Toni Kroos visszatért, és „felrobbantotta” a stadiont
Megható, könnyfakasztó pillanatok
Megható, könnyfakasztó pillanatok
Videón a szerb főváros főterén zajlott népünnepély.
A pezsgő az óvodai ballagástól kezdve a szilveszterig minden jeles pillanatunkban megjelenik.
Nem csak Németországban és természetesen otthon, még Hollandiában is dúlt a szenvedély.
Rüdiger azt mondta a közönségnek, „itt vagyok én, az őrült.”
A következő hetekben akár már a pályára is visszatérhet.
Világszerte tüntetnek a zsidó állam ellen.
Szinte soha nem látott körülmények között zajlott a fesztivál.
Sokan örömmel fogadják a figyelmességeket, de nem mindenki.
Az első ünneplésen viszont bepótolták az elmaradt éveket.
Levélben köszöntötték a showmant.
Nem aprózták el Győzike ötvenedik születésnapját.
A szilveszter számokban.
Ebből a kutatásból kiderül.
75 éves lett a brit uralkodó.
Köszönetet mondott a tárcavezető.
A kutató mesélt arról is, hogy az Egyesült Államokban immár Karikó-problémáról kezdtek beszélni.
A műsoron lévő legnépszerűbb sorozatok karakterei is felköszöntötték a humorcsatornát.
Szülei is nagyon büszkék rá.
Az angol válogatott játékosa megadta a módját az ünneplésnek.
Az egyik feltételezett elkövető sem úszta meg ép bőrrel a támadást.
Nem tudták kihozni a sodrából a magyar válogatott játékost.
Az egyik legnépszerűbb program a biztonságos internethasználatra hívta fel a figyelmet.
A család nem lesz vele.
Pedig a kisfiú csapata már 2–0-ra is vezetett a fináléban…
A Stadio Diego Armando Maradona a pokol és a mennyország határán.
Ezúttal is volt segítsége hozzá.
A színész gyermekkora kedvenc légitársaságának plakátját keltette életre.
A show keretein belül május 21-én több neves hazai előadó is színpadra lép.
Magyar idő szerint december 31-én, délelőtt 11-kor lépett át az első ország az újévbe.
Az éttermekben és az otthonokban is tilos lesz 2023 köszöntése.
Reprezentatív kutatás készült a szilveszteri szokásokról.
Az egyik sebesült a hordágyon is énekel, a felvétel vírusként terjed.
A jópofa üzeneteket felváltották a GIF-ek, a személyes találkozókat pedig a videobeszélgetések.
A tizenegyespárbaj után gyakorlatilag mindenki utcára vonult a fővárosban.
Hazaérkeztek a bronzérmesek, tízezrek várták őket Zágrábban.
Casemiro a 94. percben mentett pontot a Chelsea elleni rangadón.
Elképesztő gesztus a Brazil Kupa-döntőt követően.
Néhány centin múlt.
A válogatott néhány játékosa meglátogatta a szurkolókat az egyik körúti kocsmában.
Virágkoszorúkkal, hagyományos ruhákban vagy különc ruhakölteményekben vonultak a párok egy színpadhoz.
Nemcsak Milánó tartozik az AC Milanhoz, hanem egész Olaszország a miénk!
Nem folytatja tovább az olasz kört.
A csapat 1984 óta először nyert aranyat, a szurkolók megadták az öröm módját.
Sörben és esőben úszva örömködtek a drukkerek.
A német utcákon ünnepelték a továbbjutást.
A csapat tizenegy év után jutott fel az élvonalba.
A kiütéses siker során három gólból vette ki a részét.