Megalázónak tartják a pedagógusok számonkérését a szakszervezetek
„Az óvodapedagógusoknak szánt feladatok nagy részét egy nagycsoportos is könnyedén megoldotta volna”.
„Az óvodapedagógusoknak szánt feladatok nagy részét egy nagycsoportos is könnyedén megoldotta volna”.
Egyesek szerint felesleges és megalázó az, hogy a NAT-ból vizsgáztatják a tanárokat.
Elsőként az óvodapedagógusok előtt nyílt meg a felület.
Sokkal jobban jártak azok, akik jövőre érettségiznek.
Minden fontos információ egy helyen.
Meghallgatással kezdődik a docens munkaügyi pere.
A diákok szerint megosztó volt a vizsga.
Pénteken a németesek következnek.
Idén végeztek azok a diákok, akik már az új Nemzeti alaptanterv szerint kezdték el a középiskolát.
Egyesek szerint a 18-as feladat elsőre értelmezhetetlen volt.
„Összességében korrekt volt” – értékeltők a szakértők. Kijöttek a nem hivatalos megoldások.
Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke értékelt az Indexen.
A férfi C, CE és D kategóriás jogosítványához szükséges tesztjeit is más töltötte ki.
Pintér Sándor 57 évvel ezelőtti tablóképe is előkerült.
Több mint 75 ezer diák élt át ma rendkívül izgalmas perceket.
A diákok hétfőn magyar nyelv és irodalomból bizonyíthatnak.
Az egyetem pszichológiai segítséget biztosít a tragédiánál jelen lévőknek.
Újabb eset bizonyítja, hogy a szerelem csodákra képes.
Összesen 537 helyszínen több mint 72 ezer diák fog felvételizni ezen a napon.
Ádám Zoltán azt tervezi, munkaügyi pert indít.
Az egyik kedvenc tételét húzta, amit el is énekelt a bizottságnak.
A közveszélyes sofőröket akár örökre eltilthatják a vezetéstől.
Számos területtel azonban még gondjai vannak a mesterséges intelligenciának.
Senki ne próbálja ki otthon!
Először az emelt, majd a középszinten vizsgázók bizonyíthatnak.
A diákok nagyon meglepődtek.
És az érintetteknek még a következő hetekben is lesz miért izgulni.
A legnépszerűbb idegen nyelvből középszinten 45 864-en, emelt szinten 18 848-an bizonyíthatnak.
A két esszéből és 12 rövid feladatból álló feladatsorra összesen 180 percük volt a diákoknak.
Az első résznél ugyanakkor előnyt élveznek azok a vizsgázók, akik jól ismerik Oroszországot.
Árcsökkenésről szóló feladatot kaptak a diákok.
Közel 75 ezren bizonyíthatnak a sokak által nehéznek ítélt tárgyból.
Arról kérdeztük őket, hogyan sikerült a feladatsor megírása.
A végzősök a héten magyarból, matematikából, történelemből, angolból és németből is bizonyíthatnak.
Több mint 110 ezer diák izgulhat a következő hetekben.
És megjelennek a határokon átnyúló büntetések is.
Cél, hogy 2050-re ne legyen több halálos közúti baleset.
Úgy adtak ki vizsgairatokat, hogy meg sem vizsgálták a hajókat.
A hallgató szülei személyesen és írásban is nyomást gyakoroltak az egyetemi vezetésre.
A hallgatók csak heti két nap mehetnek be az egyetemre.
Idén az őszi érettségi vizsgaidőszak október 14-től november 25-ig tart.
A tanulást tolmácsok segítik.
A szimulátoros képzések jövőre indulhatnak.
Azt mondta, lassabb volt a vizsgán, mivel az agya időnként leállt egy-két percre.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szerint nem az ő hibájuk.
A héten a panaszokat is be lehet nyújtani, ha valami nem stimmel a javításban.
Az Oktatási Hivatal szerint 114 700 érettségiző vizsgázott.
Pénteken német nyelvből kérték számon a diákokat.
A diákok egy része a kötelező tárgyakon már túl van, pénteken a német írásbeliket rendezik meg.
Az álprofil mögött meghúzódó személynek valamiért nagyon fájt, hogy a végzősök két évet töltöttek digitális oktatásban.
A feladatsort 60 százalékban a magyar történelemhez kapcsolódó feladatok alkotják.
Az új autók értékcsökkenéséről, iskolai fiú-lány arányokról, szőlőtermesztésről is szó van benne.
Idén újra a járvány előtt megszokott menetrendben vizsgázhatnak a diákok.
Már a cseden, gyeden és gyesen lévő szülők és nagyszülők is kérhetik.
A vizsgabiztos az anyósülésen radírdarabokat talált.
Így szerette volna motiválni az unokáját.
Csúnya lebukás a történet vége, a rendőrség is nyomoz az ügyben.
Azt is felderítik, hány tanár lehet érintett.