1036 találat az Indexről, és 389 a környékéről.
Évtizedek óta nem öltek meg annyi nőt, mint tavaly
A legtöbb nők ellen elkövetett gyilkosság Afrikában történik.
Videón, ahogy sörösüveggel támadtak egy holland politikusra
Fejsérüléseket szenvedett, és kórházba szállították.
Részegen támadt az iskola igazgatóhelyettesére egy férfi
A kiérkező rendőrökkel is arrogánsan viselkedett.
Napi rendszerességgel erőszakolt meg egy kislányt a nevelőapja
Hiába szólt édesanyjának, az nem hitt neki, és még meg is verte.
Az ügyészség szerint jogszerűen teperték le a magyar férfit Erdogan biztonsági őrei augusztus 20-án
Középső ujját mutatta a török elnöknek, ami miatt rátámadtak, és a TEK-nek kellett közbelépnie.
Mentősökre támadt egy férfi Veszprémben
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és becsületsértés vétség miatt hallgatták ki.
Charlize Theron gyermekkorában átélt tragédiája a mai napig nagy hatással van rá
Az anyja lelőtte az apját, amikor a színésznő 15 éves volt.
Három év börtönt kapott a Magyar Honvédségtől eltávolított szexuális ragadozó
A férfi sértegetéssel és fenyegetőzéssel reagált a folyamatos visszautasításokra.
Vádat emelt az ügyészség a budapesti antifa támadások ügyében
A támadásokat előre begyakorolt forgatókönyv alapján végezték.
Ezerforintos tartozás miatt vágta meg ismerőse nyakát egy férfi Berettyóújfaluban
Születésnapot ünnepeltek, amikor szóba került az összeg.
Négy év börtönre ítéltek egy fiatalkorút, aki halálosan bántalmazott egy hároméves kislányt
A fiatalkorú fiú megszökött az egyik hajdúszoboszlói gyermekotthonból.
8 millió forintot kaphat a pakisztáni menekült, akit megvertek a magyar rendőrök
Az Emberi Jogok Európai Bírósága mondja ki az ítéletet.
Megerőszakolják a menekült nőket a mexikói határnál
Mindezt haszonszerzés céljából.
Tetőfokára hágott az erőszakhullám Svédországban
Robbantásban és lövöldözésben haltak meg újabb civilek.
Nem bírta kivárni, amíg elkészül a rendelése, fegyvert fogott az éttermi dolgozóra a zalaegerszegi férfi
Túl sokáig sült a hasábburgonyája.
Meztelenül vezette körbe a faluban a feleségét egy férfi, mert a nő megcsalta
Az eset Horvátországban történt, az elkövető vizsgálati fogságban van.
Megvertek egy férfit Érden, mert elsodorhatott egy kutyát
A támadó szerint a férfi csak megbotlott.
Műtét közben vetemedett szexuális zaklatásra a vezető sebész
A kiterjedt brit felmérés valószínűleg megingatja az orvosokba vetett bizalmat.
Megbírságolta a rendőr, a falunapon vett rajta elégtételt
A férfi alkoholt is fogyasztott, amitől megjött a bátorsága.
Megbírságoltak egy fiatal nőt Montenegróban, mert megütötte zaklatóját
Az ország miniszterelnöke is elismerte, hogy igazságügyi reformokra van szükség.
Megelégelte a klímaaktivisták tiltakozását a német férfi, ezért megverte őket
Nem tetszett neki, hogy a dugóban kell ülnie.
Kirakták a válogatottból a családi erőszakkal vádolt sztárfocistát
Az ügy kivizsgálása végéig minden érintett biztonsága miatt született meg a döntés.
Volt férje és annak fia rabolt el egy nőt Tapolcánál
Földön húzva ráncigálták ki otthonából, majd csomagtartóba tuszkolták.
Itt az újabb manchesteri botrány: többrendbeli erőszakkal vádolják a brazil szélsőt
Volt barátnője júniusban jelentette fel a brazilt, most interjút adott toxikus kapcsolatukról.
Nyugtatót kellett bevennünk, olyan izgalmas ez az új akciósorozat
Minden része igazi adrenalinbomba!
Anyanyelvükön beszéltek az ukrán gyerekek Németországban, ezért egyiküket ledobták egy hídról
A 40-45 év körüli férfi azt mondta nekik, hogy „Ukrajna kezdte a háborút”.
Borzalmas statisztikát közölt Ukrajna az újabb orosz háborús bűnökről
Lesújtó az a számadat, amit nemrég ismertettek az ukrán ügyészség részéről.
Felfüggesztett börtönt kapott a budapesti rendőrökre támadó ukrán anya-lánya páros
Az ügyészség súlyosításért a vádlottak terhére fellebbezést jelentett be.
Csavarhúzóval rabolta ki időskorú áldozatát egy 16 éves fiú fényes nappal az utcán
Ezt követően egy autó forgalmiját is ellopta, hogy eladhassa azt.
Áldozat lehetett a paradicsomkaróval támadó jegyző
A jegyző is feljelentést tett, a férfi több alkalommal is agresszívan viselkedhetett.
Megerőszakolt, és órákon át kínzott egy idős nőt egy férfi Körösladányban
A lakosok elkezdtek aláírásokat gyűjteni, hogy a támadót és a családját tiltsák ki a településről.
Eminem neve is felkerült a rasszista gyilkos halállistájára
A rendőrség nyilvánosságra hozta a férfi motivációit.
Karóval támadt a jegyző egy férfira egy Facebook-poszt után
A jegyző állítólag azt szajkózta, a férfi egy jobbágy, és takarodjon vissza a putriba gyermekeivel.
Véres verekedés tört ki két NFL-csapat szurkolótábora között
Ököllel verték egymást, majd egy kés is előkerült.
Sportcsarnokokba menekülnek az emberek a Haitin elszabadult erőszakhullám miatt
A főváros nagy részét fegyveres bandák uralják.
Több nőt is meg akart erőszakolni egy külföldi férfi augusztus 20-án
Az egyik sértettet a földre húzva próbálta levetkőztetni.
Fegyvert fogott a feleségére és lányára az amerikai rapper, mert párja megkérte, halkítsa le az Xboxot
Egy AK–47-es géppisztolyt szorított felesége mellkasához.
Túl hangosan ünnepelték a szülinapot Szabolcsban, könnygázt kaptak a rendőröktől
Először az ünneplők estek neki a rendőröknek.
Akkora pofont adott a játszótéren, hogy beszakadt a gyerek dobhártyája
A 31 éves férfi így reagált arra, hogy egy 12 éves ellökte a fiát.
Megvertek egy újságírót Romániában egy oltásellenes tüntetésen
Nem akarnak a tüntetők kötelező védőoltást különböző fertőző betegségek ellen.
Kokain, káosz és gyilkosságok – Ecuador az új Kolumbia
Sokrétű a kialakult válsághelyzet, a problémáknak legtöbbször ugyanaz a kiindulópontjuk.
Akciófilmbe illő jelenetek egy dohánybolt előtt, ahol balta, pajszer, gáz-riasztó fegyver is előkerült
A házi készítésű baseballütőről már nem is beszélve.
Felkavaró jelenetek játszódtak le az M7-es melletti benzinkúton
A helyszínre riasztott rendőrök vetettek véget az ámokfutásnak.
Megkérte barátnője volt férjét, szálljon ki az autójából, majd később megverte
Az esetről videó is készült.
Bizsergő érzést érzett a lábában egy nő, elment az orvoshoz, aki a kezelőágyon zaklatni kezdte
Még praxisengedélye sem volt.
Egy zsákban találtak rá az elrabolt ötéves kislány holttestére
Egy külföldi munkás beismerte bűnösségét.
Lesújtó eredmények születtek az újpesti diákok mentális egészségéről
A szakember ezt a koronavírus-járvány miatti karanténidőszakkal magyarázza.
Nem akart várni a férfi, ezért inkább megvert egy buszsofőrt Miskolcon
A sofőr súlyos sérüléseket szenvedett.
Megvertek egy jegyellenőrt Szegeden a bliccelők
Leköpték, majd ütötték-rúgták a pórul járt ellenőrt.
Kitessékelték a bárból, majd Molotov-koktéllal állt bosszút a férfi, aki megölt 11 embert
Korábban nőkkel erőszakoskodott.
A kapcsolati erőszak végkifejleteként ölők „enyhe” ítéletre számíthatnak
Kik lehetnek potenciális áldozatok? Baráth Noémi Emőke kriminálpszichológus írása.
Videón, ahogy belekötött a buszba egy részeg férfi Komáromban
Később gyilkossággal fenyegette meg a nagyszüleit.
Megvertek egy ártatlan férfit a rendőrök, majd megkérdezték, ő volt-e bűnös
A dunaújvárosi rendőrök szerencsétlenségére kiderült, nem ő volt a tettes.
Életfogytiglanit kapott a férfi, aki megerőszakolt és teherbe ejtett egy kilencéves kislányt
Bűnösnek vallotta magát.
A szerb elnök szerint német alapítványok finanszírozzák a szerbiai tüntetéseket
Június közepén Szerbiában az erőszak ellen tiltakoztak.
Felakasztotta magát egy 27 éves férfi Jászberényben, miután többen megverték
Botokkal verték a lefogott férfit.
Pokoli felvételek Franciaországból, újabb szintre léptek az erőszakos zavargások
Minden eddiginél durvább összecsapások történtek, az elnök válságtanácsot hívott össze.
A ruandai népirtás óta nem haltak meg annyian fegyveres konfliktusban, mint tavaly
És nem is csak az ukrajnai háborúban haltak meg sokan.