
Rétvári Bence: Az unió az embercsempészek profitját növeli
Az államtitkár szerint Európa elvesztette a kontrollt a bevándorlás felett.
Az államtitkár szerint Európa elvesztette a kontrollt a bevándorlás felett.
Nemcsak a tanárokat értékelnék, de erről majd még vitáznak.
Kitüntették a törökországi mentőakcióban részt vett szakembereket.
Dolgoztak Ukrajnában, Japánban, Macedóniában, a 2014-as szerbiai árvíznél, de Magyarországon is többször helytálltak.
Rétvári Bence ismertette a részleteket.
A függőségre figyelmeztetnek.
Mint elmondta, óriási közbiztonsági kockázatot jelent a tömeges és illegális migráció Európában.
Az államtitkár az európai országok ígéreteiről is beszélt.
Az államtitkár ismertette a béremelési terv ütemét.
Januárban és júliusban számíthatnak a bérek emelkedésére.
A szülői szervezetek vezetőivel tartott közös sajtótájékoztatót az államtitkár.
Egyetért azzal, hogy a pedagógusok bérét érezhető mértékben meg kell emelni.
A kormánybiztos szerint egyre többen választják a családalapítást falusi környezetben.
Több mint 230 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel.
Magas az infláció, gazdasági válság és a munkanélküliség veszélye fenyeget.
Rétvári Bence szerint ennek mindössze két százalékát adta az Európai Unió.
Rétvári Bence szerint jó lenne, ha Európa törlesztené adósságát.
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy ünnepi megemlékezésen tartott beszédet.
Ennek csupán két százalékát fizette ki az unió.
Míg 2019-ben 46 ezer, az idén már több mint 150 ezer migráns ellen intézkedtek Magyarországon.
Az államtitkár szerint veszély fenyegeti Magyarország közbiztonságát.
Elkezdődött az idei Tranzit.
Problémás lehet az anyatej ellenőrzés nélküli átadása.
A kormány évekkel ezelőtt döntött úgy, hogy a családtámogatások részévé teszi a tankönyvtámogatást.
Az elmúlt 10 év átlagát messze meghaladó számú tűzeset történt Magyarországon.
Képzettség sem kell, elég a nyolc általános.
A háborús áremelkedésekről és a lakhatási költségekről is nyilatkozott az államtitkár.
Egyetlen településnek sem mondtak még nemet.
Magyarország az EU-n belül is a sikeresebben védekező országok közé tartozik.
Nagymaroson az egyik fő cél a színházi világ népszerűsítése.
Rétvári Bence úgy gondolja, megfelelő vezetőkre van szükség.
A misét Beer Miklós nyugalmazott püspök mutatta be, utána Rétvári Bence államtitkár és Heinczinger Balázs polgármester tartottak beszédet.
45 képviselő egyáltalán nem szólalt fel ősszel.
Tizenegy év alatt 1000 milliárddal többet fordít a pedagógusbérekre a kabinet.
Honlapot indított a jeles napokról az Oktatási Hivatal.
Egy fotó miatt estek egymásnak a politikusok.
Az államtitkár szerint a kormány hosszú távon győzelemre áll.
Élményelemekkel bővült gyermekmedence is készült a Tölgyes Strandfürdőben.
Ő kért szót a legtöbbször, de Nacsa Lőrinc beszélt a legtöbbet, majd 9 órát.
Orbán Viktor, Nemeskürty István, Makovecz Imre, a Püski házaspár, Tőkés László és Kallós Zoltán után.
Átadták a Magyarország étele szakácsverseny díjait.
Országszerte megemlékeztek az évfordulóról.
Napirend előtti felszólalásokkal indult a hét, ülésezik a magyar Országgyűlés.
A koronavírus-járvány jelentős kihívásokat okozott.
A gyakorlatban túlnyomó többséggel elfogadják a szülői beadványt.
Bencsik János független képviselő írásban csatázott a kérdésről Rétvári Bence államtitkárral.
A beázást megelőzően alig másfél éve ért véget a múzeum legutóbbi nagy felújítása.
2010 óta számos intézkedéssel igyekeztek segíteni rajtuk – állítja az államtitkár.
A baloldal szakmai helyett politikai kérdést csinál a védőoltásból – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a KDNP alelnöke.
Azok kereshetik fel a buszokat, akiknél háziorvos előírta a koronavírustesztet és akikkel a mentőszolgálat felvette a kapcsolatot.
Ásotthalom polgármestere az első tünetek jelentkezésekor azonnal karanténba vonult.
Szerdán posztolta, hogy Magyarország sikeresen védekezik a járvány hullámaival szemben.
A Színművészeti ügye is előkerült a parlament hétfői ülésnapján.
Rétvári Bence a több mint háromszázmillió forintos beruházással létrehozott maglódi egészségügyi központ ünnepélyes átadóján közölte a hírt.
A szabályok betartása érdekében már több intézmény változtatott a házirendjén, hosszabb ebédidőt biztosítva a tanulóknak.
Fél óra alatt legfeljebb tizenöt embert is le lehet tesztelni.
Az új szerek többsége Magyarországon még nem jelent meg.
Az államtitkár szerint járványtani és virológiai szempontból sem szükséges a kontaktkutatás.
Az államtitkár szerint természetesen a baloldal a felelős azért, hogy igen rossz helyen állunk a kezelhető és megelőzhető halálokok uniós rangsorában.