Két nyíregyházi férfit gyanúsítanak a „svájci farkas” lelövésével
Befejeződött a nyomozás.
Befejeződött a nyomozás.
A SpaceX sürgetné, a légügyi hivatal lassítaná az űrhajó kilövését.
A dél-koreai hadsereg provokációnak nevezte és elítélte az akciót.
Jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt állnak.
A természetvédők szerint nyugtalanító a kiadott engedélyek száma.
A veszélyes találkozások elkerülése az elsődleges szempont.
Elszaporodtak a barna medvék, gyakoribbak a támadások.
Videón az indulás pillanatai.
A misszió kulcsfontosságú az ország számára.
Egyre több embert támadnak meg.
Az objektumok körkörös pályán haladtak a Phenjantól nyugatra lévő vizek felé.
A parkőrök tűzfegyverrel vagy csapdával csökkentik a számukat.
A törvényszék szerint fennáll a szökés veszélye, és a bizonyítást is veszélyeztethetnék.
Úgy tudni, a gyereknek az apja adta a fegyvert.
A misszió sikere esetén India lesz a negyedik ország, amely leszáll a Holdra.
A rendeletben leszögezik, hogy az állat kilövését „amilyen gyorsan csak lehet, véghez kell vinni”.
A cég így is sikeresnek minősítette a próbát.
Az első tesztrepülésére indulhat Elon Musk rakétája.
Heteken belül döntenek az állat sorsáról.
Úgy tudni, a hatóságok bűncselekményre utaló bizonyítékot is találtak.
Negyven másodperccel az indulás előtt fújták le az eseményt.
Hajózási tilalmat rendeltek el.
Szerinte csak ezzel lehetne elérni azt, hogy a jövőben ilyen esetek ne forduljanak elő.
Nagy erőkkel keresik.
A jeladóval követett magányos farkasok mi vagyunk, akiknek itt pont ilyen sorsot szánnak. Kardos Gábor írása.
A járművet arra tervezték, hogy embereket és rakományt szállítson, akár a vörös bolygóra is.
A mostani már a hetedik rakétakísérlet márciusban.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea hétfőn indítja közös hadgyakorlatát.
Ezúttal legálisan járt el.
Pusztítják a halállományt.
A SpaceX végrehajtotta idei első küldetését.
Gyorsítják az atom- és rakétaprogram fejlesztését.
A festéklövedékek károsíthatják a farkasokat.
2019 tavasza óta a beadott kérvények mintegy felét hagyták jóvá.
A dél-koreai elnök teljes készültséget rendelt el.
A műszaki csapat javasolta.
Nagy most a feszültség a a Kennedy Űrközpontban.
Élőben közvetítik, ahogy elindul az űrbe.
A kilövések egy nappal azután történtek, hogy Szöul és Washington négynapos közös hadgyakorlatba kezdett.
Juhokat, kecskéket és teheneket támadtak meg.
A közeli bolygók lakhatóságát vizsgálják.
Két év alatt 47 medvetámadás történt.
Az orvvadászok ráadásul tiltott, a környezetre ártalmas ólomsörétet használtak.
Az új román törvény szabályozná a veszélyes medvékkel szembeni beavatkozást.
Jövő héten fogadhatja el az erről szóló rendeletet a román kormány.
Pénzes Ágoston úgy véli, hogy a román környezetvédő szervezet, az Agent Green kizárólag a sajtóvisszhang miatt állít valótlanságokat.
A Rocket Labs magáncég hordozórakétája hat apró műholdat vitt volna az űrbe.
A kölykeit védhette a DNS-e alapján beazonosított medve. A környezetvédők tiltakoznak.
A 2,9 billió forintos James Webb űrteleszkópot kellett úgy összecsomagolni, hogy ne sérüljön, és ne foglaljon sok helyet.
Az amerikai elnök a Twitteren írta meg, hogy mit adott utasításba az amerikai haditengerészetnek.
A Japán-tenger felé lőtték ki az azonosítatlan lövedékeket.
A Minuteman III 6700 kilométert tett meg, mielőtt becsapódott a Marshall-szigeteknél.
Az állat balesetet okozott, keresztülfutott egy autó motorháztetején, és megrongált egy rendőrségi járművet is.
BT-határozat tiltja, de nagy lendülettel folytatja rakétatesztjeit a zárt kommunista rezsim.
Ez a héten már a harmadik azonosítatlan rakéta volt, amit kilőttek az ország irányába.
Hargita megye tanácsa szerint háromszor ennyi kilövésre volna szükség, mert sok a támadás.
A Washingtonnal zátonyra futott, nukleáris programról szóló tárgyaláshoz vethette be Phenjan.
Az egyetem és az avasi kilátó környékén is vaddisznók jelentek meg kicsinyeikkel.
Az állatvédők feljelentették a minisztert.