
Újabb magyar távozót jelentett be a Hertha
Dárdai Pál jobbkeze sem marad a német klubnál.
Dárdai Pál jobbkeze sem marad a német klubnál.
Jó néhány szakember kosarazta már ki a bajorokat.
Elkeseredett vagy logikus lépés? – találgat a német és az angol sajtó is.
Oroszlánrészt vállalt a veretlenül megszerzett bajnoki címből.
A Bayer Leverkusennek összejött a veretlen szezon – először a német élvonal történelmében!
Remek sztorit írt az élet Németországban.
A német szakember elárulta, mi történt a színfalak mögött az elmúlt napokban.
Az utódjelöltek sorra kikosarazták a német rekordbajnokot.
Tavasszal nyújtott remek teljesítményének köszönhetően szintet léphet karrierje.
Villámgyorsan bekezdett a rekordbajnok, aztán várta a végét.
13 év után lesz ismét Bundesliga-résztvevő a csapat.
Ennek Schäfer Andrásék nagyon nem örülnek.
Az RB Leipzig pedig hazai pályán nem tudta legyőzni a Werder Brement.
Nem jutott annyi játéklehetőséghez, mint azt remélte.
A berlini ügyvezető a múlt héten közölte a döntést a magyar szakemberrel.
Vészmegoldással rukkolt elő a bennmaradásért küzdő csapat.
Xabi Alonso együttese sorozatban a 48. tétmeccsén is veretlen maradt.
A Bochum óriási meglepetésre szünetben már három góllal vezetett.
A másik elődöntőben érdekelt Dortmund gólfesztivált rendezett az Augsburg ellen.
Rendkívül érzelmes levélben fordult a szurkolókhoz.
Klubja kitartott mellette a nehéz időkben is.
A változásokat nem lehet egyik napról a másikra megoldani.
Nem találja a miértjét, de számukra rendkívül kedvezően alakulnak a dolgok.
Ez volt Xabi Alonso csapatának 29. gólja, amelyet a 81. perc után szerzett a szezonban.
Sallai Roland kulcspillanatban büntetőt rontott.
Az igazán megdöbbentő az, milyen kevés idő kellett a sikerrecept megalkotásához.
Figyelemre méltó dolgokról mesélnek a számok.
A klubvezetésnek el kell döntenie, milyen irányban indul el az új szezon előtt.
Erik ten Haggal nem sikerült előrelépni az elmúlt két idényben.
A TZ állítja, még a héten eldől, ki lesz Thomas Tuchel örököse a bajor sztárcsapatnál.
A bajnoki cím biztossá tétele után is maradt cél és motiváció Xabi Alonso csapatának.
Willi Orbánék immár hét kör óta veretlenek a Bundesligában.
A rendőrség közlése szerint építőmunkások bukkantak rá.
Igen költséges a pálfordulás: nincs egy éve, hogy komoly kompenzáció árán megszabadultak tőle.
Neve garanciát jelentett az aranyéremre – de csak eddig.
Florian Wirtz csereként triplázott. A hazai drukkerek a meccsen kétszer özönlöttek a pályára.
Vasárnap érhet véget a Bayern München 11 éves sikersorozata.
Az újonc vezetőedzője izomszakadást szenvedett az ünneplés során.
Karnyújtásnyira a bajnokavatás.
Hosszú távú szerződést kötöttek vele.
Még az angol kommentátor is eksztázisba esett.
Véleménye szerint véget ért a versenyfutás, a Leverkusen megnyerte a bajnokságot.
A címvédő hátránya hét körrel a vége előtt 13 pont.
Xabi Alonso csapata az idénybeli 39. meccsén is veretlen maradt.
A Liverpool első számú kiszemeltje bejelentette, hol kívánja folytatni edzői pályafutását.
Sajtóhírek szerint legalább még egy évig maradna jelenlegi állomáshelyén.
Körbejártuk, hol tartanak Európa legerősebb bajnokságai a válogatottszünetet követően.
Az viszont kérdéses, hogy a két magyar labdarúgó játszhat-e a szakember kezei alatt.
A jelenlegi vezetőedző 12 év után távozik a csapattól.
Az már korábban eldőlt, hogy nyártól nem marad a Bayern Münchennél.
A sportigazgató szerint izgalmas döntés előtt állnak a lipcseiek.
Christian Streich úgy érzi, eljött az idő, hogy átadja a helyét egy másik szakembernek.
A trónkövetelő 26 bajnokiján négy döntetlen mellett a 22. sikerét aratta.
A Schäfer Andrást nélkülöző Union Berlin is begyűjtötte a három pontot.
Szerinte a német társadalom jelentősen megváltozott a 2006-os világbajnokság óta.
Dárdai Pál hatalmas bombagóllal bizonyította be, hogy hiba volt mellőzni őt.
Gulácsi Péter rendhagyó sorozata nem szakadt meg.
A hatodik légiósunk lesz a német élvonalban.
Thomas Tuchel csapata valósággal átgázolt soros ellenfelén szombat délután.
Az első egyeztetések már el is kezdődtek a felek között.