Az Interpol-főtitkár szerint veszélyesen nő a nemzetközi bűnbandák befolyása
Mára a világ minden részére kiterjesztették a működésüket.
Mára a világ minden részére kiterjesztették a működésüket.
„Nem félek a haláltól, de nem akarok itt meghalni.”
Nagy bajban vannak a marihuána- és speedfogyasztók.
K. Péter a top 50-es listán is szerepelt.
Újabb ügyben indult bűnvádi eljárás az influenszer ellen.
A gengszterek az online szerencsejáték mellett telefonos átverésekkel és embercsempészettel foglalkoznak.
A jelenetet a sofőr fedélzeti kamerája rögzítette.
Megállapodott a szerb belügyminiszter és az Európai Bizottság belügyi biztosa.
A Motorosok egyszerre macsó és oldschool, de mindkettő rettenetesen jól áll neki.
A rendőrség gyilkosság miatt nyomoz.
Bilincsben vitték el a helyszínről.
Sokan máig kétlik, hogy az igazi tettest küldték a villamosszékbe.
Azzal fenyegetőztek, hogy mindent szétvernek, ha nem kapják meg, amit akarnak.
Magyarországon 2018 óta nem regisztráltak annyi bűncselekményt, mint tavaly.
A koronavírus-járvány idején aggasztó mértékben nőtt a bűnözés az országban.
Egyre valósabb a nemzetközi beavatkozás esélye is.
Kőbánya polgármestere elárulta a részleteket.
Ma 125 éve született a XX. század talán leghírhedtebb bűnözője, az olasz származású Al Capone.
Ismét elszabadult a pokol, ezért az elnök zéró toleranciát hirdetett a drogkartellek ellen.
A lopott holmik sorsa ismeretlen.
Dél-Afrikában hét feltételezett bűnözőt ölt meg kegyetlen módon a feldühödött tömeg.
Az Időutazók című podcast sorozat második évada kemény témával indít.
Utánanéztünk, milyen biztonsági kockázatokat rejt a szigorú törvénykezés.
Nagyon hatékonyan állapít meg a felhasználóról olyan dolgokat, amelyek személyes adatnak számítanak.
A születési dátum és az iskolai tanulmányokra vonatkozó részletek is fontosak a csalók számára.
Átlagosan napi ezer esetet regisztrálnak.
Polt Péter legfőbb ügyész országgyűlési beszámolója.
Közel kétórásra nyúlt kettejük vitája.
Vannak kihívások, amiket nem lehet előre megjósolni, de például az MI térnyerésére tud készülni a jogalkalmazó.
Tippet adott a rablóknak, amiért több millió forintot kért a zsákmányból.
Húsz-harminc fős bandák rohamozzák meg a boltokat, és mindent visznek, amit érnek.
Sosem távoztak üres kézzel, ékszerekkel vagy készpénzzel gazdagodtak alkalomról alkalomra.
Megállóban kapták el a férfit, akinél többek között kést is találtak.
500 ezer euró értékben vittek el pénzt, ékszereket, relikviákat a támadók, akik szökésben vannak.
A különleges akcióban speciális fegyveres erőket, drónokat és több helikoptert is bevetettek.
Hét ország is érintett az ügyben.
Gondolkodó gépek lesznek egy nap az internet rendőrei?
A „vidékről odavezényelt, erőszakos kéregetőket” sem kedveli.
A kereskedelmi bank azt is közölte, hogyan próbálnak meg hozzáférni a szükséges adatokhoz.
Aki nem publikál, elveszett. Az orvostudományok területén a cikkek negyede kamu.
Intézményfüggők a Csillag börtönben.
Szinte tálcán kínálják méregdrága karóráikat és táskáikat a milliárdosok.
Lefoglaltak 850 kiló kábítószert és letartóztattak 288 árust.
A bűnözők gyerekekkel is kereskedhettek.
Több céggel, fiktív számlákból kiépített rendszerrel.
Ecuadori újságírókat próbáltak megfélemlíteni velük.
Benzint lopott a 16 éves fiú.
Szemetelés, alkohol, fúrógépes támadás és zászlós hódítás mindenütt, ahova az ember beteszi a lábát.
Három tonna hasis csempészésével gyanúsítják a házaspárt.
Hat körözés volt ellene érvényben.
Az énekesnő koncertjei jó reflexeket adtak a bajbajutottnak.
Vadai Ágnes tavaly 57 kérdést tett fel Polt Péternek.
Hatalmas károkat okozott.
Korábban elképzelhetetlen volt, mára valóság.
A férfi több mint tíz álnevet és hamis papírokat használt.
A fizetendő áfát jogosulatlanul csökkentették.
Rendszeresen betörnek a tanárok irodáiba.