Republikánus szenátorok aggódnak a magyar demokrácia állapota miatt
Amerikai delegáció mérte fel az itteni állapotokat.
Amerikai delegáció mérte fel az itteni állapotokat.
Donald Trump egykori kihívója a magyar demokrácia halálát is ismertette.
Egyesek szerint ez a demokráciát fenyegeti.
Arra szólította fel a katolikusokat, hogy aktívan vegyenek részt a politikában.
A Demokratikus Koalíció elnöke közölte, mostantól egypár dolgot másként tesznek.
A nagykövet szerint a kormány támadásai erodálják a magyarok szabadságjogait.
A leköszönő elnök még utóda hivatalba lépése előtt leszámolna az ország demokratikus intézményeivel.
Fodor Gábor véleménycikke.
Ilham Aliyev elnök szerint az ország jól teljesít az emberi jogok terén.
A nemzeti ünnepen is csak önmagát kereste a baloldal. Fodor Gábor írása.
Nem állnak le a felek, folyamatosan megy az üzengetés.
Az emberek politikába való közvetlen beleszólása is a főbb változtatási javaslatok között szerepelt.
Több országban is nőtt az autokrácia támogatottsága.
A lapnak nyilatkozó professzor súlyos hibának nevezte, hogy Magyarország hozzájut 10 milliárd eurónyi uniós forráshoz.
Választások idején veszélyesek lehetnek.
Azt írta, hogy a magyar kormányfő tönkreteszi az európai integrációt és a demokráciát.
Ez teszi igazán veszélyessé őt a szemükben.
Attól tart, hogy egy Oroszországéhoz hasonló rendszer jönne létre.
Ha a Fidesz elkezdene hibázni, elveszítené a választást – jelentette ki.
Donald Trump és Recep Tayyip Erdogan is hozzájárult a visszaeséshez.
Francis Fukuyama egy interjúban adott hangot véleményének.
A momentumos politikus az ellenzéki elitnek és Varga Juditnak is üzent. Nagyinterjú.
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetének, David Pressmannek szúrt oda.
A Demokrata főszerkesztője szerint még az EU-ból is ki kellene rúgni őket.
A szuverenista Fidesz elvi alapon sem mondhat nemet egy nép döntésére.
Az államtitkár egy videóban mondta el véleményét.
A török elnök beintett, miután Brüsszel bírálta a török demokrácia helyzetét.
Voltak, akik pirotechnikai eszközt vetettek be, a tömeg hiába várt Orbán Viktorra.
Méltányosság Politikaelemző Központ: Nincs piac és verseny a források hiánya miatt, a filmkészítés átpolitizálódik.
A rapper véleményezte azt, ami Krúbi koncertjén történt.
Egy elemző szerint az ország alkotmánybíróinak most kell lépnie.
A tárcavezető szerint a demokrácia legnagyobb szégyene Brüsszel és az európai bürokrácia.
A lengyelek ezentúl még szigorúbban lépnek fel az orosz befolyás ellen.
A nemzetközi szervezet Lengyelországgal hasonlította össze Magyarországot.
Növekedhet a szélsőségesen kormányellenes politikai cselekmények száma.
A volt miniszterelnök közösségi oldalán azt is elárulta, ki a hazaáruló.
Az ellenzéknek más stratégiára, a kormánynak szövetségesekre lenne szüksége. Fodor Gábor véleménycikke.
Az amerikai elnök szerint a világ válaszút előtt áll.
A civil szervezetek megrémültek a tervezet miatt.
Vera Jourová volt a címzett.
Szerinte a „sorosozás” nem antiszemitizmus.
Hibrid rezsimként tekintenek az országra egy jelentés szerint.
Az eddigi jogrend tervezett átalakítása ellen tiltakoztak.
Wolfgang Schäuble szerint a társadalom elveszíti egy fontos szokását.
Emigrálásuk után nem szívesen lépnének kapcsolatba a hongkongi rendőrséggel.
Érezhető a feszültség a fővárosban.
Robert Golob szlovén miniszterelnök egy jól működő demokráciában akar élni.
Pártdemokráciák helyett karizmatikus vezetők.
A háttérben emberi hiba, és nem politikai szándék áll.
A demokráciát és a jogállamiság helyzetét érintő problémák „nagyrészt megoldatlanok maradtak”.
Másik akcióval is készülnek a magyar közoktatás napjára.
A vétkük, hogy függetlenségpártiak.
Civilek kezdeményeztek népszavazást, ezzel próbálták meggátolni az Öreg-tó partjára, természetvédelmi környezetbe tervezett luxusszálloda-beruházást.
Szerinte az emberiség megmentése a tét.
A magyarok szerint európaiságunk a nemzeti identitás szerves része.
Több szempontból is kifogásolta a magyar kormány munkásságát.
Intellektuális képmutatás, amikor a politikai akarat a jogi érvelést álruhaként ölti magára. Metzinger Péter írása.
Belarusz elnöke szerint ha nem lenne diktatúra, meztelenül járkálnának az emberek.
A szomszédok közül már csak Ukrajnában rosszabb a helyzet.
Polgárháború kirobbantásán igyekeztek.