43 találat az Indexről, és 20 a környékéről.
Vízhiány léphet fel több településen is, figyelmeztetett a vízmű
Egyelőre nem látszik a száraz hőség vége.
Az új generáció nyitott a pénzügyi innovációk terén, a számlaválasztásnál is fontos a tudatosság
A nyolcvanas években az iskolások takarékbélyeg formájában gyűjtötték a pénzt, ez sokakban idézhet fel nosztalgikus emlékeket. Ám a konstrukció önmagában csak megtakarításról szólt, valódi pénzügyi tudatosságra nem nevelt. Napjainkban azonban a bankok kifejezetten innovatív megoldásokkal célozzák meg a fiatalokat.
A magyar családok háromnegyedének hiányos a kasszája
Már kevésbé vagyunk pesszimisták.
A legtöbb magyarnak romlott az anyagi helyzete
Spórolunk, amin csak tudunk.
Jelentősen csökkent a magyarok gázfogyasztása
Az áramon is rengeteget spóroltunk.
Ennyit romlott a lakosság életszínvonala
A magyar lakosság közel fele szerint egyre nehezebb az életszínvonal fenntartása.
Úgy készülünk a karácsonyra, mintha ez lenne az utolsó
Elkerülhető a pocsékolás és pazarlás.
Kihűlnek a lakások, de Rómában csak napi négy órát fűthetnek
Kiválaszthatja a lakóközösség a napszakot.
Új munkakört hozott a válság
Az energiaőr arra ügyel, hogy a dolgozók betartsák a takarékossági előírásokat.
Bezárják a Honvéd stadionját
Január végén döntenek az újranyitásról.
Most érdemes spórolni
A szokásosnál is jobban felértékelődött a takarékoskodás.
Megjött a rezsiszámla, a budapesti színház döntött: csak hétvégente lesz előadás
Három színház, három spórolási módszer.
III. Károly nem kegyelmez, megdolgoztatja a leendő királyt
Katalin hercegnének ez nem tetszik, inkább a gyermekeivel lenne.
Balog Zoltán: Szerényebben fogunk élni, de ez jót tehet majd nekünk
A volt miniszter azt is elmondta, hogy miért kell hálát adni.
Rövidebb órák és digitális oktatás, így spórolnak a vidéki oktatási intézmények
Az intézkedéseket a fűtési szezon végéig fenntartják.
Spanyolországban is energiatakarékossági intézkedéseket vezetnek be
A többi európai állampolgárral való szolidaritásból.
A mosással spórolnak a magyarok
Tudatosabbak lettünk az energia-veszélyhelyzet miatt.
Elkerülné a felhajtást III. Károly, olcsó koronázást akar
A vendégek számát is csökkentik, kiöltözni sem szükséges.
A hosszabb téli szünet miatt magasabb lehet a családok gázszámlája
Több magyar családnak lefoglalt szállása van az őszi szünet idejére.
A rezsihelyzet Miskolcot sem kíméli, bezárják a fürdőket
Tömeges elbocsátások is lehetnek.
Kocsis Máté fájó döntést hozott: felszámolta az egyik akváriumát
A Fidesz frakcióvezetője az energiaválság miatt egy barátjához vitte át az aranyhalait.
Svájcban is maximalizálják a fűtést a középületekben
Pénteken döntött a kormány.
„Jelentse fel szomszédját, ha 19 foknál melegebbre fűti a lakását!”
Ezt hirdette egy svájci plakát.
Csőd fenyegeti több kistelepülés önkormányzatát
A magas rezsiszámlák nagy gondokat okoznak a községek vezetőinek.
Fűtési korlátozást vezetnek be Németországban, tilos lesz az ajtók nyitva tartása
Tilalom lesz egyes helyiségek fűtésére.
Jövő héttől vízhasználati tilalom lesz Londonban
A vállalkozásokra nem vonatkoznak a korlátozások.
Megijedtek a magyarok: a rezsiemelés régen nem látott spóroláshullámot hozott magával
A számok magukért beszélnek.
19 fokos maximum-hőmérsékletet írt elő a német kormány
A magántulajdonú medencéket is tilos fűteni.
Drasztikus lépésre készülnek az üzletek az energiatakarékosság miatt
Kevesebb világítás lesz a Spar egyes üzleteiben.
Alig tudnak spórolni a magyar fiatalok
Megváltozott a gazdasági környezet.
Spórolni kezdett a magyar lakosság az árammal
Hónapról hónapra kevesebbet használunk.
Rendeletben szabályozná a szállodai és irodai hőmérsékletet a spanyol kormány
Hamarosan megjelennek a részletek.
Tart a roham a napelemekért, totálisan elszállhatnak az árak
Háromszor-ötször akkora az érdeklődés, mint eddig.
Tippek, hogy ne bukjunk sokat az inflációval
Vannak technikák, amelyekkel kivédhetjük. Ezek bemutatásában segít a Kibeszélő Extra.
Százmilliárdos pocsékolás megy Magyarországon
Továbbra is rengeteg pénz megy a kukába.
Magyar virtuális hűtő pazarlás ellen
A Chiriba segítségével követhető a megvásárolt élelmiszer sorsa.
SOTE: Jutalomra nincs pénz, de az egyetem szerint nincs baj
Az egyetem az Indexnek reagált a megszorításról szóló hírekre: szerintük a helyzetük stabil, saját forrásból adnak magasabb béreket.
Az aktív korú népesség fele gondol a nyugdíjára
A 24-55 év közötti magyarok 47 százalékának pedig szerepel ez a tervei között.
Olcsóbban megúszták idén a családok az iskolakezdést
Sok család 20-40 ezer forint közötti költséggel kezdte a tanévet, egyre kevesebben vesznek föl hitelt a sulikezdésre egy friss felmérés szerint.
Lehet ön is milliomos!
És most készítettünk egy kalkulátort, hogy kiszámolja, mennyi idő alatt.
Az amerikaiak nagy része egyik hónapról a másikra él
Az óceán túloldalán sincs kolbászból a kerítés: az emberek 62%-ának kevesebb mint 1000 dollár félretett pénze van.
Fapados forradalom a Vatikánban
A „low cost” a jelszó, amióta Ferenc az egyházfő.