Nyaraljon templomban! – egy adriai plébános szokatlan és forradalmi kezdeményezése
Nem szó szerint értendő, de az apartmanok a tengerre néznek.
Nem szó szerint értendő, de az apartmanok a tengerre néznek.
Videón a tragédia.
Egy templomot találtak a templom alatt.
Több év börtönt is kaphat az egyik elkövető.
Egy templom papjának és őrének meggyilkolására készültek.
Két és fél év alatt harminchárom imahely vált a lángok martalékává.
Az eset Lentiben történt.
Nem csak romok kerültek elő a föld alól.
„Még ha a méretünk ennek határokat is szab” – mondta a pénzügyminiszter.
A rendőrség szerint „elfogadhatatlan kockázatot” jelentettek a társadalomra nézve.
A köztársasági elnök szerint Magyarország Európa felújított templomává válhat.
Az elkövetőt a rendőrök érték tetten, majd letartóztatták.
A rendőrség szerint a hétfő esti támadás hátterében vallási szélsőségesség állhat.
Szinte rá sem lehet ismerni a korábbi atlétára.
Egy kisgyermek és egy férfi is megsérült.
A rendőrök rövid időn belül elfogták.
Vasárnap este elfogták a merénylőket.
Az áldozat az istentisztelet egyik résztvevője volt.
Halottakról és sérültekről egyelőre nincs hír.
Nem ez volt az első eset, hogy ilyesmit kísérelt meg.
Angela Merkel nem vett részt a gyászistentiszteleten.
Több mint százezer forintos kárt okozott.
A munkálatok közben bukkantak rá.
Az újságírók ítélete egybeesett a közönség ízlésével.
A rongáló egy keresztet is ledöntött.
Az alkotó a volt náci párt tagja volt.
Legalább 80 ember volt az épületben.
Az elsőre unalmasnak látszó olasz kisváros még a lakosait is meglepte az ókori kinccsel.
A hívek panaszkodtak a parkolási díj miatt.
Hatalmas károkat okozott az extrém időjárás.
A tolvajok a MÉH-telepre vitték zsákmányukat.
Ezzel szemben a menyasszony rettentően izgult.
Romantikus gesztusnak szánta, rongálás lett belőle.
A Kreml továbbra is minden pletykát tagad.
Bőven lesz dolguk a tervezőknek.
Öt embert tartóztatott le a rendőrség.
A zenész az amerikai filmekben a kórházak sürgősségi folyosóin látható intenzitásban bízik.
Az orgonaművészt mezőlaki templomának felújítása alatt verte át az orgonaépítő vállalkozó.
Ismét segít a magyar kormány a földrengés sújtotta országnak.
A rendőrség szerint az elkövető valószínűleg meghalt.
Egy ember meghalt.
Az már csak hab a tortán, hogy a koronavírus-lezárások idején történt a dolog.
Legalább hatan meghaltak.
Tűz volt, vagy gyújtogatás? Még vizsgálják, de szerencsére mindenki kijutott az égő templomból.
120 ezer embert várnak a városba.
Budapesten és Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.
A szent épület a neves orgonaművész otthonául szolgál.
A lefoglalt tárgyi bizonyítékokat független vizsgálatra továbbították.
A látványosság január 22-ig tekinthető meg.
A miniszter Zalaegerszegen járt egy templom felújításán.
Előállították a tettest.
Balog Zoltán szentelte fel a diaszpóraközpont templomát.
A felfedezés alátámasztja azokat az állításokat, miszerint Szent Miklós Törökországban élt.