
A csehek jószerivel azt sem tudják, kik irányítják az országot
Akiket ismernek, azokban sem nagyon bíznak.
Akiket ismernek, azokban sem nagyon bíznak.
Összegyűjtöttünk néhány nevet.
Politikusi tippek az Indexen.
Beszámolójuk szerint sok sztereotípia létezik az ukránokkal szemben.
A közelmúltban meggyilkolt volt japán kormányfő esete nyomán összegyűjtöttük a legismertebb politikai gyilkosságokat.
Körbekérdeztük a pártokat, hogy vezetőik mely könyvekből merítenek ihletet.
Szerinte az ukránok a köszönet hangján eddig egyszer sem szólaltak meg.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója magyarul üzent Kövér Lászlónak, élesen bírálta az Orbán-kormányt.
Így reagáltak a politikusok a pedagógusnapra.
Többek között Vitézy Dávid, Karácsony Gergely és Fekete-Győr András is a Facebook-oldalán emlékezik.
102 évvel ezelőtt csatolták el Magyarország területének mintegy kétharmadát.
Oroszország és a putyini politizálás befogadásához számos nyugati politikus is hozzájárult.
A politikusok és a megbízottak benyomulása az egyetemek vezető testületeibe a tudományos színvonal hanyatlásához vezet. Tomka Béla kritikája.
A volt elnökjelölt a pénzmosást a szervezetén keresztül végezte.
Órákon át fogadta az Ukrajnából érkező menekülteket a Nyugatiban.
Orbán Viktor és Márki-Zay Péter is ezt kéri a választóktól.
Megkérdeztük, mivel lepnék meg politikai ellenfeleiket a képviselők.
Egyikük zavarkeltő, a másik álmodozó.
Embertelen kijelentések miatt nyújtott be indítványt a Jövőért párt.
Ha ölnek, öljenek szépen, az ítélet halál – hangzik el egy videóban.
Gyurcsány Ferenc: 10/10.
Azt is megkérdeztük, hogy a magyar csapat mellett kinek szurkolnak.
Van, aki a sportban megszerzett tudást látványos politikai akciók megtervezésére használja.
Minden betegnek jobbulást kíván a Jobbik elnöke.
A permanens kampányt megszakítja egy-egy kirándulás vagy sütés.
Celebek és politikusok is hálásak a magyar egészségügynek, de nagyon!
Azt is összeszedtük, hogy kik azok, akik egész évben csendben maradtak.
Az önkormányzati képviselők és a polgármesterek után most a honatyák és honanyák zsebében turkálunk.
Az önkormányzati képviselők után most a polgármesterek zsebében turkálunk.
A kormánypártok 283 millió forintot, az ellenzéki politikusok pedig 259 millió forintot költöttek Facebook-hirdetésekre.
Az MSZP, a Fidesz-KDNP és az LMP körül is bukkantak már fel tévés-rádiós celebek.
Nincs ország az unióban, ahol kevesebb lenne a nő a képviselők között és a kormányokban.
Unatkoztunk. ¯\_(ツ)_/¯
Csetelések, bankkártyák adatai, címek, igazolványszámok kerültek ki többek között.
Karácsonykor mindig a szeretteinkre gondolunk, mi viszont most arra voltunk kíváncsiak, mit kívánnak az emberek a politikusoknak a szeretet ünnepén.
Kattintson, hogy kiderüljön: kik, hol, miről?
Ki nem emlékszik a 80-as évek ultimate kártyajátékára, az autóskártyára? Elgondolkodtunk, milyen lehet annak a mai megfelelője. Van még Lola-t? Eláruljuk: van, de nem úgy! Nemcsak autókat, hanem mindenféle, járművel reflektorfénybe kerülő közéleti szereplőket pakoltunk pakliba. Nyomtassa ki, és kártyázzon otthon ön is!
Az impotens széthúzás, az átütő siker receptje.
A reálbérekhez viszonyítva az olaszok, a litvánok és az észtek keresnek a legjobban az EU-ban.
A volt SZDSZ-es minisztert arról faggatta a Figyelő, hogy miért borult össze a kormányzattal.
Ilyen autókat vallottak be a politikusok. Sok adat és ábra.
A kutatóintézet szerint a menekültügyi nemzeti konzultáció is közrejátszott ebben.
A 8. kerületi polgármester a politikusokat és az újságírókat is kötelezné évente egyszer drogtesztre. Javaslatot nyújt be erről a Fidesz-frakciónak.
Biztonságban vagyunk. Szerencsére a nagyon fontos dolgokra kiképzik a rendőröket.
Annyit elárulunk, hogy utálatuk tárgya is ugyanaz, és hogy olyasmiről van szó, amiről Orbán Viktor nem beszél, Mesterházy pedig elég sokat költ rá.
A magyar politika újabb mélypontját villantotta meg. A felelősség közös. Borzadjunk el együtt!
A bűnbandák által felügyelt területeken csak így kampányolhatnak a hondurasi politikusok.
A nyelvvizsgabotrányban bal- és jobboldaliak kínos körülmények között találkoztak egy teremben.
Instant turisták, kiakadt cukiságmérő, magamutogató politikusok divatbemutatója, árvízi művészet és ártéri extrémsportok. Listáztuk a legjobbakat.
Majdnem dupla annyit beszél a hírekben, mint az összes ellenzéki párt legtöbb szót kapó politikusai.