Puzsér Róbert és Sebestyén Balázs egy színpadon
Számos meglepetéssel készül az idei SopronFest.
Számos meglepetéssel készül az idei SopronFest.
Szerinte így a politika kénytelen lesz reagálni erre, és akkor változni is fog.
Megalkotta a maga világnézetét.
Bemutatták a Metafizika című könyvet.
Tóth Gabi és Puzsér Róbert konfliktusa mára szinte minden bulvár hírolvasó számára ismert.
Azt is elárulta, hogyan próbálta rendezni a viszonyát Puzsér Róberttel.
Élete fő műve jelenleg az eladási listák élén áll.
Válasz Puzsér Róbertnek.
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
Ahogy tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is.
Hosszú sorokban kígyóztak az emberek Puzsér Róbert legújabb, Metafizika című könyvének dedikálásán, ahol a szerzőről kérdeztük az érdeklődőket.
A halál igazságot tesz – hangsúlyozta az Index Konkrétan című műsorában.
A Metafizikában minden szóba kerül, ami emberi és isteni.
Puzsér Róbert elkülöníti a közszereplést és a magánéletét, de a celebek nagy részénél nem ezt látja.
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
Puzsér Róbertnek két arca van: ez a magánember és a közszereplő. Ez utóbbit szeretné áthangolni, mert a megmondószerep lassan az egészségébe kerül.
„Greta valami olyasmibe pofázik bele, amihez h*lye, mint a s*gg” – mondta.
A 11 éves nagykanizsai diák megveréséről beszélgettek egy műsorban.
A publicista a minap azt mondta, hogy a főváros borzasztó állapotban van.
A publicista már megbánta, hogy a 2022-es választások előtt Márki-Zay Péter mellett kampányolt.
Karácsony Gergely vezetése alatt rosszabb lett a helyzet Budapesten – mondta egy interjúban.
Történészi válasz Puzsér Róbert írására.
Ma hírösszefoglalónkban még: Tóth Vera is megmászná a Mount Everestet, Zámbó Krisztián beszólt Péter Srámeknek, Ábel Anita sosem retusálja a fotóit.
A publicista nem hagyta szó nélkül az énekesnő visszavonulásáról szóló bejelentést. Ön mit gondol?
Puzsér Róbert is elmondta, hogy mit gondol az énekesnő visszavonulásáról.
Senkinek nem bűzlik ez a szabadságharcos identitás?
A Ferencváros elnöke is reagált a nagy vihart kavart szurkolói molinóra.
A magyar vidék helyzetéről beszélt egy műsorban a kritikus.
A gyomorgörcsös, személyeskedő és kellemetlen adok-kapok maga alá temette az izgalmas meglátásokban is gazdag beszélgetést.
Viszketeg celebnek nevezte a brit király fiát.
Döntsön a nép! Szavazzák meg, kit látnának legszívesebben 2023-ban a televíziós show-műsorok zászlóshajóin!
A konszenzuskereső sajtó a múlté, az értékek közös halmaza elpárolgott.
Életének fontosabb eseményeiről és az őt ért bántásokról is beszélt.
Elolvastuk, és utána sóvárogva vágytunk egy hideg, másnapos pizzára.
Kapásból felsorolt 100 közéleti szereplőt, akiről pozitívan nyilatkozott.
Magyarország helye nem a keleti despotizmus uralma alatt van.
A publicista szerint nem mesterséges, hanem civilizációs törés van Kelet és Nyugat között.
Dzsudzsák nemzetközi pályafutása kiemelkedő volt. A megszólított Szabó László válasza Puzsér Róbertnek.
Leolvasta az Orbán-rendszer leghatékonyabban alkalmazott bírálatelhárító technikáját.
Gábornak és Gabriellának az Orbán-rendszer előzékenyen meghajlította a kapitalizmust.
A fizikai erőszak helyébe a verbális alávetés gesztusai lépnek. Jaj a legyőzötteknek!
A mindig szigorú kritikus nem fogta vissza magát a két műsorvezető baklövésével kapcsolatban.
Csak kívülről látszik, hogy forr a víz. Horváth Lily Scarlett írása.
Mellőzhetné a naponta előadott kényszeres beszámolást a lázas készülődéséről, mert ezzel csak nevetségessé teszi magát.
A Fidesz gyűlöletkampányai azért működnek, mert valamennyinek a mélyén ott rejlik egy tényleges valóságmag.
Nem mentette meg a baloldalt, veszni hagyta az örökségét, és szótlanul nézte végig a köztársaság felszámolását.
Elkeserítő látványt nyújtott, amint kifütyülték a fél térdre ereszkedő angol válogatottat.
„A queerség fogalma egy szélhámosság, amelyet az LMBT-mozgalom politikai szárnya hozott létre.”
A kritikus is megemlékezett a pénteken elhunyt celebről.
Ultraliberális és genderérzékeny tulajdonosait kivásárolja az állítólagos meggyőződésükből.
A balliberális elit gyalázásánál vannak sokkal égetőbb, nyilvános diskurzust követelő témák. Lányi András reagálása a Schiffer–Puzsér-vitára.
Puzsér Róbert írására reagált a volt képviselő, aki szerint egyetlen bökkenő van vele.
A kannabisz helyzetét rendezni kell. Legalizálni kell, és beszélni a veszélyeiről.
Piócapárti mamlasz, felszívódó pártelnökök és Gyurcsány meg az ő jobbikos jobbágya.
A szórakoztatóipar rohammal veszi be a politikát. Puzsér Róbert írása az ukrán elnökről.
Jöhet egy utolsó, fergeteges buli, amíg az orosz és kínai harckocsik megérkeznek.
Egy sikeres nő vagy, az isten szerelmére – ideje, hogy egy kis tartást tanúsíts.
Puskás-Dallos Bogi számít a kritikára.