Kettészakadt egy orosz olajszállító hajó a Fekete-tengeren, míg egy másik megrongálódott
A balesetben egy ember meghalt, és jelentős mennyiségű olaj került a vízbe.
A balesetben egy ember meghalt, és jelentős mennyiségű olaj került a vízbe.
A Dunán keresztül sodródtak a tengerbe.
A megtisztításnak köszönhetően Ukrajna elérte a háború előtti szintet.
A háború árnyékában, folyamatos készültségben élnek az itt szolgálók.
Három szíriai állampolgárt még mindig keresnek.
Több ezer katona vesz részt benne.
Az még nem világos, hogy mik lesznek a győzelem következményei.
Üzent az osztrák kancellárnak is.
Egy elhajított kővel kezdődött az egész.
Mi jön most, hogy az ukrán katonai vezetés „háborús kockázati övezetet” hirdetett a Fekete-tenger orosz kikötői körül?
Oroszország korábban azt közölte, hogy senkit nem engednek át.
Alaposan feladták a leckét az oroszoknak.
Egy fennakadás miatt.
A nagyhatalmak aggodalmukat fejezték ki Moszkva taktikája miatt.
A sikernek és a kudarcnak egyaránt messzemenő következményei lehetnek.
Egy szakblog alaposan rekonstruálta, hogy mi történhetett pontosan.
Tovább fokozódott a feszültség Moszkva és Washington között.
Az orosz pilóták akciójára azonnal reagáltak.
Az ukránok zsarolással vádolják Oroszországot.
A rakétát az egyik kikötőváros repülőteréről indították el.
A vízi mentők szerint a nyaralók nem veszik komolyan a figyelmeztetéseket.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója
A Fekete-tengeren újraindulhat a kereskedelem.
Aggódnak a szakemberek.
A Midia földgázkitermelési-projekttől sokat várnak a döntéshozók.
A Törökországból érkező halászhajó fedélzetén utazó több mint 50 utas nem rendelkezett mentőfelszereléssel.
A nem hagyományos biztonsági fenyegetések szempontjából az Európai Unió kapujaként is működik.
Öt éven belül elérhetik az energetikai függetlenséget a románok.
Hamarosan arról is döntenek, mikor veheti kezdetét a kitermelés.
Térképen látható, mely területek vannak orosz ellenőrzés alatt.
Havazás és ónos eső volt a Fekete-tenger térségében.
Kedden és szerdán hagyják el Törökország szorosait.
Három napig gyakorlatoznak a haditengerészet hajói.
Oroszország nyomon követi a hajó útját.
Az orosz katonai csapatok Ukrajna határán koncentrálódnak.
Az orosz külügyminiszter-helyettes kockázatosnak minősítette a NATO műveleteit.
Dezinformációnak minősítették a nemzetközi médiában megjelent híreket.
Konstantin Koszacsev óva intette az Egyesült Államokat, hogy belépjenek az orosz felségvizekre.
Washington szerint Moszkva vissza akarja szerezni az uralmat a térség fölött.
Ismeretlen objektummal ütköztek.
Húsz hadihajót vetnek be a Fekete-tengeren.
Ukrajna közben az Egyesült Államokkal tart közös hadgyakorlatot.
A szennyezés okozta bűz miatt a jelenség komoly veszteséget okoz a turizmusnak.
Egy görög tartályhajóból ömlött ki nagy mennyiség az energiahordozóból egy tengeri terminálnál.
Idén nyáron Siófok, Crikvenica, Karlovy Vary és Mamaia a legkedveltebb Közép-Európában.
Akár 80 milliárd köbméternyi energiahordozót is kitermelhetnének.
Ötvennél is több jármű rohant egymás a fővárost és a tengert összekötő sztrádán.
Azt modellezték, mi lenne, ha megsértenék Oroszország felségvizeit.
Egy átázott kupacban találták meg a bizalmas dokumentumokat.
Az oroszok eközben leszögezték: ha kell, katonai erővel szavatolják határaik sérthetetlenségét.
Várhatóan két év alatt épül meg.
A kijevi vezetés számára fontos, hogy napirenden tudja tartani a Krím félsziget ügyét.
Nem lehet szó egyszerű navigációs hibáról – mondta az Index kérdésére a szakértő.
Figyelmeztető lövéseket adott le egy brit romboló útvonalára egy orosz hadihajó a Fekete-tengeren. A britek nem tudnak ilyesmiről.
Csökkenhet az ország energiafüggősége.
Az Egyesült Államok visszakozott, miután Joe Biden telefonon beszélt Putyinnal.
Korlátozták a tengeri szállítási műveleteket a vezető ukrán fekete-tengeri kikötőkben.
Az ukránok kétharmada tart egy orosz támadástól, nem biztos, hogy alaptalanul.
Hét ország gyakorol a Fekete-tengeren.
A baleset Constanța kikötőjétől mintegy 130 kilométerre történt nemzetközi vizeken.