A vb után nyári olimpiát is rendeznének az oroszok
Vlagyimir Putyin orosz elnök mindent támogat.
Vlagyimir Putyin orosz elnök mindent támogat.
Putyin szerint nem baj, ha akár koncerteket is tartanak majd benne, csak a kihasználtság fontos.
A Reuters fotósai a vb után választottak ki egy-egy emlékezetes pillanatot, amire szívesen gondolnak vissza.
A FIFA-elnököt elkapta a világbajnokság lendülete.
A miniszterelnök szerint ugyanahhoz a futballkultúrához tartozunk a horvátokkal.
20 kvízkérdés, hogy mindentudásával felidegesíthesse meccsnézés közben az ismerőseit.
Irmatov is a másik sarokból várta szögletet, de ha már gól lett, hát maradjon. Ezzel lett csoportelső Spanyolország.
Jó meccs végén döntetlen, a marokkóiak dühöngve fogadták a VAR döntését.
Az első félidőt uraló Izland a hajrában büntetőt rontott, de a meccs nem ezen, hanem a gyenge szünet utáni folytatásukon ment el. Messiék esélyt kaptak Musa duplájának köszönhetően, de még mindig sok kell a továbbjutásukhoz.
Héctor Cúper második vereségét már nem bocsátották meg, de a vébé végéig maradhat.
Létezik ekkora véletlen?
A spanyolokon nem látszott az edződráma, kétszer is felálltak, Nacho hatalmas góljával fordítottak is, de Cristiano Ronaldo csodás szabadrúgása végül döntetlenre mentette a vb-csoportkör rangadóját.
Az orosz vezetők szerint a legjobb négy sem lehetetlen, pedig külső segítség nélkül még a csoportkör is problémásnak tűnik. Emlékszünk Koreára 2002-ből?
Bizarr felkészülési szakasz után csütörtökön új korszak kezdődik a futball-vébék történetében: az oroszországi torna megváltoztathatja a játékot, amit eddig ismertünk. Indul a világbajnokság.
Egyetlen mérkőzés választotta el a világbajnoki részvételtől a magyar férfi kézilabda-válogatottat. A koperi győzelem ellenére azonban távolról sem volt lefutott a mérkőzés, nagyot kellett küzdeni a válogatottnak a továbbjutásért.
Először lesz hármas rendezés, és először indul 48 csapat a világbajnokságon.
A többszörös világbajnok versenyző sprintben állhatott a dobogó harmadik fokára.
A 26-szoros világbajnok Kanada csak bronzért játszhat.
A második harmadban 11 másodperc alatt rendezték le a döntőbe jutást a címvédők.
Úgy irányították a csoportokat, hogy csak a döntőben jöhessen össze a francia-brazil. Sikerült.
A dániai világbajnokságon egyszerre jutott tovább mind a két észak-amerikai válogatott.
Lettország óriási bravúrral döntetlenre mentette a 60 percet Kanada ellen a hoki-vb-n, de aztán jött Connor McDavid.
Ha ketten akarnak egyszerre gólt ütni, még két NHL-es is képes hihetetlen bénázásra.
A kanadai hokis zseniálisan fejezte be a vb-n. Megjött két cseh is, megverték az oroszokat.
Még mindig kérdéses a világbajnoki szereplése.
Az egyre kiegyenlítettebb erőviszonyok miatt, nem kudarc, hogy lemaradtunk ez elit vb-ről.
A magyar hokiválogatott nem bírta elviselni az utolsó percek brit nyomását, rendes játékidőben 2-2-re végzett, büntetőkkel kikapott hoki-vb-n, nem jutott fel.
Az olaszok segítettek, ha 19:30-tól verjük a briteket, ott vagyunk Kanada, a finnek meg a többi menő között.
A budapesti hoki-vb utolsó napjának minden meccse fontos a magyarok esetleges feljutása szempontjából. Akár 4 csapat is lehet 9 pontos. Kiszámolósdi.
Boateng a Real elleni elődöntőben sérült meg, a vb-je is veszélyben a német védőnek.
Megszerezte első győzelmét a magyar csapat, a fantasztikus közönség előtt a tavaly még elitligás olaszokat vertük 3-2-re. Az első harmadban még gyámoltalanul, de utána 40 percig bátran és jól játszott a magyar csapat.
A tavaly még elitligás olaszok győzelemmel kezdték a budapesti hoki-vb-t, minket lenulláztak a kazahok. Nem mi vagyunk az esélyesek, de ha úgy játszunk, mint az előző meccs első két harmadában, meglehetnek az első pontjaink.
A hokiválogatott vereséggel kezdte a vb-t, sok idő nem maradt, hétfő este Olaszország következik.
Hiába irányította két harmadon át a Kazahsztán elleni vb-nyitómeccsét a magyar válogatott, a mieink csak érvénytelen gólt tudtak lőni. Az utolsó játékrészben a kazahok pár perc alatt elintéztek minket. 3-0-ra nyertek.
A magyar válogatott hibátlan eredménnyel készült a divízió I/A-csoportos vb-re. A mieink elszántak, de kik lehetnek a budapesti torna kulcsfigurái?
Vasárnaptól divízió I/A csoportos világbajnokság a Papp László Sportarénában. Kétszer már sikerült átélni a húsz éve hajtott álmot. Itthon, az eddig peches helyszínen jöhetne a harmadik bravúr.
A szapporói csodának állít emléket A mi Szapporónk c. dokumentumfilm. Sport1, ma este.
Ha Uruguay elnyeri a 2030-as torna rendezési jogát, elbúcsúznak a Centenariótól.
Bartalis jó ómennek érzi saját hiányát, 2015-ben is nélküle jutott fel a csapat.
Csúszik, furán repül, több kapus is labdacserét kért már előre.
A 18 éves Nathan Chen a férfi műkorcsolyázók világbajnoka
Hatalmasat ment, megnyerte a 3000-es szuperdöntőt, ez kellett a váratlan éremhez.
Mindkét Liu esett 500-on a negyeddöntőben, csak az 1000-ben bízhatunk éremben a montreali vb-n.
500-on, 1000-en és 1500-on is meneteltek Liuék, Jászapáti, Bácskai és Burján egy számban elődöntős.
Veszélyben a világbajnoki szereplés.
Botrány a férfi 400 m világbajnoki döntőjében, arany, ezüst ment a levesbe, tombolnak a spanyolok.
A magyar úszónő interjúban beszélt a 2017-es év sikereiről és kudarcairól, valamint a róla és Tusupról keringő pletykákról.
Kanada 17. aranyát nyerte az U20-as hoki-vb-n, a svédek kapitánya nem viselte jól a vereséget.
Rob Cross két éve még pubokban dobált, most vb-dőntőt játszhat, ráadásul a búcsúzó legenda, Phil Taylor ellen.
A hollandnak volt egy kis szerencséje, Taylor pazarul játszott, világbajnokot ütött ki.
A dartslegendát nem nyomasztotta az esélyesség terhe, száz feletti átlaggal negyeddöntős, jön Gary Anderson.
A finiséhez ért a darts-világbajnokság, ahol 32 kiemeltből 24 már kiesett. A legnagyobbak azért még versenyben. A 14-szeres világbajnok Phil Taylor itt búcsúzik a dartstól. A Gerwen-henger őt is elsodorhatja.
Nem szeretnék, hogy a politika beavatkozzon az elnökválasztásba.
Simán, 29-26-ra nyerték a franciák a vb-nyolcaddöntőt, másfél félideig bírtuk csak a tempót velük. Sokat hibáztunk, egy pillanatra sem vezettünk.
Egyedüliként pályáztak a tornára.
1969, 1979, 1989, 1999 után 2008 rontott csak a budapesti öttusa-vb-k sormintáján.
A Barcelona játékosa szerint nem lesz igazi a torna nélküle.
Szilvássy Erik aranyérme mellett egy ezüstnek is örülhettünk.
Most sem nyeri meg az egyetlen hiányzó címet.