Csárdi Antal: Nem volt igazi vita az akkumulátorhulladék-feldolgozók ügyében
A kormánypárti képviselők 10-15 perc alatt elfogadták a módosító javaslatot.
A kormánypárti képviselők 10-15 perc alatt elfogadták a módosító javaslatot.
Fontos változások lesznek az egészségügyben.
A párt szerint megalázóan keveset keresnek a városvezetők.
A telefonhasználat engedélyezése az intézmények hatáskörébe tartozik.
Már ősz elején módosíthatja a kabinet a családtámogatási rendszert.
Egy sajtótájékoztatót is tartott az ellenzéki párt a témában.
2024-ben és 2025-ben is 426 barna medve kilövését engedélyezi a jogszabály.
A friss törvénymódosítás július elején lépett életbe.
Az eutanáziát mindenütt élénk vita övezi.
Megindították az eljárást.
Változtattak a hallgatásukért büntethető személyek listáján.
„A társadalom erkölcsi értékrendjének védelmével” indokolják a lépést.
A halotti anyakönyvek a keletkezésüket követő 30 év után válnak kutathatóvá.
Egyes képviselők szerint a kormány kultúrharcot indít az abortuszjogokért.
A Szato már most annyira elterjedt, mint nálunk a Nagy, Kovács, Tóth vagy Szabó.
A lengyel kormány megkerüli a döntését.
És azt sem lesz egyszerű kivitelezni.
A felelős minisztérium segíti majd a munkáját.
Az ír alkotmány családra és gondozásra vonatkozó módosításáról dönt a nép.
A kormány asztalára kerül az MNB-t érintő törvénymódosítás.
Egy hétfőn benyújtott törvénymódosító javaslatból derült ki az elképzelés.
Ez a 2024. évi módosítások között az egyik legnagyobb jelentőségű változás.
Többször is tüntettek ellen, mégis megszavazták.
Kizárnák, hogy köztársasági elnök még egyszer így és ilyen döntést hozhasson hasonló ügyben.
Úgy vélik, a hatalmon lévők bűncselekményeiről nem fognak értesülni az emberek.
Több jogot adnának a rendőrség kezébe.
Egy fontos ponton belenyúltak a törvénybe.
„Kapudrog” lehet a pár száz forintos szelvényből.
Négynapos ülést tartanak a parlamentben.
Akár 30-40 település mellé kell majd pénzügyi gondnokot kinevezni jövőre.
Az a hír járja, a kormány megdöntését tervezik.
„Szeretkezz, ne háborúzz.”
Folytatódik az Országgyűlés őszi ülésszaka.
A gazdaságfejlesztési miniszter a magyar munkaerőhiányra adna választ a módosítással.
A cég tartozása több tíz milliárd forintos is lehet.
Több szervezet is bírálta a törvénymódosító javaslatot.
Társadalmi feszültséget okoz az illegális bevándorlás Olaszországban.
Minden megváltozott a sportfogadásban.
A nők inkább megértőbbek, mint a férfiak.
Eszerint a „nők 40” jogosultság csak azokat illeti meg, akik nőként születtek.
A Momentum képviselője hangsúlyozta, 2022-ben 5316-an hagyták el a pályát.
A következő általános önkormányzati választásokig nem tartható helyi önkormányzati választás.
Több fontos rendeletet is hozott a kormány.
Az egyik szakértő az egyeztetés közben távozott.
Már jövő kedden meg is lehetne szavazni.
Mintegy hétezer ember tüntet a nyugdíjkorhatár megemelése ellen.
Hatalmas a felháborodás a francia parlamentben.
Még huszonnégy nap van a nyilatkozattételre.
Takács Péter azt mondta, így sokkal jobb feltételeket tudnak kínálni.
Az Európai Bizottság nem nézi jó szemmel a törvénymódosítást.
Villámgyorsan zajlottak az események.
Két éven belül újabb szigorítás jöhet.
A korábbi kísérletek kudarcot vallottak.
Szerdán közel 200 ezer ember vonult utcára.
Határidőhöz kötik a tulajdonjog rendezését.
A közgazdász szerint az egészségügyi törvény módosítása számos olyan elemet tartalmaz, amelyek további problémákhoz vezetnek.
Ezzel reagálnának az egészségügy átalakításáról szóló törvénycsomagra.
A szerdán elfogadott felsőoktatási törvénymódosítás jövő év január 1-jétől lép életbe.
Elfogadta a parlament a egészségügyi átalakításról szóló törvényt.
Az abortusz kérvényezéséért és végrehajtásáért jelenleg négy év börtön jár az országban.