Így kezelnék a német pártok a migrációt
A baloldal továbbra is menekültügyi kvótát szeretne.
A baloldal továbbra is menekültügyi kvótát szeretne.
A Fidesz-KDNP képviselői az állásfoglalás ellen szavaztak, de 536 szavazattal elfogadták a határozatot.
Az Arraiolos-csoport római tanácskozásán vesz részt.
Az éghajlatii folyamatok fokozatosan növekvő terhet jelentenek az emberek megélhetésére és jólétére.
Az osztrák jobboldal szigorúbban, míg a baloldal megengedőbben áll a bevándorlókhoz.
Népszavazás jöhet Franciaországban a bevándorlásról.
Az igazságügyi miniszter szerint Brüsszelen egyfajta bővítési fáradtság lett úrrá.
A belarusz vezető az EU elleni játszmájában most a menekülteket használta fel.
Nem a humanitárius segítség és az Európát védő falak közül kell választani, hanem mindkettőt.
Szerdai interjújában a pápa hangsúlyozta, hogy az eucharisztikus kongresszus zárómiséje miatt érkezik Budapestre.
A miniszterelnök szerint ha az EU nem akarja, hogy szétfeszítsék a véleménykülönbségek, akkor a nemzetállamok kezébe kell adni a migráció kérdését.
Hiába a két diploma, egyelőre nem beszél németül.
Sokan építhetnek majd a nyugatiak bűntudatára, és állítják magukról, hogy afgán menekültek.
Ezért az unió keményen fellép az illegális bevándorlás ellen, még ha a menedékkérők bele pusztulnak is.
Szerintük a minszki kormány tervelte ki és szervezi a migrációs válságot.
Négy, magát szírnek valló férfi volt vele.
A fehérorosz elnök szerint a szomszédos országok embereket ölnek és toloncolnak vissza hozzájuk.
„Az Európai Unió arra vár, hogy a menedékkérők száma elérje a 10 ezret, aztán szétosztja őket a tagállamok között" – húzzák el a mézesmadzagot.
„Hetente ezer-ezerötszázan próbálják meg illegálisan átlépni a magyar határt”
Az irakiakat a gyanú szerint Minszk utaztatja az Európai Unió felé.
Legalább három évre, amíg új alapokra helyezik az ország migrációs politikáját.
Európa aggódik az illegális bevándorlás miatt, miközben valamelyest hozzájárul fegyvereladásokkal.
Idén már majdnem négyszer annyian fulladtak tengerbe, mint tavaly eddig. Egyre többen kelnek útra.
Meg is akadt a határkerítés építése a Belaruszból „küldött” migránsok ellen.
Eközben Belgiumban migránsok százai éheztetik magukat halálra.
Fizetőssé kezd válni ez a Brexit.
Litvánia „fizikai akadályt” létesít Fehéroroszországgal közös határán az illegális migráció ellen.
Ez a gyógyír a migrációs nehézségekre, állítja a külügyér.
150 embert vettek őrizetbe pénteken, a litván kormány szerint direkt engedik át őket.
A katolikus egyházfő szerint Európa legnagyobb temetője a Földközi-tenger.
Xavier Bettel a magyar pedofiltörvényre reagálva elmondta, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a homoszexuálisoknak.
Tavaly októberben süllyedt el az őt és családját szállító csónak.
A cél a kívülről érkező fenyegetések, többek között az illegális migráció elhárítása.
A kötelező betelepítési kvóta egy újabb hullámot indíthatna el.
„Migránsok, húzzatok haza, takarodjatok, Magyarországon magyarul beszéljetek!”– mondták nekik.
Egy éjszaka alatt ezrek érkeztek a Marokkó melletti exklávéba.
Nem bocsátja bírósági tárgyalásra az úgynevezett Gregoretti-ügyet a szicíliai Catania vizsgálóbírósága.
A koronavírus-járvány ellenére egyre több kísérő nélküli kiskorú érkezik Európába.
Már 15 ezer, kísérő nélküli kiskorú van amerikai őrizetben.
Két évtizedes rekordot dönthet meg az átkelési kísérletek száma az Egyesült Államokba.
Csak jönnek és jönnek az illegális bevándorlók.
Jövő szerdáig még 400 ezer embert tudnak beoltani koronavírus ellen. A kínai vakcina az egyik legjobb oltóanyag.
Egy, a délszláv háborúból megmaradt aknára tévedt rá.
Az étterem-tulajdonos a vendéglátóipar helyzetéről, a kereszténységről, illetve a genderről is beszélt a Mandinernek.
Folytatódott a volt olasz belügyminiszter pere.
A külügyminiszter szerint az Európai Bizottság oltás nélkül lévő emberek százezreit hozná Európába.
2050-re az emelkedő tengerszint és a heves viharok elpusztíthatnak jelentős méretű, több száz millió ember által lakott területeket.
Csak Texasban 1,2 millió mexikói tartózkodik mindenféle irat nélkül.
Szijjártó Péter szerint Magyarország azért nem csatlakozik a közös Európai Ügyészséghez, mert „magasan fejlett” az ügyészsége.
A miniszter szerint sajnálatos, hogy Brüsszel számára a bécsi terrortámadás sem volt elég ahhoz, hogy változtasson migrációs politikáján.
Erre az EU szerint a lakosság elöregedése miatt van szükség, Gulyás Gergely szerint ezért kötik a jogállamiságot a támogatásokhoz.
Szeptemberben égett le a Moria tábor.
Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke kompromisszumos, tagállami összefogásra épülő új migrációs és menekültügyi politikát szorgalmaz.
A görög biztonsági erők fokozottan ellenőrzik a tengeri határokat.
A tunéziai terroristát eddig nem tudták kihallgatni, öten vannak őrizetben a merénylet miatt.
Heves vita Svédországban a migráció és a bűnügyi statisztikák összefüggéseiről. Egy rendőr-főkapitányi kirohanással kezdődött.
Két csoportot is lefüleltek a rendőrök szombatra virradóra.
Az Európai Bizottság szerint nem megfelelő a magyar menekültügyi szabályozás.
A koronavírus miatt karantén alá helyezett bevándorlók egy római menekülttábor dolgozóit ejtették fogva.
A miniszterelnök belpolitikai főtanácsadója szerint a határok kérdése kiemelten fontos.