Bűncselekmény által lett jelölt az MMM politikusa
A Fővárosi Főügyészség mégis megszüntette Vajda Zoltán ellen az eljárást.
A Fővárosi Főügyészség mégis megszüntette Vajda Zoltán ellen az eljárást.
Az „előkészületre vonatkozó kommunikáció tartalmát” nem vitatta.
A 21 éves férfi folytatólagos vallomást tett.
Curtis testvérét és társát a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, és van egy feltételezett felbujtó is.
Akár tíz évet is kaphat az iszlamista.
Ezt mondja az igazságügyi elmeorvos szakértő.
Kriminálpszichológust is bevonnak a tervezett terrortámadás miatt indult eljárásba.
Kérik a hatóságokat, hogy vegyék elejét az esetleges iszlámellenes megnyilvánulásoknak.
Őrizetbe vettek egy 21 éves férfit, akit robbanóanyaggal való visszaéléssel is gyanúsítanak.
Az áldozat, egy 25 éves férfi a helyszínen meghalt.
Az ördög ügyvédjét keresik már mindenütt.
A férfi telefonon keresztül harminchat embert vezetett meg és csaknem kétmillió forint csalt ki tőlük.
Fennáll a bűnismétlés és a szökés veszélye is, ezért indítványozták a letartóztatását.
Egy vádlott így próbálta elsinkófálni a bírósági tárgyalást. Az orvost egy időre eltilthatják a foglalkozásától.
Vesztegetés minősített esete, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés és sikkasztás van a bűnlajstromán.
Egy szerb és két magyar férfi ellen indult eljárás.
A gyermekgyilkos anya önként jelentkezett a rendőrségen áprilisban.
Az ügyintéző közel 200 hamis útlevelet és személyit állított ki nem uniós állampolgároknak.
Az élettársak több helyen is fizettek a házilag gyártott bankjegyekkel
A férfi, akit tavaly vettek őrizetbe, évekig használta ki a gyerekek iránta kialakult bizalmát.
XIV. kerületi otthonában fogták el a rendőrök a 46 éves férfit.
A pszichológiai szakvélemény megerősíti a gyanút az evangélikus lelkész ellen szeméremsértés és könnyű testi sértés miatt indult ügyben.
Az ítélet nem jogerős, a közteres ügyvédje tárgyalást kér.
Egy régóta húzódó, milliárdos történet végére tett pontot az ügyészség.
A nigériai férfi azt állítja, egy ismerőséhez akart becsöngetni, mert mosdóra kellett mennie, ő is meglepődött, hogy más nyitott ajtót.
Kedvezményes ingatlanvásárlást hazudva 1500 embert palizott be a vádlott.
A szombat hajnalban gyilkoló férfi saját elmondása szerint bipoláris zavarban szenved, Amerikában alkoholfüggőséggel kezelték.
Sikeresen fellebbeztek, újraindul a tavaly bűncselekmény hiányában megszüntetett büntetőper.
Kollégájától kapott beszólásokat a hármas metró felújításán dolgozó munkás, aki erre combon szúrta munkatársát. Börtön vár rá.
A bíróság közérdekű munkára és pénzbüntetésre ítélt 11 vádlottból kettőt, az ügyészség szerint ez kevés.
A 36 éves férfi egy mikropárt egyéni országgyűlési képviselőjelöltként akart indulni Budapesten.
Akkor, ha B. László beismeri, ő gyilkolt.
Az ügyészség annak a szakértőnek a felelősségét firtatja, aki miatt tévesen kommunikálták azt, hogy a Viking kapitánya adatokat törölt a telefonjáról.
B. László a vagyona miatt ölte meg a nőt, ami után még visszament VV Fanni lakására, hogy újabb értékeket hozzon el.
Több mint öt év után lett gyanúsított. A férfi szexuálisan is bántalmazta a nőt.
Azt ígérte, elintézi a sürgős parkolás miatt kiszabott bírságot.
Szlovákiából importált cukor áfáját csalták el.
És egyesíti az ügyészség a soltvadkerti ügyet a Quaester-üggyel.
Azt hazudta, hogy kapcsolatai vannak a hatóságnál, akár nyolc évet is kaphat.
2,3 milliárd forint kárt okoztak a fiktív értékpapírokkal a takarék vezetői, 25 évet is kaphatnak.
770 milliót csalt el egy budapesti papírgyártó cég, főleg uniós forrásból, de az EU csalás elleni hivatala lebuktatta.
A főügyészség szerint nem zárható ki, hogy az elbocsátott szívsebész hibája miatt halt meg.
Tavaly júliusban egy 30 éves férfi ölte meg ukrán lakótársát.
30 millió forintot gyűjtött, megtartotta.
Több mint száz embert vert át kamubefektetésekkel egy budapesti nő, aki ellenvádat emelt az ügyészség.
Halántékon ütötte a részeg vendéget, koponyaalapi törés. Az ügyészség vádat emelt.
Egy kanadai cég átutalását eltérítették, ő készpénzben felvette, és odaadta az értelmi szerzőnek.
Nem mindennapi fordulatot vett egy megromlott párkapcsolat.
Vádat emelt a magyar ügyészség a kínai nagymama ellen, aki a nyomozás alatt eltűnt.
De addig dicsekedett a tervével, míg le nem tartóztatták a rendőrök.
770 millió forintot csalt el egy cégvezető.
Az április 4-i CEU-tüntetésen csattant el egy pofon, a férfi szerint csak önvédelem volt.
A Fővárosi Főügyészség 36 ember ellen emelt vádat, kokainból és csempész cigiből volt a pénz.
Az ügyészség megvádolta az orvost, egy főnővért és két ápolót.
Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerint újabb vádemelés várható a Quaestor-ügyben.
A legtöbb jogsértés az ingatlanügyeik körül van, eddig 86 millió forint bírságnál tartanak.
Táplálék-kiegészítőnek álcázták a drogot, de a NAV így is kiszúrta a két váci férfi rendelését.
Nincs nyomozás azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz mekkora kedvezménnyel vett Simicskától plakáthelyeket a 2010-es kampány alatt.
Vádat emeltek a tavaly nyáron Ferihegyen lebukott csempész ügyében.
A félrevezetés nem sikerült, jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a libanoni férfi.