147 találat az Indexről, és a környékéről.
Távozik a HVG négy vezető munkatársa, köztük Dezső András is
Közleményben jelentette be a portál a változásokat.
Krízishelyzet Berlinben: Dárdai Pál az idény végén távozhat
A szezonnak gyakorlatilag vége, ideje megtalálni a bűnbakot.
Egyszerre távozott 16 párttag a Mi Hazánkból
Úgy látják, mindannyiukat megfosztották a tisztségüktől.
Elválnak Dombóvári István és a Showder Klub útjai
16 év után hagyja ott a produkciót.
Újabb fordulat a Red Bull-botrányban, Hornert mégis meneszthetik
Az eddig mellette álló thaiföldi tulajdonosnak is megremegett a bizalma.
„Baj van, és feszkó” – újabb részletek a Kétfarkú Kutya Párt válságáról
A párt igazgatója szerint nagyon nehéz két napon vannak túl, és a folytatás sem lesz egyszerű.
Távozik az Operettszínházból Kerényi Miklós Máté
A színész 30 évig játszott az intézmény színpadán.
Lackfi János is távozik Novák Katalin tanácsadói testületéből
A költő nem szeretné tovább állni a gyűlöletvihart.
Mégsem Jürgen Klopp, hanem a felesége döntött arról, hogy a sztáredző elhagyja a Liverpoolt
Jürgen Klopp, a Liverpool FC sztáredzője nemrégiben bejelentette távozását, de most kiderült, hogy a döntés mögött valójában felesége, Ulla Sandrock áll.
Egyszerre hét jégkorongozó távozott a Dunaújvárosi Acélbikák csapatától
Tehetséges fiatalokkal tölti fel a keretet a szakmai stáb.
Xavi távozik a Barcelonától, új edzője lesz a katalán sztárcsapatnak
A tréner szerint a játékosoknak szükségük van a változtatásra, ezért elkerülhetetlen a lépés.
Szoboszlai Dominikék menedzsere bejelentette, az idény végén távozik
Jürgen Klopp irányításával Bajnokok Ligáját és Premier League-et is nyert a Liverpool.
Távozik Dull Szabolcs: Ezt a Telexet már egyre kevésbé éreztem magaménak
Minden tisztségéről lemondott.
Sheryl Sandberg távozik a Meta igazgatótanácsából
Sandberg az abortusztilalom mellett is kiáll.
Kilép a Pokolgép énekese az együttesből
Tizennégy év után int búcsút.
Lezárul egy meghatározó korszak a veszprémi kézicsapat életében
Érzelmes szavakkal fordult a szurkolókhoz a csapatkapitány.
Több légiósától elköszön a Ferencváros, kulcsjátékos is távozik
A szakmai stábnak a felkészülés alatt sok minden szemet szúrt.
Itt vannak az első nevek: ők gátolhatják meg Orbán Viktor brüsszeli expanzióját
Kiderült, kik pályázhatnak Charles Michel, az Európai Tanács távozó elnökének tisztségére.
Taylor Swift hirtelen távozott a Golden Globe-ról, miután beszóltak neki
Taylor Swift nem várta meg az esemény végét! Az énekesnő stílusosan távozott, miután a műsorvezető nem túl vicces megjegyzést tett rá.
Szabó Zsófiék otthagyják az RTL Reggeli című műsorát
Jövőbeni terveikről is nyilatkoztak.
Újabb válogatott játékos távozik a Debrecentől
Két év után érkezett el a váltás.
Váratlan bejelentés: Vadon Jani otthagyja a Rádió 1-et és a Balázsékat
A Balázsék című műsor hivatalos oldala is megerősítette a hírt.
Távozik a vállalattól az Apple géniusza
Ő az iPhone-képernyő, valamint a Touch ID feltalálója is.
Fordulóponthoz ért az RTL története, távozik a csatorna kulcsfigurája
Egyelőre nem tudni, ki veszi át a helyét.
Nagy bajban lehet Benjamin Netanjahu, talán még sosem volt ilyen mélyponton – elemzés
Izrael az elmúlt 50 év legsúlyosabb válságát éli át.
Távozik a klubtól a Szeged meghatározó játékosa
Nyolcadik idényét tölti jelenleg a Tisza-partiaknál.
Ez nem tartott sokáig: máris távozik a ferencvárosiak vezetőedzője
A tréner saját kérésére bontották fel a szerződést a felek.
Hamarosan kiderülhet, hány tanár távozott a státusztörvény miatt
A Belügyminisztérium szerint nincs szó tömeges távozásról.
33 év után távozik Vámos György, az OKSZ főtitkára
Utódját később nevezik meg.
Tóth Andi kiakasztotta a stábtagokat, majdnem kirakták a sorozatból
Végletes döntést hozott a produkció vezetősége.
Pálffy István után újabb műsorvezetőt küldtek el a HírTV-től
A Facebookon közölte, hogy hat év után ott kell hagynia a csatornát.
14 év után távozik a Budapesti Metropolitan Egyetem vezérigazgatója
Tóth Ágnes más területen folytatja tovább szakmai tevékenységét.
Nyílt levelet írtak a METU hallgatói a dékánnak, magyarázatot várnak az oktatók távozására
A „valós okokra” kíváncsiak.
Sebestyén Balázs a Pálffy István-ügyről: Egy borzasztó nagy félreértés az egész
Rúgtak már ki valakit ilyen gyorsan a tévéből? – tette fel a kérdést.
Kylian Mbappé után Neymar is bejelentette távozási szándékát Párizsból
Alig néhány hónap alatt széthullhat az álomtrió a francia bajnoknál.
Távozik Szarka Gábor, aki levezényelte az SZFE átalakítását
Nem tudni, hogy a kancellár miért hagyja ott az egyetemet.
Még a honvédségtől is menesztették a volt vezérkari főnököt
Ruszin-Szendi Romulusz is áldozatul esett a fiatalítási hullámnak.
Távozik a Manchester United klubrekorder játékosa
Fiatal fiúként érkezett, 12 év után búcsúzik.
Távozott a TV2 egyik műsorvezetője
Szebeni István már nem a Tények híradósa.
Benyújtotta lemondását Maruzsa Zoltán helyettese
Távozásáról már Orbán Viktor is értesült.
Egy korszak lezárult, de egymásnak adja a kilincset a két aranygeneráció?
A jövő fényesebb is lehet, mint hinnénk. De képes egymásnak átadni a kilincset a két generáció?
Súlyos vádak miatt távozik a CNN elnök-vezérigazgatója
Miközben történelmi mélyponton van a hírcsatorna nézettsége.
Ismét távozik egy újságíró a Telextől
Személyes okokkal magyarázta a döntést.
A Real Madrid bejelentette Karim Benzema távozását
A francia támadó 14 év után hagyja el a spanyol sztárcsapatot.
Újabb újságíró mondott fel a 444-nél
Ismét egy meghatározó munkatárs távozik a laptól.
Innen már aligha van visszaút: elhagyja a Real Madridot az aranylabdás sztár
Minden bizonnyal Szaúd-Arábia felé veszi az irányt.
Hivatalos: Lionel Messi távozik a Paris Saint-Germaintől
Szombaton lesz az utolsó mérkőzése a francia fővárosban.
Újabb korszakos játékos távozik a bajnok Barcelonától
Tizenegy év után búcsúzik a gránátvörös-kékektől.
Újabb távozások a Telexnél, két fontos vezető mondott fel
Egyikük szerint „rohadtul nem igaz” az, amit a Telex közölt a távozások okáról.
Ezért a döntőbe jutás után jelentették be az FTC edzőjének távozását
Elek Gábor nyilatkozott a váratlan bejelentés után.
A Barcelona legendája távozik a nyáron – hivatalos
Csak ketten szerepeltek több tétmeccsen a katalánoknál.