
Radikális lépést tettek az országban, ahol egy generáció veszhet el az alkoholizmus miatt
Városonként csak egyetlen kocsma működhet innentől kezdve.
Városonként csak egyetlen kocsma működhet innentől kezdve.
A szabadságharcról tartott beszédet.
Újabb kenyai hosszútávfutó bukott meg.
Egy családot eltűntként tartanak nyilván.
Egymillió dolláros nyomravezetői díj mellett kapták el.
Huszonhatan a helyszínen, négyen a kórházban haltak meg.
A helyiek rohantak a nő segítségére, amikor a kiáltásait hallották.
A kontinens keleti térségében mintegy 12 millióan nem jutnak elegendő tiszta vízhez.
A külgazdasági és külügyminiszter az egyik nemzetközi szervezetről beszélt.
Az állat kipusztulásának elkerüléséért folytatott küzdelem 2019-ben kezdődött.
A nőstények általában egy borjúnak adnak életet.
A köztársasági elnök Ghánába és Kenyába utazik nyolcnapos hivatalos látogatásra.
Több mint egy éve sújtja aszály a térséget.
A FIFA akár ki is zárhatja őket.
Van, amikor biztonságosabb a börtönben maradni.
A férfit megpróbált elmenekülni az országból, közben fogták el.
Fizető ügyfeleket szeretnének szerződtetni a limitált ingyenes tartalommal.
A következő hónapokban rendkívül napos, száraz időre lehet számítani, ami kevesebb élelmiszert és vizet jelent majd.
Többek között tíz nigériaitól vonták meg az indulási jogot.
Csaknem minden egyed fogságban jött világra.
Kenya két hetet adott az ENSZnek, hogy megtervezze a menekülttáborok bezárását.
Az állatokat mangóval csalogatták a hajóra egy elárasztás fenyegette szigetről.
Így küzdene egy kenyai NGO a térséget sújtó sáskajárás ellen.
A távvezetékek áldozatai lettek.
Egy sziget területe vészesen zsugorodik az emelkedő vízszint miatt.
A vád szerint Rio de Janeiro ötkarikás aranyérmese egy 15 éves lánnyal közösült októberben.
Nem vezette az előírásoknak megfelelően a hollétére vonatkozó nyilvántartást.
A harmadik vádlottat felmentették.
Szijjártó Péter külügyminiszter előtte megbeszélte telefonon Boris Johnson brit miniszterelnökkel.
Részlegesen újraindul az oktatás az 57 milliós országban. Eközben Gambiában a kormány negyede koronavírusos lett, nem áll jól a kontinens.
Silvia Romanót a titkosszolgálatok szabadították ki.
Hiába vannak negatív tesztjeik, nem engedik ki őket, és a kormány kilátásba helyezte, hogy a későbbi teszteket maguknak kell fizetniük, kötelezően.
Kenyában volt a legsúlyosabb a helyzet a koronavírus miatti kijárási tilalom kezdete előtt.
És a borjával is végeztek az orvvadászok.
Egyes afrikai országokban még mindig nem a koronavírustól félnek a legjobban, hanem az egyre nagyobb számban garázdálkodó sáskarajoktól. Több mint tízmillió embert sújthat éhínség rövid időn belül miattuk.
Az ír Colm O'Connell szerzetes három évre tervezett, de már 44 éve van Kenyában, ahová csak tanítani ment. Tudás nélkül vált futóedzővé, ma már több tucatnyi világbajnoka van. A futás tudománya és a számok nem érdeklik.
Anthony Muheriával a keresztényüldözésről és az afrikai migrációs helyzetről is beszéltek.
A kínaiak veszik a szamárbőrzselatint libidónövelőnek, mint a cukrot, veszélyeztetve a szegényebb rétegek megélhetését.
70 éve nem volt ilyen súlyos a helyzet Kenyában. A sáskák folyamatosan újabb országokat érnek el. A hadseregek próbálják felvenni a harcot az invázióval.
És legalább negyvenen megsebesültek, amikor a nap végén a diákok elindultak lefelé az általános iskola lépcsőjén.
Kipchoge és Kosgei mellett is világklasszisok kerültek be az olimpiai aranyra hajtó csapatba.
Az Ázsiából kiindult afrikai sáskajárás a legrosszabb az elmúlt 25 évben. Etiópiát már teljesen letartolták, most Kenya van soron.
Az as-Sabáb repülőket és helikoptereket is megsemmisíthetett. A kenyai erők szerint visszaverték őket, négy támadót megöltek.
Szijjártó Péter a kenyai külügyminiszterrel tárgyalt Budapesten.
Megérkezett a kíméletlen „El Niño".
Dél-Londonban, egy Heathrow-ra tartó utasszállítóból esett ki egy megfagyott potyautas. Mostanra derült ki, ki volt az.
Eliud Kipchoge áttörte a maraton álomszerű, kétórás határát. De miért ilyen jók a kenyaiak hosszútávfutásban? Behozható-e a genetikai előnyük? Egyáltalán létezik ilyen előny?
Egy német tévétársaságnak videója is van arról, ahogy beadták nekik a szert.
A bámészkodók nehezítik a mentési munkálatokat.
Végre egy jó hír!
A világklasszis futók szinte mind a kenyai Rift Valley-ben készülnek. A körülmények sokszor spártaiak, de mindent ellensúlyoz a kétezer méteres magaslat, a nyugodt élet és a csúcsteljesítményre inspiráló közeg.
A holttestre egy londoni ház kertjében találtak rá.
Cipő nélkül jobban érzékelik a felületet, így könnyebben tartják az egyensúlyt, és kevésbé sérülnek meg.
A líbiai, kenyai és bécsi riportjaiért díjazták kollégánkat.