőség, hogy erős szövetségesévé tegye Indiát – írja elemzésében Manisha Reuter szakértő.

Az Európai Néppárt új magyar pártot vett fel a tagjai közé
Az EPP közgyűlése egyhangúlag támogatta a tagságot.

Megfenyegették a futballszövetség elnökét és bomba robbant a házánál
Felvétel is készült arról, ahogy egy csuklyás ember elhelyezi a robbanóanyagot.

Kitiltották Ukrajnából a szlovákiai magyar párt vezetőjét
Forró Krisztián a határon tudta meg, hogy léphet be az országba.

Szijjártó Péter az egységes felvidéki magyar párt vezetőivel találkozott Pozsonyban
Nem vesztegette az időt, a Szövetség szombaton alakult meg.

Beütött a járvány, áthelyezik az egyesített szlovákiai magyar magyar párt alakuló ülését
Komárom helyett Somorján tartják majd.

Szlovákiában alakulóban az új magyar érdekképviselet
A Szövetség október elején kezdheti meg a működését.

Október elején már megalakulhat az egységes szlovákiai magyar párt
Az MKP, a Híd és az Összefogás egyesítené az erőit.

Megalakul az egységes magyar párt Szlovákiában
A Szövetség nevet viseli majd.

Akár 100 ezret is bukhatunk az ELMŰ–MVM szolgáltatóváltáson
Úgy, hogy sem ők, sem mi nem tehetünk róla.

Új Atlanti Chartáról állapodott meg Biden és Johnson
Dübörög a globális demokráciavédelem, Biden folytatja külpolitikai elképzeléseinek megvalósítását.

Választási megállapodást kötött a DK és a Magyar Liberális Párt
Beáll a DK Bősz Anett és Sermer Ádám mögé.

Szövetségre lép az MSZP és az LMP
A környezet- és klímavédelem területén.

Koronavírusos lett a Magyar Judo Szövetség edzőtáborának egyik résztvevője
A tényről csak két nap múlva adtak ki hivatalos közleményt.

Drogba pályázik hazája futballszövetségének elnöki posztjára
Az Elefántcsontparti labdarúgó-szövetségnél a jövő hónapban tartanak elnökválasztást.

Minden vízilabdás versenysorozatot töröltek itthon
Nem hirdetnek bajnokokat idén.
Kültéri, nagyrészt érintkezésmentes edzéseket javasol a dzsúdószövetség
Nagy András sportigazgató iránymutatása alapján továbbra sem lesz sok küzdelem az edzéseken.

Az első világháború előtti szövetségek kialakulása
Repárszky Ildikó, a Fazekas vezető tanára a világháború előtti hatalmi viszonyokat mutatja be, és a háborúhoz vezető utolsó szikrát.