A Ferencváros továbbra sem nyerni jár Paksra, megint kikapott a tolnaiaktól a rekordbajnok
Böde is betalált, első alkalommal maradt pont nélkül a Fradi az idei bajnoki szezonban.
Böde is betalált, első alkalommal maradt pont nélkül a Fradi az idei bajnoki szezonban.
A pszichiáter szerint az öngyilkossági esetek 90 százalékában betegség áll a háttérben, 10 százalékuk kiváltó oka valamilyen trauma.
A veszteséges autóbusz-közlekedés ellenére született meg az önkormányzati döntés.
A jószágok másfél év alatt 12 alkalommal okoztak veszélyt vagy balesetet.
Jelentős forgalomkorlátozásra és késésekre lehet számítani.
A debreceni után a zalaegerszegi ütközetet is napolták.
Kigördült az első magyar gyártású Lynx KF–41.
Hosszabb eljutási időre lehet számítani a Celldömölk–Ukk–Zalaegerszeg vonalon.
Már nem fért bele a lila-fehérek filozófiájába.
Itt az első két forduló részletes programja.
Umm-Salal SC ajánlatával a jelek szerint nem lehetett versenyezni Magyarországról.
Egy negyedik emeleti erkélyről kért segítséget.
Sorozatunk utolsó részében a Dunántúl nyugati részébe látogatunk el.
Kétszer is mattolták Dejan Sztankovics csapatát.
A borsodiak sorozatban kilencedik hazai bajnokijukat vesztették el szombaton.
A Zalaegerszeg felállt kétgólos hátrányából, de végül alulmaradt.
Most a család az első, üzente a szerb szakember.
Pedig három gólt is újpesti játékos szerzett…
A férfi súlyosan bántalmazta élettársát, aki belehalt a sérülésekbe.
A férfi 2,5 millió forint kárt okozott a Német Szövetségi Köztársaságnak.
Dzsudzsák Balázs 40. gólját szerezte, a Loki ötöt rámolt be.
Halálra verték, majd elásták hajléktalan ismerősüket.
Szóváltásba keveredtek.
A balesetben öten megsérültek.
Nem tartott sokáig a sereghajtó Mezőkövesd önfeledt öröme...
Elképesztő formában kezdte az évet a ZTE.
Akadt néhány topligás meccs péntek este – összegezzük az eseményeket.
A vendégeknél Sigér jó teljesítménnyel, Gradisar és Stefanelli góllal mutatkozott be.
Két férfit vettek őrizetbe.
Ügyvédi visszaélés és közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat ellene.
A kieső helyen telelő ZTE elintézte a dobogós fehérváriakat.
A román bűnbanda tagjairól videó is készült.
A lopott holmik sorsa ismeretlen.
Alapos oka van rá a miniszternek.
A kisbabát a babamentő inkibátorban találták meg.
Éjfél után egy perccel látott napvilágot.
Elfogtak egy szexuális kényszerítés miatt keresett top 50-es körözött férfit a Zala vármegyében.
A Ferencváros idei utolsó mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott.
Márton vereséggel tért vissza Zalaegerszegre. Kisvárdán folytatódott az MTK pocsék szériája.
A színész felesége is megszólalt a balesetről.
Olyan lesz, „mintha lenne egy teljes ujjam” – mondta a színész.
A színész szerint minden figyelem ellenére is történhetnek balesetek.
Azonnal félbe kellett szakítani a darabot.
A régi-új vezetőedző némi vargabetű után tért vissza a ZTE-hez.
A pénteki vereség jelentette az utolsó cseppet a pohárban.
A gyanúsított nyáron szabadult büntetéséből.
Egy góllal dőlt el a kiesési rangadó.
Többször is próbálkozott az állatok megölésével.
A Paks pontot szerzett Kecskeméten.
Gólgazdag mérkőzést játszottak a felek.
Több ezer forintnyi készpénzt és egy bankkártyát vett magához az újdonsült apuka.
Akár egyórás késésekre is lehet lehet számolni.
Több száz embert vert át ezzel a megoldással.
A címvédő még a szünet előtt fordított, gála lett a vége.
A korábban a Barcelona akadémiáján is megfordult játékos hosszú távú szerződést írt alá.
A Porschéjával együtt keresi a rendőrség.
A miniszterelnök elárulta, szimatszatyra is volt.
Köszönjük meg az időjárásnak.
Egytől egyig vidéki városokra vonatkoznak.
Hiába volt veszélyesebb a kapura, a 84. percben kapott góllal elbukott Debrecenben a ZTE.