
A valaha mért harmadik legforróbb év volt 2022
Történelmi aszály is sújtotta hazánkat.
Történelmi aszály is sújtotta hazánkat.
Jelzésértékű, hogy újraválasztása után a kínai államfő első útja Moszkvába vezet.
Ki, mit és miért mondott március 15-én? Itt vannak a válaszok.
Részletes tanulmányt közölt a Nemzetközi Energiaügynökség.
Tudatosan kétarcú a Demokratikus Koalíció, de egy célja van.
Európa a kanyarban sincs.
Politikai üzenetek hangzottak el a társadalomnak.
A politológus úgy véli, Magyarország nem tudja elérni a céljait a jelenlegi politikájával.
Itt az évértékelő elemzése.
Akik nagy szavazatkülönbséggel tudtak győzni az előválasztáson, jobb eredményt értek el áprilisban.
A Makronóm Intézet összegyűjtötte a nagy intézetek gazdasági előrejelzéseit.
Az olimpiai selejtező megvan, de a párizsi kvóta még mindig nagyon távoli a magyar kéziválogatottnak.
Elérte a kitűzött célt, de sokat kell még fejlődnie a magyar kéziválogatottnak.
Már a Fidesz-szavazók is borúlátók.
Fejben nincs gond a csapatnál, az erőnléti és képességbeli hiányosságokat azonban nem tudjuk hosszú távon kompenzálni a világ legjobbjaival szemben.
Fokozatosan tér vissza az utazási kedv.
A közgazdász szerint is komoly kérdések vetődnek fel ezzel kapcsolatban.
Van zsákjában minden jó, tőzsderészvény, milliók.
Mráz Ágoston Sámuel szerint félinformációkra alapozott hírek jelentek meg az átalakításokról.
2022-ben a háború és az energiaár emelkedése alaposan átírta a várt forgatókönyvet.
Beregi Istvánnal megpróbáltunk a két kapitány, Deschamps és Scaloni bőrébe bújni a döntő előtt.
Egy interjúban fejtette ki véleményét Jeffrey D. Sachs, aki a napokban Orbán Viktorral is találkozott.
Új szereplőket kell bevonzani a piacra.
A Google- és a Facebook-felhasználók számára is figyelmeztetést adtak ki.
Elődjénél aktívabb, képes társadalmasítani ügyeket, de van, ami még neki sem sikerülhet.
A 11. helyen végzett a magyar válogatott, a legnagyobb baj pedig az, hogy ez nagyon közel van a realitáshoz.
Ezúttal nem mentálisan, hanem fizikailag maradt alul a magyar válogatott Svédország ellen.
Dániában a női kézilabda sokáig nagyon hasonló cipőben járt, mint most nálunk, azonban az elmúlt egy-két évben ismét visszatértek a világelitbe.
A volt jegybankelnök szerint elnyúlik a kétszámjegyű infláció.
Fejben előrelépett a nemzeti csapat, viszont a tízgólos különbség így is a realitást tükrözi.
Az elmúlt évtizedek egyik leggyengébb játékát produkálta a magyar válogatott, aminek elsősorban mentális okai vannak.
Egyelőre még keresi önmagát a magyar női kézilabda-válogatott.
Elemzők reagáltak az elmúlt hetek eseményeire.
A baloldal szavazói között jelentős a megosztottság.
Összekapcsolódhatnak az elégedetlenséget kiváltó különböző sérelmek.
Szemléltető elemzés készült a piac aktuális helyzetéről.
Elemzőket kérdeztünk az árnyékkormányról és annak politikai üzenetéről.
A kutatás szerint ha vasárnap lenne választás, jelentős fölénnyel nyerne a Fidesz.
Nem festenek túl rózsás képet az elemzők Európa téli gazdasági kilátásairól.
Nagy port vert fel az Állami Számvevőszék „elemzése”.
Ausztria a második, Románia a harmadik a listán.
Terjedelmes elemzést közöltek a magyar kormányfő dallasi konferencián történt fellépéséről.
A CPAC konzervatív rendezvényen mond beszédet a miniszterelnök az Egyesült Államokban.
Elemzőket kérdeztünk arról, milyen diagnózis várható a kormányfőtől.
És ez még csak a kezdet.
Winston Churchill-lel és Margaret Thatcherrel emlegetik egy lapon.
A Fidesz nem esélytelen Budapesten.
Elemzők szerint most bármi lehetséges.
Elemzőket kérdeztünk arról, mit hozhat nekünk ez a találkozó.
A kommunista diktatúra törölte el.
Kíméletlen diagnózist állítottak fel az elemzők.
Hol jobbak az angolok? Miben erősebbek a spanyolok? Hogy néz ki az álomcsapat?
Milyen mozgástere lesz az új kormánynak? Elemzők válaszoltak.
Az elemzők szerint a bizottság félreértelmezi a valóságot.
A kiskereskedelmi és vendéglátóipari ingatlanok iránt viszont szinte teljesen megszűnt az érdeklődés.
Bírálói a visszavonulására vágynak, a DK elnökének van válasza nekik. A Gyurcsány-hatás nyomába eredtünk.
Az immunrendszer válaszát és az antitestek szintjét is megvizsgálták egyes oltásokat követően.
A politológus szerint a kormány a háborúra is jól reagált.