Több ezer titkos megfigyelésről döntött Varga Judit
Csak tavaly 1400 megfigyelési igény futott be a tárcához.
Csak tavaly 1400 megfigyelési igény futott be a tárcához.
A Pentagon átfogó vizsgálata szerint az azonosítatlan repülő tárgyak (UFO) nem támasztják alá az idegen technológia földi jelenlétét, ellentmondva a közvélemény néhány spekulációjának.
A modern csúcstechnológia mellett ősi módszerekre is szükség van.
Több száz ember lehetett célkeresztben.
A Megfigyelő Állam-klauzula története pontos látlelet a magyar politikai elit kétoldali képmutatásáról.
Súlyos problémákra hívták fel a figyelmet.
Szexizmussal vádolják elöljáróikat.
Meglepődnél, mennyi dologra következtet a légiutas-kísérő már csupán annyiból is, hogy beenged az ajtón.
A májusi, kudarcot vallott első kísérletet folytatják.
Az egyelőre tesztelési fázisban lévő Fujitsu-rendszer folyamatosan követi és elemzi a vásárlókat.
Ritka együttállás lesz megfigyelhető.
Július 1-én élesedett a Gazdasági Versenyhivatal kormány által támogatott online árfigyelő rendszere.
Edward Snowden 29 évesen mindent feladva világgá kürtölte: az amerikai titkosszolgálatok mindent tudnak rólad. De valóban sikerült valamit elérnie?
2010 eleje óta idén április végéig 2645 személy megfigyelése történt nemzetbiztonsági céllal.
Egy nő különös háborúba keveredett a szomszédjával, aki kamerákkal figyelte őt.
Egy oknyomozó portál szerint hallgatózhatnak az oroszok.
Rejtélyes antennákat szúrtak ki az orosz nagykövetség épületén.
Egy álmennyezetben is lehet tűoptikás kamerarendszer.
Új rekordot állítottak fel a tudósok.
Megdőlt egy elképesztő rekord.
Szeptember végéig adtak haladékot.
A számítógépükön található adatokhoz is hozzáférhetne a munkáltató.
Hírszerzési jelentés szerint a kanadai választásokat is manipulálni akarták.
Olaszországból érkezik az új divat.
Több mint 100 rendőrséget üzemeltet Kína a külföldre települt állampolgárok megfigyelésére.
Állítólag a rendet akarták fenntartani.
Sok pletyka kering róla, hogy az okoseszközök megfigyelik a felhasználóikat. A szakértők elmondták, hogy mekkora alapja van ezeknek a félelmeknek.
Egyre többen gondolják, hogy a CIA kiirtotta a madarakat, és robotokkal helyettesítette őket, hogy így figyeljék meg a polgárokat.
A jobb időket megélt R&B előadó elmondása szerint azonban jól van, csak a fellebbezésre koncentrál.
Állítólag megfigyelik a felhasználókat.
Nem értik, kiben nem bíznak.
Megvan a nyomozás eredménye.
Joe Biden reagált a Tesla-vezér aggodalmaira.
A látogatáshoz sisak, fejlámpa szükséges, amelyet a túravezetők biztosítanak.
„Ez a választópolgárok feladata.”
A politikus úgy tudja, más képviselő is érintett volt.
Pedro Sanchez telefonjára két alkalommal is történt külső behatolás.
Drónokkal kutatják az állatokat.
Nem is gondolná az ember, mennyi dolog segíthet a betörőnek a lakásban, még a tárgyak elhelyezkedésén is sok minden múlhat.
Kamerát szerelt a lakásba, rögzítette a közös gyermekük láthatása alatt történteket.
Röviden és tömören: nagyon sokat. Megmutatjuk, mindezt hogyan ellenőrizheti le ön is.
Minden egy e-maillel kezdődött, a címzett egy szaúdi nőjogi aktivista volt.
A nő négy napja nem vette át a leveleit.
Hazai és nemzetközi fórumokhoz fordul a civil jogvédő szervezet a titkosszolgálati megfigyelések miatt.
Nagy villanással hullott szét a meteorit Horvátország felett.
A Kalkaliszt nevű újság szerint a Pegasus megvásárlása még 2013-ban történt.
Jarosław Kaczyński: Varsó is beszerezte a mobiltelefonon keresztül történő lehallgatást lehetővé tevő izraeli szoftvert.
Elég ijesztő, de mérnöki szempontból mestermunka a kémszoftver szerintük.
Az Amnesty International viszont nem tudja átadni a lehallgatott telefonok listáját, mert nincs náluk.
A főpolgármester közzétette az ingatlanértékesítések dokumentációját is.
Adatbázisokat hoznak létre a „fenyegetést” jelentő külföldiek nyilvántartására és nyomon követésére.
Begyűrűzött a Pegasus-botrány, Magyarországot is letiltották.
Készülékeikre is feltelepítették a kémprogramot.
Akkor is tudják, hol vagyunk, ha kikerülünk a látóterükből.
Stummer János megerősítette a kémszoftver használatának tényét.
A kihallgatószobákat, internálótáborokat és a politikai rendőrség „láthatatlan” erőszakmódszereit is bemutatják.
A fő kérdés: minősített adatot sértett-e nyilatkozatával a fideszes politikus?
Kósa Lajos elismerte, hogy a kémszoftvert a Belügyminisztérium szerezte be.