Ki tudja cselezni a brazil variáns az egyik kínai vakcinát
A variáns két tanulmány szerint is képes kikerülni a az antitesteket.
A variáns két tanulmány szerint is képes kikerülni a az antitesteket.
A magyar példát követik?
Élesedik a két nagyhatalom közötti küzdelem, egyesek már a legmodernebb chipek kínai exportjának tilalmát javasolják.
A tiszti főorvos a Vakcinainfó+ adásában részletezte.
Mivel az állaton nem láthatók sérülések, ezért egyelőre nem tudni, mi okozhatta a halálát.
A cég szerint a forgalomban lévő vakcinájukat gyerekek is megkaphatják.
A Sinopharm új, vuhani vakcinájával és a CanSino hadseregnek fejlesztett egydózisos anyagával is olthatnak.
Európában elsőként.
Kína nem aprózta el az ajándékozást, az oroszok Szputnyik-gyárral kecsegtetnek. Márciustól felfüggeszthetik a repülőforgalmat a vírusvariánsok miatt.
A holdújévi utazási csúcsszezonban kezdték használni a végbélteszteket.
A bejelentés szerint 98,8 millió fő vidéki lakonak sikerült felemelkednie.emeltek ki.
Trump elnök egyszer azzal fenyegetett, hogy egy lelőtt műholdért atomrakétával válaszol. Miért? Mert az információs fölény mindennél fontosabb.
Orosz és kínai vakcina nem ér.
Két marsi nap alatt tesz meg egy kört a bolygó körül.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel közösen lépnek fel Kína ellen és a klímaváltozás enyhítése érdekében.
Megszavazta az amerikai szenátus Joe Biden jelöltjét.
Ottawa kérni fogja, hogy fosszák meg Kínát a téli olimpia rendezési jogától.
A jelenleg kísérleti jellegű technológiával eddig 200 piszeorrú majmot azonosítottak.
Az Új Selyemút egyik legnagyobb és legmodernebb technológiával felszerelt logisztikai állomása lesz az ukrán-magyar határ közelében, Fényeslitkén.
Hova vezet, ha a legjelentősebb buddhista vezető úgy dönt, hogy szakít a vallási-történelmi múlttal, és nem akar újraszületni a halála után?
A vád szerint bizalmas információkat gyűjtöttek.
Állítólag segített az egyik szökni próbáló hongkongi aktivistának.
Augusztus óta 58 ezer ásványvízzel és sóoldattal töltött oltóanyagot értékesítettek.
Az első szállítmányban 550 ezer vakcinát küldtek.
Az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója mellett a WHO kínai vizsgálatát vezető illetékes is felszólította Pekinget az együttműködésre.
Kína titkolja az első Covid-betegek adatait, ami gyanakvással tölti el a szakértőket.
Egy cikk miatt, amely az ujgur nők ellen elkövetett szisztematikus nemi erőszakról szólt.
Az emberiség egynegyedének ez az év legnagyobb ünnepe.
Mintegy kétmilliárd ember köszönti a ma kezdődő kínai holdújévet.
Kína továbbra is az Egyesült Államok egyik legfőbb stratégiai riválisa.
Egy 15 tagú munkacsoport egyebek mellett a titkosszolgálati, technológiai, katonai kérdéseket fogja elemezni.
A WHO ezzel szemben biztos benne, hogy nem onnan szabadult ki a vírus.
Az űrszonda elkezdi a bolygó tudományos megfigyelését kamerái és műszerei segítségével.
Az Index úgy értesült: belső széthúzások miatt nem kapott nagyobb hangsúlyt a beruházás a 17 + 1 Együttműködés fórumán.
A hangos beszélgetésre épülő új közösségi oldal népszerűsége rohamosan növekszik.
Még mindig kutatják, hogy a denevérről milyen közvetítő fajon keresztül fertőződhetett meg koronavírussal ember – közölte a WHO.
A Tianwen–1 a hatodik ország eszközeként éri el a vörös bolygót.
A fórum főtémája a vakcinaügy lesz.
Kínával és a kelet-közép-európai országokkal tárgyalt a miniszterelnök.
Két hónap után most először nem találtak új fertőzöttet.
Cheng Lei azzal gyanúsítható, hogy külföldre szolgáltatott ki államtitkokat.
Salát Gergely sinológus szerint Kína sikerrel kezelte a járványt, most pedig a vakcinákkal építi nemzetközi presztízsét.
Vizsgálják a Hold felszínét és felszíni formáit, ásványi összetételét, a neutronsugárzás mértékét és más környezeti viszonyokat.
Li Ven-liangra a járvány mártírjaként tekintenek, a kínai hatóságok viszont alaptalan híresztelések terjesztésével vádolják.
A szerző, Dobozi István a Világbank egykori közgazdásza.
A Sinovac oltóanyagát eddig csak sürgősségi felhasználásra alkalmazták.
A héten hatályba lépett új törvény szerint akár fegyvert is használhatnak.
Hat kézírásos levelet szereztek meg A tőke francia kiadásának időszakából.
Emmanuel Macron francia elnök a koronavírus elleni kínai oltóanyagok átláthatóságát és hatásosságát bírálta.
Kínában csaknem annyi elektromos autót adtak el, mint egész Európában.
Erősen lejt a pálya az országban a kínai vakcina forgalmazára felé, noha az ottani tesztek szerint csak 50 százalékos a hatékonysága.
Éles irányváltás az amerikai diplomáciában. Donald Trump egyik intézkedését már fel is függesztették, egy másikat alaposan vizsgálnak.
Sterilizáció, kényszermunka, nemi erőszak – eszközök, amiket használnak az ujgurokkal szemben.
Az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a szigetország mellett – közölte az amerikai haditengerészet.
Az ujgurok, a hongkongiak, a tibetiek és a tajvaniak ellen elkövetett jogsértések miatt.
Szerinte Kína és Oroszország egyre agresszívabban sért nemzetközi normákat.