603 találat az Indexről, és 107 a környékéről.
Késsel estek egymásnak egy kecskeméti tömegverekedésben
A vitának öt ukrán és egy magyar résztvevője volt.

Díszpolgár lett Matolcsy György
Vannak, akik nem értenek egyet a döntéssel.

Tömegesen hozzák be az ázsiai munkásokat a magyar cégek
A kecskeméti Mercedes-gyárban ötezer új munkavállalóra lesz szükség.

Súlyos baleset történt Kecskemétnél az 52-es főúton
Lezárták a teljes útszakaszt.

A Felcsút paksi sikere után nemzetközi kupában a Kecskemét
A zöld-fehérek ugyanakkor jó eséllyel elbukták az érmet.

Jó tempót autózott a Mercedes, a nitrót csak ezután adja rá a vállalat
A kecskeméti gyár közzétette a 2022-es beszámolóját.

A Kecskemét harmadszor is megfricskázta a már bajnok Ferencvárost
Az újonc három meccsen hét pontot szerzett a Fradi ellen az NB I idei kiírásában.

Éleződik a harc az ellenzéki oldalon
Nem tétlenkedik a Momentum.

Mindhárom kérdőjeles futballcsapat megkapta az NB I-es licencet
Az Újpest, a Kecskemét és a Kisvárda is pótolta a hiányosságait.

A Honvéd legyőzte a Kecskemétet, megvan az FTC 34. bajnoki aranya
A kiesés elkerüléséért küzdő kispestiek legyűrték az NB I második helyén álló KTE-t.

Új korszak kezdődik a kecskeméti Mercedes-gyár életében
Fontos feladatot kap a magyar üzem.

Kétgólos hátrányból Varga Barnabás mesterhármasával nyert a Paks Kecskeméten
Megtáltosodott Bognár György csapata.

Szimulációban élünk? Két meccs is telt házas lesz az NB I hétvégi fordulójában
Derbi és komoly rangadó is lesz a fordulóban.
A vonatsíneken parkolt a kecskeméti buszsofőr, majd otthagyta az utasokat
A vonatnak sikerült azelőtt megállnia, hogy összeütköztek volna.
A kecskeméti férfi lopott, amit csak talált
Bicikli, telefon és táska miatt is keresték a rendőrök.

Egy napig bírta a Kétfarkúak által megjelölt, kitömött kátyú Kecskeméten
Meglett a böjtje a gyors megoldásnak.

Bajban a Vidi, a Fradi nyakán a Kecskemét
Tulajdonképpen az történt Fehérváron, ami a papírforma volt...

Szamurájkarddal ejtettek fogva egy férfit Kecskeméten
Egy autó vételárát akarták tőle.

Tükörsimán verte a Kecskemét a kupadöntős ZTE-t
Szabó István együttese három pontra megközelítette az este pályára lépő Ferencvárost.

Új bekötőút épül kétmilliárd forintos uniós támogatásból Kecskemét határában
A munkálatok még idén befejeződhetnek.

Videón a morcos Orbán Viktor: így nézte a miniszterelnök a Felcsút vereségét
Nem sok oka volt örülni a kormányfőnek.
A Kecskemét Felcsúton ütötte ki a Puskás Akadémiát
A Mol Fehérvár gól nélküli döntetlenre végzett az Újpesttel.

Újra Lisztes Krisztián nevétől volt hangos a Fradi-tábor, de a Vidi sem búslakodhat
A duplázó tini szerint szülei még nála is jobban meghatódhattak. A Kutya átka: Kecskemét 2022 februárja után kapott ki ismét otthon.
Befejezte a rendőrség a nyomozást a „kecskeméti szamurájok” ügyében
Shifu mester büszke lehet.

Tovább tart a kecskeméti csoda: a DVSC-t is legyőzte az újonc
Hátrányból fordított a KTE, Horvát Krisztofer bombagólja döntött.

Az Újpest győzelme után már kieső helyen a Vidi
Egyre nagyobb bajban a Vasas is.

Egyetlen élő szereplős mozi több állami pénzt kap, mint az egész animációs filmipar
A kecskeméti rajzfilmpápa mottója: magad, uram, ha nincs szolgád!

Két Galambos Lajos lesz a kecskeméti börtönben, ha lecsukják a trombitaművészt
Kecskeméten futhatnak össze a névrokonok.

Több mint húsz év után kiderült, ki áll a kecskeméti gyilkossági kísérlet mögött
A technikai fejlődésnek köszönhető a siker.

Kemencében süti ki az embert, és cigányzenére táncol Isten
A Kecskemétfilm elérhetővé tette a Cigánymeséket.

Jó híreket közölt Áder János Kecskemétről és Békéscsabáról
Jól halad a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése.

Az Újpest kétgólos előnyről sem tudott nyerni Kecskeméten
A hazai csapat az utolsó tíz percben Tóth Barna duplájával egyenlített.

A Fradinak ebben a szezonban nincs ellenszere a Kecskemétre
Szabó István alakulata a hazai győzelem után a Groupama Arénában is pontot szerzett.

Galambos Lajos egyelőre megúszta a börtönt
Halasztást kért, de még nem bírálták el.

Galambos Lajos öccse: Biztosan nincs szökésben a testvérem
Szerdán a trombitaművész ügye tartotta lázban a magyar médiát.

Mikor adhatnak ki elfogatóparancsot Galambos Lajos ellen?
A börtönre ítélt zenész állítja, minden jogszabályt és bírói határozatot betart.

Ebbe a börtönbe kerül Lagzi Lajcsi
Szatyrokat varrnak és lakatos munkákat végeznek a kecskeméti börtön rabjai. Hamarosan Galambos Lajos is ennek a BV-intézetnek lesz a lakója.

Sem Pakson, sem Kispesten nem lett nyertese az NB I-es meccsnek
A Kisvárda a hajrá kezdetén mentett pontot. A Paks és a Kecskemét találkozója nem hozott gólt.

Kitört a járvány Kecskeméten: több száz gyermek betegedett meg egy hét alatt
A vármegye Népegészségügyi Osztálya már vizsgálja, hogy mi történhetett.

Kiderült, melyik börtönben töltheti büntetését Galambos Lajos
A zenész ügye már több mint hét éve húzódik.

Az Újpest fordított a derbin, kikapott a Puskás Akadémia
A Kecskemét volt a forduló győztese.

Így áll az NB I-es versenyfutás a „magyar percekért” járó négymilliárd forintért
Feje tetején az NB I-es mezőny: a Honvéd a célban, az FTC nevénél viszont nulla éktelenkedik.
Bordélyház-üzemeltetőket fogtak el Kecskeméten
Emberkereskedelem, prostitúció elősegítése és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak.

Ilyen vastag borítékot még nem láttak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói
Idén Bács-Kiskun vármegye székhelyén lesz a legboldogabb a húsvét a bónusz miatt.
Lopott biciklivel hajtott fel az M5-ösre egy lengyel férfi
Budapest felé vette az irányt.

„Bomba robban egy kecskeméti utcában” – fenyegetőzött egy férfi
Aztán nagyon furcsa telefonhívás érkezett a rendőrségre.
Nyomozás indult a szállodai potyázók ellen
Napokig hosszabbítottak, de fizetni nem tudtak.
A zebrán gázoltak halálra egy gyalogost Kecskeméten
Még a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Árokba borult egy kamion az M44-es autóúton
A baleset körülményei egyelőre nem ismertek.

Soha nem látott béremelés a kecskeméti Mercedes-gyárban
Januárban és augusztusban is lesz minek örülniük az üzem dolgozóinak.

Elfogták egy több mint húsz éve történt gyilkosság feltételezett elkövetőit
A gyanúsítottak bűnügyi őrizetbe kerültek.

Irritáló szaggal telt meg egy kecskeméti iskola, több gyereket kórházba szállítottak
A katasztrófavédelem és a gázszolgáltató szakemberei is a helyszínre érkeztek.

Energiaválság: bezár a Kecskeméti Nemzeti Színház
Spórolnak a fűtésen.

Bemászott a szibériai tigrishez egy férfi Kecskeméten, hogy megsimogassa – nem lett jó vége
Átmászott a korláton és átdugta a kezét a rácsokon.
Kétgólos hátrányból mentett pontot Kecskeméten a Debrecen
A lila-fehérek veretlenségi sorozata így is hétmeccsesre nyúlt. A Vasas Pakson nyert.

Európa legjobb újonca egy magyar kiscsapat
Még Portugáliában is ezt harsogják.

A Mercedes tudja, hogy lehet egy gombnyomással 4700 embert boldoggá tenni
Közben zajlanak a bértárgyalások is, a kecskeméti termelés jövőjét pedig már a 400 milliárdos gigaberuházás határozza meg.