860 találat az Indexről, és a környékéről.
Művészekkel vette be a repteret az Audi
Pár dekorációról van szó, viszont ezeket évente 16 millió ember fogja látni.
Vízgyűjtő pályázatot hirdetettek az önkormányzatoknak
A pályázat egyik célja, hogy ösztönözze az egymáshoz közel fekvő települések együttműködését.
Kiderült, ki vezeti ezután a Ludwig Múzeumot
Nagy csata dúlt a posztért.
2 millió 700 ezer forint járhat felújításra, korszerűsítésre: társasházak jelentkezhetnek május 15-ig
A jelentkezési határidő 2023. május 15.
Páros lábbal szállt bele a magyar egyetemekbe Brüsszel
Több nagynevű felsőoktatási intézmény is érintett a konfliktusban.
Az amerikai nagykövetség nyílt pályázatot hirdet a független újságírás támogatására
A program finanszírozására 500 ezer dollár áll rendelkezésre.
Ókovács Szilveszter az Operaház igazgatóválasztásáról: Nem tekintem lefutottnak a meccset
A főigazgató reagált az őt érő kritikákra.
Döntött a kormány, meghosszabbították a rezsitámogatást
Az érintett ágazatokban működő cégeknek hoztunk jó hírt.
Milliárdokat szippantottak fel néhány óra alatt
Várható volt a kiemelt érdeklődés, de ekkora rohamra senki sem számított.
Akár 2,5 millió forintot is kaphatnak a legzöldebb sulik és ovik - Fenntarthatósági pályázatot hirdet az E.ON Hungária
A saját bőrünkön tapasztalhatjuk a klímaváltozás káros hatásait, hogy a folyamatot még időben vissza tudjuk fordítani elengedhetetlen, hogy a következő generációkat a környezettudatosság szellemében neveljük.
Mindenkit beperel a fa nélküli lombkoronasétányról szóló tudósítás miatt a polgármester
A fejlesztésre 60 millió forint uniós támogatást kapott, csak közben tarra vágták az erdőt.
Nagy változás előtt áll a zsámbéki romtemplom
Bőven lesz dolguk a tervezőknek.
Megihlették a mai felhők? Írjon róluk valamit
Szépirodalmi pályázatot hirdet a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál.
Óriási csalást hajtottak végre a napelemekkel, de elkapta őket a NAV
Még a jövőben várható termelésük ellenértékét is lefoglalták.
Pályázati csalásokkal vádolnak egy volt minisztériumi főosztályvezetőt
A tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, állítása szerint az ügy tönkretette az életét.
Navracsics Tibor jó híreket közölt az Erasmusra pályázó diákokkal
A miniszter Brüsszelben tárgyalt.
Két fideszes politikus is nyert a lombkoronasétányra kiírt pályázaton Nyíradonyban
Lombkoronasétány-nagyhatalom leszünk.
Se tárlat, se helyszín, és most főigazgatót is keresnek a közlekedési múzeum élére
A közlekedési múzeum városligeti épületét még 2015-ben zárták be.
Itt a régóta várt bejelentés az uniós forrásokról
Terítette lapjait a kormány: ezek a pályázatok várhatók az év hátralévő részében.
Elindult a Magyarország tehetsége pályázat
Április 12-ig lehet jelentkezni.
700 millió forinttal támogatott az állam egy filmet, amely lehet, hogy el sem készül
Ebben az esetben vissza kell fizetni az összeget.
Ötmilliárd forintnyi tűzifára pályázhatnak az önkormányzatok
Április 28-ig lehet jelentkezni a támogatásra.
Indoklás nélkül kaszálta el a győztes pályázók filmterveit a Filmintézet
Káel Csaba filmügyi kormánybiztossal szeretnének tárgyalni.
Ünnepi tortapályázat Budapesten: csokoládé, gránátalma, ananász és pisztácia?
Csokoládé, gránátalma, ananász és pisztácia?
Újabb színház keresi vezetőjét
Az új direktor szeptembertől öt éven keresztül töltheti be a posztot.
Ön ír verseket? Most értékes nyereményekkel gazdagodhat, ha rímeket farag a természetről
Versíró versenyen bizonyíthatnak a költészet szerelmesei.
Elstartolt az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj pályázati felhívása
Hat kategóriában indulhatnak civil szervezetek, önkormányzatok, állami szervek és intézmények.
Várják a tehetségek jelentkezését az AUTTALENT pályázatára
Milliókkal támogatják az autizmus-spektrumzavarral élő fiatalokat.
Több milliárd forinttal támogatják a jövő kutatóit a Debreceni Egyetemen
Sőt professzori ösztöndíjprogramot is létrehoztak.
2 millió 700 ezer forintot lehet nyerni a pályázaton felújításra: eddig jelentkezhetnek a társasházak
Tizenötödik alkalommal indul az OTP Business Társasházi Pályázata.
Ez a minisztérium legfőbb kifogása Ókovács Szilveszter ellen
Két lehetséges kihívót emlegetnek az Opera főigazgatói posztjára.
Várják a jelentkező civil szervezeteket az Európai Uniós programok monitoring bizottságaiba
Egyelőre négy pályázatot írtak ki, a részleteket Navracsics Tibor ismertette.
Mégis lehet külföldi főigazgatója az Operaháznak
Ókovács Szilveszter rendelkezik a pályázati kiírásban felsorolt előnyökkel.
Vidnyánszky Attilának nem lehet vetélytársa a Nemzeti Színház élén
Az pedig majd kiderül, Ókovács Szilveszternek lesz-e kihívója.
Új igazgatója lesz a debreceni Csokonai Színháznak
A jelenlegi igazgató megbízása idén nyáron jár le, nem indul újra.
Rekordot döntöttek 2022-ben a Mészáros Csoport jótékonysági pályázatai
A cégcsoport alapítványának főtitkára ismertette a részleteket.
Akár 3 millió is járhat a belső udvar megszépítésére: így pályázhatnak a lakóközösségek
A társasházak belső udvara most megszépülhet.
Újabb támogatásra pályázhatnak a mezőgazdasági termelők
Egy újdonságról is beszámolt az Agrárminisztérium.
Szívesen látná saját dizájnterveit egy repülőn? Így van rá esélye
Pályázatot hirdetett a WizzAir.
Eredménytelen a főigazgatói pályázat, részvénytársasággá alakítanák a budapesti állatkertet
Bősz Anett főpolgármester-helyettes szerint több érv is szól mellette.
Fürjes Balázs szerint Budapest alkalmas lehet a 2036-os olimpia megrendezésére
Az államtitkár szerint a magyar főváros most alkalmasabb a rendezésre, mint pár éve.
Csúnyán megbukott a kormány napelemprogramja
A pályázatok 1 ezrelékét, a megpályázott összegek fél ezrelékét fizették ki.
Egy fideszes politikus kezébe került a rejtélyes módon gazdát cserélő somogyi fürdő
A győri képviselő immár 100 százalékos tulajdonosa a létesítménynek.
Újabb támogatást ad a kormány a falusi kisboltoknak
Csütörtökön indul a pályázat.
Négyszeres túljelentkezés volt Magyarországon az ingyenes európai vonatbérletekre
A mostani fordulóban több mint ezer magyar fiatal kaphat kedvezményes jegyet.
A saját felelősségünk, hogy idilli legyen a karácsonyunk
Felnőttként az ünnep megváltozik, eltörik, hiányzik belőle valami vagy épp valaki.
Az óvodás Sára és a kisiskolás Ricsi kategóriagyőztes az Alkoss te is! pályázaton
Az óvodás Sára és a kisiskolás Ricsi kategóriagyőztes az Alkoss te is! akcióban.
Továbbra sem sikerült főigazgatót választani a Fővárosi Állat- és Növénykert élére
A DK szerint előre el volt döntve a pályázat eredménye.
Váratlanul izgalmas lett az Opera-főigazgatói választás
Lehet, hogy a minisztérium eredménytelenné nyilvánítja a pályázatot?
Budapest városvezetése kitüntette Schmidt Mária projektjét
A pályaművekből készült kiállítás november 18–25. között látogatható a FUGA-ban.
Mintegy 300 milliót költ a rendőrség könnygáz vásárlására
A Védelmi Ügynökség az országos pedagógussztrájk napjára írta ki pályázatát.
A reptéren ad koncertet Korda György
Egyre száll majd a sok-sok gépmadár.
Bekeményít a kormány: a kútba dobott pénz ideje lejárt
Ha túl sok a kockázat, dönthet úgy a pályázó, hogy visszavonja a támogatási kérelmet.
A héten kiderülhet, ki lesz az Opera új főigazgatója
Ketten pályáztak a dalszínház élére.
Bajban a pályázók, vissza kell fizetniük a támogatást
Vészjósló a jelenség.
Újabb állami földekre pályázhatnak a magyar gazdálkodók
Az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés.
Emelkedett a szőlőtelepítési pályázat keretösszege
A támogatási intenzitás mértéke is növekedett.
Nagy István jó hírrel jelentkezett a mezőgazdasági kisüzemeknek
Budapesten tartott sajtótájékoztatót az agrárminiszter.